Tutsek Ferenc számos munkakörben tevékenykedett, többek között a Magyar Párt vidéki tagozatának vezetőségébe is benevezett. Számolt azzal, hogy a politikai pálya kockázatos, nehéz azon felemelkedni, de a lebukás gyakori jelenség.

A politikai erkölcs megteremtéséhez államférfiakra van szükség. Morus Tamás Utopiájában az ateisták és az elvtelen politikusuk nem méltók a közszereplésre, mert aki nem hisz a túlvilági igazságszolgáltatásban, az mindent megtesz, hogy egyéni céljai érdekében kijátssza, megszegje hazája törvényeit. Morus véleményét fenntartással kell fogadnunk, hiszen a nem hívő emberek között is vannak elvhű politikusok, és a hívő politikusok között is szép számmal találni szélkakasokat. Megfontolandó: előbb becsületes pogánynak kell lenni, hogy valaki jó keresztény legyen! A felelőtlen politika a nép boldogulását veszélyezteti. Egy-egy politikai lépés hasznossága, pillanatnyi észszerűsége mellett nagy súllyal esik latba a döntéshozók felelőssége. Viharos történelmünk válságos időszakaiban kiváló politikusok, államférfiak mentették meg a nemzetet. Szent István, a Hunyadiak, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth, Deák Ferenc – hogy csak néhányat említsünk – hazaszeretetről, önzetlenségről tettek tanúságot, a történelem ítélőszéke előtt jelesre vizsgáztak.

A fénynek és árnyéknak, a harmóniának és zűrzavarnak, a boldogságnak és elesettségnek éles ellentéte szinte minden időben jellemezte a letűnt századokat, ami korunkról is elmondható. Ez az ellentét az élet csaknem minden területére begyűrűzik. Egyre kevesebb a létoptimisták tábora. A kiszolgáltatottságnak, az élet értelmetlenségének, hiábavalóságának érzése milliókban sajdul fel. A digitális forradalomtól hangos a világ, amelynek vezetői néhány év alatt gyökeresen befolyásolták az emberek gondolkodását. A mai ember a világ lázas átalakulásának lázában él, miközben megfeledkezik lelki igényeiről. A reklámok világában a rossz csak pillanatnyi akadálynak tűnik, amin könnyűszerrel át lehet lépni. A társadalmi élet zűrzavara a politikára is rányomja bélyegét.

A demagógia a politikában elmarasztaló tartalmat fed. A népszerűséget hajhászó politikus olyan frázisokat, kifejezéseket, csúsztatásokat alkalmaz, amelyek lélektani és nyelvi eszközökkel felkeltik az emberek érdeklődését, és azt az érzést sugallják, hogy a nép nevében, a nép érdekeiért küzd. Nem titkolja alacsony származását, tüntetőleg az utca emberének vallja magát, hangvétele is ahhoz igazodik. Az utca nyelvén szónokol, abban a reményben, hogy üzenetének foganatja lesz. Tudja, hogy a tömeg arra szavaz, aki többet ígér.

A demagógia és a propaganda ikertestvérek, képviselőik reklámszerűen ismétlik programjukat, mint egyetlen „üdvözítő” stratégiát. Számukra a cél szentesíti az eszközt. Az élre törés érdekében gyakran az ellenkezőjét teszik mindannak, amire korábban felesküdtek. És ha érdekük azt kívánja, társaikat, pártjukat cserben hagyják. Ősidők óta folyik a demagógok hatalomért folyó küzdelme. Már a régi rómaiak is ismerték a megtévesztő stratégiát, amikor politikusaik „kenyeret és cirkuszt” ígértek a népnek. A megjátszott szerep néha nevetséges, de egyben veszélyes is, mert ha a nyertes a hatalom birtokába jut, ígéreteit többnyire elhallgatja, ha felelősségre vonják, ellenfeleit hibáztatja.

A történelmi példák bizonyítják, hogy amikor egy ország nehéz helyzetbe kerül, de politikai elitje képes világos, mindenki számára érthető, elfogadható jövőképet megfogalmazni, akkor a válság átvészelhető. A diktatúra összeomlása és az új államrend kialakulása közötti átmeneti évek a zavarodottság, a forrongó indulatok időszaka volt. Néhány év alatt a társadalom valamennyi tagja kiszakadt a megszokott életkeretből, a viszonylagos biztonságból és olyan helyzetbe került, amelyben minden átmeneti állapotban van, semmi sem kiszámítható. Megváltoztak az emberi kapcsolatok is, barátságok hullottak szét. Mindeközben a rendszerváltás gátlástalan nyertesei tüneményes előnyre tettek szert. Számos esetben a diktatúra kiszolgálói az újdonsült demokrácia nyertesei lettek. Érthető, ha a kontraszt előítéleteket, indulatokat gerjeszt.

Várható-e a közhangulat javulása a közeljövőben? Valószínűsíthető, hogy az új intézmények, a társadalmi és gazdasági folyamatok fokozatos rendeződésével, a kiszámíthatóság növekedésével egyre inkább megnyílik az együttműködés lehetősége. A kérdés az, hogy a társadalom szereplői: a politikusok, üzletemberek és az állampolgárok hajlandók-e az új társadalmi rend felépítésén következetesen együttműködni. Kezet nyújtanak-e egymásnak, megkötik-e az „íratlan” társadalmi szerződést a boldogulás érdekében.

A sóvárgás szó a régi időkben szüremkedett be nyelvünkbe, amikor a só az egyetlen tartósító szer volt. Ha kifogyott a só, az emberek „sóvárogva” várták, hogy megjelenjenek a sót szállító rakományok. Ha valamit nagyon hiányolunk, azt sóvárogva várjuk.