A mese szerint élt egyszer egy vándorkereskedő, aki sapkát árult. Mivel tűzött a nap, az árus megpihent, elaludt egy fa árnyékában. Zajra ébredt, és rögtön a ládájára tekintett. Megdöbbent, mert az üres volt. Mi történhetett – tépelődött, miközben feltekintett a fára, és elképedve látta, hogy a hatalmas fa ágain majmok ülnek, piros sapkával a fejükön. A pórul járt kereskedő hadonászva fenyegette a viháncoló majmokat, mire azok visszaintettek. Majd a nyelvét öltötte, és a majmok is azt tették. Felhajított egy husángot, erre záporoztak a gallyak. A tehetetlen ember bánatában sírva fakadt, mire a majmok nyálazni kezdték a szemüket. A vándorkereskedő végső elkeseredésében földhöz csapta a kalapját. Erre mint a záporeső, hullani kezdtek fentről a sapkák. A kereskedő megértette: amit ő tett, azt a majmok utánozták.

Amerika a letűnt időkben Európát utánozta, amióta világhatalom lett, Európa utánozza őt a globalizáció felgyorsuló folyamatában,

A 19. század Anglia százada volt, a 20. század Amerikának hozta meg a dicsőséget. Megnyert két világháborút, jelentős emberveszteség nélkül, megnyerte a hidegháborút, a Szovjetuniót térdre kényszerítette. Katonai, pénzügyi, politikai, kereskedelmi, információs hatalma, befolyása korábban vetélytárs nélküli volt. Az erős önkormányzati és képviseleti demokrácia, a protestáns munkaetika, az angolszász kulturális örökség és a természeti kincsek Amerikát a korlátlan lehetőségek hazájának tüntették fel. Amerika az egész világra rányomta bélyegét, a kis nemzetek különösen érzik a világhatalom befolyását: számítógépiparával, az internettel, a műholdas hírközléssel a világ élvonalában áll. Azzal kérkedik, hogy sokat adott a világnak, de arról nem tesz említést, hogy annál többet elvett tőle. Úgy tűnik, hogy a 21. században Kína veszi át az éllovas szerepét.

Amerika olyan nemzetközi piacot hozott létre, amely egyforma ízléssel, igénnyel jellemzi majdnem az egész világot. Olyan uniformizált értékrendet, amely elszakad a természettől, és a piac csillogó termékeit kínálja. Az uniformizált világban a földgolyó bármely részén a Hilton szállóban ugyanaz az ágy fogadja a vendéget, a gyorsétkezdében ugyanazt a McDonald’s-szendvicset szolgálják fel, a fiatalok a tengeren túlról érkező divatot követik. Mindenhol ugyanaz a szabványosított szolgáltatás, szokásrend uralkodik. Az egységes, rendszabályozott világ irányítható, és mindennek a címe: új világrend a tőke szolgálatában. A globalizáció almája nem esik messze a diktatúra fájától. Marad a kérdés: hogyan érzi magát a polgár a globalizáció egyenruhájában.

A fogyasztói társadalom „temploma” a bevásárlóközpont. A fényben úszó vásárcsarnokok spiritualizálják az árucikkeket. Ami a mesében képzelet, az itt valóság. A reklámokról mosolygó, ínyencfalatokat kínáló női szépségek tekintenek le a bevásárlóra, a hangtalanul magasba emelkedő felvonók már-már a megdicsőülő világot sejtetik. Minden arra ösztönzi az embert, hogy éljen a lehetőséggel, vegye meg mindazt, amit szeme, szája kíván, töltekezzen, fogyasszon, teljék el a világ javaival. Közben a bevásárlóközponttól kőhajításnyira hajléktalanok kéregetnek. A rendszer nyerteseinek asztaláról lehulló morzsák nem csillapítják a nincstelenek éhségét. A szolidaritás nem divatszó, hanem egy nemzet felemelkedésének egyetlen humánus biztosítéka. A kereszténységnél emberibbet még senki sem nyújtott. A kereszténység azért emberi, mert valójában isteni.

A fogyasztói társadalom az ego örökös telhetetlenségére épül, arra az ösztönre, hogy a polgár mindent meg akar szerezni, abban a tévhitben él, hogy ezáltal több, boldogabb lesz. De amit erőfeszítéssel megszerez, az rövidesen túlhaladottá, fölöslegessé válik, ezért újabb vágyak után lohol. A horoszkópban a Mars a vágy szimbóluma, az ábrán a körből nyíl pattan ki, ami a vágyból fakadó teremtő energiát jelképezi.

A Bibliában ez áll: „Arcod verejtékével keresed meg a kenyeredet!” Ma már túlhaladottnak tűnik az égi szentencia, egyre kevesebb verejték tapad a kenyérhez, de már nem is a kenyér, hanem az ínyencfalatok megszerzése a tét. A jelszó világos: minél kevesebb erőfeszítéssel egyre többet birtokolni.

Nem az a gond, hogy az embernek vágyai vannak, azok a természet velejárói, a fejlődés ösztönzői. Elégedetlenné, kapzsivá, mohóvá, csalódottá az teszi az embert, ha vágyait nem tudja féken tartani. Képtelen a reklámok csábításának ellenállni. Vajon igaza lenne Platónnak? – „Az ember törött edényre hasonlít, amelyet nem lehet megtölteni.” A kereszténység az ellenkezőjét állítja, a végső boldogság receptjét kínálja.