Egy régi közmondás szerint: „A toll erősebb a kardnál.” A modern kommunikációs eszközök sokszorta bonyolultabbak a tollnál és a kardnál, így ma is igaz a mondás, a szó nem veszítette el hatalmát, amivel Isten felruházta a teremtés hajnalán. Nem a két lábon járás tesz bennünket emberré, hanem a beszéd, a kommunikáció beláthatatlan láncolata. A szó hatalma egyedül az emberé. A szó egyaránt állítható a jó vagy a rossz, a szelídség vagy erőszak, az igazság vagy a hamisság, a szabadság vagy az elnyomás, az élet vagy a halál szolgálatába. A szó lehet imádság vagy káromlás, megválthat vagy kárhozatba dönthet.

Szavak, hírek áradatában élünk, mégis kevés az emberek között az igazi érintkezés: a hírek özönében legtöbbször magányosak maradunk. A szavak gyakran inkább eltávolítanak, mintsem közelebb hoznak egymáshoz. Rokonszenvet képes kelteni bennünk kedvenc tévésorozatunk főhőse, miközben szomszédaink mellett közömbösen megyünk el. Az információzáporban az igazságot keressük, ehhez azonban ki kell szűrni a megtévesztő információt. A szavak igazságot közvetíthetnek, ugyanakkor el is is rejthetik az igazságot előlünk. Semmitől sem félünk jobban, mint a hamisítványtól – mit ér a hamis arany, a nagy festő vagy szobrász műve után készített utánzat az igazihoz képest. Ilyenek a mai bálványok is az igaz Istennel szemben. Minden mozgalom, eszmeáramlat, amely hazugságra épít, pusztulásra van ítélve. A kommunizmusnak is ez volt a veszte. A tiroli szabadsághős, Hofer Andreas nem azért volt hős, mert egy maroknyi sereg élén szembeszállt a leigázó Napóleonnal, hanem mert egy hazugság árán megmenthette volna életét, de nem tette.

Manapság sokak számára minden viszonylagos, sem az isteni, sem a hagyományos erkölcsi törvények nem véglegesek. A törvények, jogszabályok a kor divatjának, elvárásának függvényében folyton változnak. Semmi sem biztos, végérvényes. Eszerint az egyház is akkor lenne elfogadható a mai ember számára, ha a bibliai igazságok is a kor elvárásaihoz, igényeihez igazodnának.

Krisztusnak a búzáról és a konkolyról szóló példabeszéde ma időszerűbb, mint valaha. A Bibliában említett búzaszem az igazság éltető tápláléka, de körülötte egyre több a hazugság konkolya, amely elárasztja világunkat. A konkoly megtéveszti a szemlélőt, hasonlít a búzára, és csak akkor lehet egyértelműen felismerni, amikor már szárba szökkent.

A történelem színpadán a jó is, és a rossz is megjelenik. Az evangéliumi példabeszéd szolgáihoz hasonlóan az azonnali gyomlálás mellett döntenénk, ám Isten türelmes, majd az aratáskor történik meg a szétválasztás, a jó és rossz együtt marad a történelem végéig. A kép azt is sugallja, hogy az emberiség a végső cél, az aratás felé halad, és nem a konkoly, hanem a búza, nem a rossz, hanem a jó győz Isten tervében. Őszinte megközelítésben a hívő ember is érzi gyöngeségét, nehéz manapság búzaként élni. Konkollyal van körülvéve, sőt azt is tapasztalja, hogy saját magában is megtalálja a lehúzó erőt, ami ellen folyton küzdenie kell.

Az erkölcsi rossznak, a bűnnek társadalmi dimenziója van, amely az első embertől napjainkig hömpölygő áradatként mutatkozik, és nemcsak Istentől, hanem az embernek embertől való elidegenedését is eredményezi. Ennek ellenére az evangélium igazi örömhír. Manapság sokféle lemondó borúlátás telepedik az emberek lelkére. A keresztények között is terjed a borúlátás, noha a pesszimizmus a gondviselő Isten tagadása. A remény nem tagadja a világban és az emberben lévő rosszat, de tudja, hogy a Nap nem aludt ki azért, mert felhő, köd rejti el előlünk. Az egyház csak akkor egyház, ha reményt sugároz a csüggedő emberek világában.

Gondoljunk csak az emmauszi úton történtekre. Sokszor nekünk is a csalódott tanítványok gondolatai vernek gyökeret lelkünkben. Azt hittük, hogy... és lám, mégsem úgy van. A feltámadt Krisztus nem lepődik meg tanítványai borús kijelentései miatt, hanem asztalhoz ülteti őket. Ha nem ülnek asztalhoz, nem hallják a teremtő szót, nem ismerik fel őt a kenyértörésben. Isten betartja ígéretét, viharos életutunk egén ott van a szivárvány, a remény. A remény hiteles pecsétje a húsvét. A feltámadás üzenetét senki sem tarthatja meg önmagának, azt közölni kell másokkal. Ha Isten magára öltötte az emberi természetet, akkor isteni életfuvallat járja át ellentmondásos világunkat és az emberi történelmet. Ezt a szenzációs jó hírt nem a sajtó, hanem a Biblia közvetíti.