A tizenkilencedik század végén az Egyesült Államokban a Találmányi Hivatal egyik vezetője beadványt nyújtott be New York város főpolgármesteri hivatalához. Jelezte, hogy amit emberi elme egyáltalán felfedezhet, annak a tudósok már birtokában vannak, újabb találmányra már nem lehet számítani. A beadvány szerzője azt tanácsolta a magisztrátusnak, hogy a Találmányi Hivatalt zárassa be, és a munka nélküli kutatókat állítsa termelésbe. A városatyák a javaslatra azt válaszolták, hogy reményeik szerint a huszadik század is hoz meglepetéseket, ezért az ötletet elutasították. A bölcs testület nem tévedett: a XX. század a korábbi időket messze felülmúló felfedezésekkel kápráztatta el a világot. És a jövőben ez még inkább így lesz. A sci-fi ontja újabb és újabb hajmeresztő előrejelzéseit, amelyekből számos ötlet a szemünk láttára megvalósul.

„Mélységes mély a múltnak kútja” – írta Thomas Mann József és testvérei című regényének bevezető soraiban. Valóban, ha a múlt kútjába pillantunk, akkor a Naprendszer, a Föld, az élővilág, az emberiség történetén túlról, valahonnan egészen messziről és mélyről a kozmosz végtelensége tekint ránk. És ez olyan következtetéshez vezet, amelyet az ember már kezdetben a maga mitikus magyarázataival igyekezett érthetővé tenni. A csillagos ég káprázatos látványa a tér és idő mélységein túl bizonyos értelemben saját múltunkat is tükrözi.

Nagyon hosszú út vezetett a meseszerű világszemlélettől addig a képig, ahogyan ma a modern tudomány látja az égi jelenségeket. Évezredek teltek el, amíg a tudósok felismerték, hogy az égbolt látványa valójában a térnek és időnek a mélységéről vall, és ami a szemünk elé tárul, az csak pillanatfelvétel egy hosszú, bonyolult folyamatból, amely olyanná tette világunkat – és benne magunkat is –, amilyenek valójában vagyunk.

Némethy Emil találmányával meglepte az űrkutatás szakértőit, de nem sejthette, hogy alig száz év múlva már műholdak százai keringenek a Föld körül, űrállomások közvetítik az elképesztő mennyiségű információt a szakemberek számára.

A csillagos ég elbűvölte az ókor emberét. A zsoltáros így ujjong: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét...” (Zsolt 19,2) „Minden általa és érte teremtetett” – mondja az apostol. (Kol 1,17)

Kant írja: „Két dolog tölti meg a szívet újra és újra, egyre növekvő csodálattal és tisztelettel... a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.” „Mi az ember a természetben? – kérdezi Pascal. – Semmi a végtelen láttán, és minden a semmivel szemben, átmenet a semmi és a minden között.”

A titkok, problémák gyorsabban szaporodnak, mint azok megoldásai – mondják a tudósok. A megismerés véget nem érő folyamatában a tudomány az értelem lámpásával igyekszik bevilágítani a titkok világába. Max Planck, a modern atomfizika egyik vezéralakja kijelenti: Az anyag csak önmagában nem létezik. Minden anyag csak egy bizonyos erő által keletkezik és létezik, amely erő az atomrészecskéket rezgésbe hozza, és azt az atom legparányibb naprendszereként összetartja. De mivel a világűrben sem egy intelligens, sem pedig egy örök erő nem létezik, azt kell feltételeznünk, hogy ezen erő mögött egy intelligens szellem létezik.

Mivel a csillagokról esik szó, gondoljunk a Máté evangéliumában olvasható betlehemi csillagra, amely az égen feltűnt, és a napkeleti bölcseknek a Megváltó születési helyét mutatta. A betlehemi csillag a megváltás hajnalát jelentette, és kétezer éven át a keresztény világ erre az égi jelenségre figyelt. A kommunisták hiába festették vörösre a csillagot, a keresztények tudatában a betlehemi csillag ma is eredeti színében ragyog.

A csillagászokat szórakoztathatjuk. Manapság az interneten gyakran találhatunk olyan hirdetéseket, amelyekben csillagokat kínálnak megvételre, felruházva a vásárlót azzal a joggal, hogy nevet is adhat az általa megvásárolt csillagnak. Az adásvétel alkalmával a vevő okmányt is kap, amely az ügyletet hivatalossá teszi. A fantázia világába tartozó reklám élteti a reményt. De nem ezt tették-e őseink is? Az asztrológusok különféle alakzatokat véltek felfedezni az éjszakai égbolt fényesebb csillagaiban: élőlények, mitológiai alakok körvonalaival ruházták fel őket. Az állatöv tizenkét ismert csillagképe babilóniai eredetű. Az északi égbolt legtöbb csillagképének története az ókori Görögországba vezet: Ptolemaiosz felfedezéseit a mai kor embere is megcsodálhatja.

A latin bölcsmondás szerint: „Sic itur ad astra!”, a tudomány erőfeszítésével emelkedünk fel a csillagokhoz! Lehet, hogy ez csak álom, de az álmok olykor valóra válnak!