Fejünkre por hull, régi vakolat, / így énekeljük a drága Siont; / egér futkározik a pad alatt / s odvából egy-egy vén kuvik kiront. / Tízen vagyunk; ez a gyülekezet, / a tizenegyedik maga a pap, / de énekelünk mi százak helyett, / hogy hull belé a por s a vakolat, / a hiuban egy denevér riad / s egy-egy szuvas gerenda meglazul: / tizenegyedikünk az árva pap, / tizenkettedikünk maga az Úr. / Így énekelünk mi, pár megmaradt / – azt bünteti, akit szeret az Úr – / s velünk dalolnak a padló alatt, / kiket kiirtott az idő gazul.

Születés és halál, az emberi sors két meghatározó eseménye, ami elől nincs kitérő. Honnan jöttünk, hová tartunk, miért vagyunk a világon – ezek életünk legizgatóbb kérdései, s noha az emberiség legnagyobb elméi évezredek óta törik a megoldáson a fejüket, a lét titokzatossága ma sem világosabb, mint az idők kezdetén. A két határhelyzet közül a halál jobban foglalkoztat bennünket, hiszen elmúlásunkkal egy ismeretlen világba lépünk. Hasztalan mondjuk Epikurosszal: mi gondom a halállal, hiszen amíg élek, addig nincs itt, mikor pedig a halál itt lesz, én már nem élek. Paradoxonnak tűnik, hogy a halál a legnagyobb formálója az emberi létnek. A hős halála visszafelé megszépíti az életet, a szent élete felmagasztalja a halál szomorú valóságát.

Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban című verse a költő életérzését tükrözi, a vigasztalan valóságot: meghalni könnyebb, mint kihalni. A halál az emberi természet velejárója, a kihalás viszont egy nép tragédiája, amire Marosszentimre is emlékeztet. 1442. március 18-án a falu határában szenvedett vereséget Mezid bég csapatától a Gyulafehérvárról kitörő Hunyadi János, és ebben a csatában esett el Lépes György erdélyi püspök is.

A Marosszentimre közelében lévő Magyarigen, Bod Péter lelkipásztor egykori közössége sem kerülhette el tragikus sorsát, amiről feljegyzések tanúskodnak. Az 1848-as szabadságharc idején az osztrákok által felbujtott mócok körülvették a falut, amelynek lakói felfegyverkeztek az ellenállásra. A két tábor papjai azonban arra kérték a szembenálló feleket, hogy kerüljék el a vérontást, ők a nép nevében kiegyeznek. Az alku feltétele az volt, hogy a magyarok tegyék le a fegyvert, gyűjtsék össze azokat a templom melletti pincében. Hosszas vita után az ellenállók eleget tettek a feltételnek, ami után a pokol elszabadult, az ellenfél a lefegyverzett falusiakra támadt, és kitöltötte bosszúját.

A véres leszámolás tettesei nem tudták, hogy Bod Péter, Magyarigen volt lelkipásztora évtizedekkel korábban a magyar–román megbékélés elkötelezett szószólója volt. A jeles teológusról és nyelvművelőről számos írás napvilágot látott, a Magyar Athenas az erdélyi kultúrtörténet nélkülözhetetlen forrása, de Bod Péternek a románokról írt terjedelmes kéziratáról alig esik szó. A székely pap a románok történetéről, szokásairól, nyelvéről, lelkiségéről szóló terjedelmes kézirata a balázsfalvi görög katolikus tanárok, fiatalok kedvenc olvasmánya volt. Ez a mű a tudós, kutató lelkipásztor nyitottságának, a más etnikum iránti elfogulatlanságának jeles bizonyítéka. Azt a felismerést tükrözi, hogy ha a sors a két népet a Kárpát-medencében egymás mellé rendelte, akkor egymást és egymás értékeit meg kell ismerni. A közös élettér erkölcsi parancsa arra kötelezi a szellem embereit, hogy hidat építsenek a politika okozta szakadékok fölé.

A filantróp tudós ismerte a két nép közös múltjának tragikus eseményeit, de túltette azokon magát. Hivatásából kifolyólag hirdette, hogy mások megítélésével kapcsolatban óvatosnak kell lennünk. Tágítani kell szívünket, hogy abba minden ember beleférjen, azok is, akik ártottak nekünk, akik ellenszenveseknek tűnnek. Egyszínű, szürke lenne a világ, ha mindenki megfelelne ízlésünknek, elvárásunknak. Az emberek mássága, sokfélesége teszi színessé, gazdaggá a világot.

És ha sértés ér, a megbocsátás helyreállíthatja az élet normális rendjét. A megbocsátást nem lehet egyszer s mindenkorra elsajátítani, megtanulni, mint egy leckét. Minden sértés újabb, érzelmek elleni támadás, amit csak nagylelkűséggel lehet ellensúlyozni. A megbocsátás örök kihívás a kiengesztelődést kereső ember számára. A vallás azért hirdeti, hogy hívei az Isten irgalmára épülő egzisztenciájukat embertársuk fenntartás nélküli elfogadásával hitelesítsék. Amint Midász király érintésére minden arannyá változott, úgy a megbocsátást gyakorló ember lába nyomán is új élet fakad.