Jogászból gazdálkodóvá válni, az ügyvédi irodát földművelésre váltani ritka eset, de néha megtörténik. Gorove László rövid életrajzában olvassuk: jogi tanulmányainak hátat fordított, és visszavonult családi birtokára. A földművelés azonban nem ejtette rabul – tollat ragadott, és drámákat, történelmi műveket írt.

A dráma a líra és az epika mellett az általa kínált művészi hatást úgy kívánja elérni, hogy konkrét személyek cselekvéseit jelen idejű formában mutatja be, így ábrázolva azok általános érvényű jelentését. Sütő András drámái a diktatúra sötét éveiben az átvitt értelemben vett szókimondás revelációi voltak. A hívők a templomban elhangzott prédikációt hamar elfeledték, de a színházlátogatók a Sütő-drámák tömör üzeneteit hosszú időn át visszhangozták.

A drámák az örök emberi sors küzdelmeinek, kudarcainak megjelenítői. A drámaírók többnyire a mítoszok humuszából merítenek, az örök emberit jelenítik meg művészi formában annak tudatában, hogy ami valaha megtörtént, az ismét megtörténhet. A világkép változik, az emberi sors változatlan. Ebben az értelemben igazat kell adni a bibliai bölcsnek: „Nincs új a Nap alatt.”

A tragédiák többnyire azzal kezdődnek, hogy a hős hirtelen szembetalálja magát egy tragikus élethelyzettel, és rádöbben, hogy az élet valójában nem olyan, mint ahogyan ő korábban látta, mindaz csupán illúzió volt. Hirtelen sötét, félelmetes, kilátástalan helyzetbe zuhant, amelyben a becsület, a tisztesség, a szeretet csődöt mond, és a gonoszság erői tombolnak. A színre vitt Hamlet – például – korábban boldog ember volt: szülei szeme fénye, a szépséges Ophélia szerelme, a királyi udvar kedvence. Már-már az Olümposzon, az istenek társaságában érezte magát, amikor váratlanul jött a tragikus fordulat, és a hős a bűn, az árulás világába zuhant. Olyan helyzetbe került, amelyben nincs többé becsület, hűség, szeretet. A feleségek megmérgezik férjüket, a barátok kínozzák, gyilkolják társaikat, a szerelmesek megcsalják egymást. Hamlet ebben az ördögi környezetben tehetetlenül vergődik, és mivel nem képes helyzetén változtatni, áldozattá válik. Lear király körül is összeomlik a hatalom, a dicsőség bűvköre. Megfosztva királyi méltóságától, az udvari pompától, illúzióitól, magányosan bolyong a pusztában, és kétségbeesve várja a halált.

Mind a klasszikus, mind Gorove László drámáinak művészi értéke az, hogy a végső veszélybe, kilátástalan körülmények közé sodródott ember még mindig reménykedik – „a remény hal meg utoljára”. A remény különbözik a sejtéstől, a feltételezéstől, a számítgatástól. Az embert nem az érdekli igazán, amit elért már, hanem amit csak sejt. Várakozás, remény nélkül úgy peregnek az ember életének percei, mint esőverte ablakon a vízcseppek. Várni rosszat is lehet, remélni csak jót. Hellász polgárai ismerték a jó és rossz fogalmát. Híres a „Pandóra szelencéjéről” szóló mitikus történet: Zeusz büntetésül küldte a földre Pandórát egy bajokkal teli szelencével, mert Prométheusz ellopta az égből a tüzet. A szelencében volt a betegség, az éhség, a viszály, és utolsó bajként a remény. Ezzel ellentétben a keresztény felfogásban a remény nem csapás, hanem a kilátástalan élethelyzet egyetlen éltetője.

Korunkban a reménytelenség egyre nagyobb méreteket ölt, már nem is egyéni, hanem társadalmi jelenség. Az újkor embere egy ideig még merített a keresztény remény elvilágiasodott formájából, a haladásba vetett hittől várta boldogulását. Ez a hit azonban megrendült. Az egyén felszabadulásának az lett a következménye, hogy az ember a közösségtől elszigetelődött, magára maradt. A reménytelenség tünetének egyenes következménye a jövőtől való félelem. Még sohasem harcoltak a jövő ígérete, a gyermek vállalása ellen ilyen következetes, törvényekkel is megerősített formában, mint manapság. A néprajz nyilvántart népeket, amelyek kihaltak, mert féltek a jövőtől. Japán őslakói, az ainuk így tűntek el a történelem süllyesztőjében. A zsidók viszont minden üldözést túléltek, mert a remény a zsidó szellemiség éltető eleme.

A történelem folyamán az ember önmagáról sohasem tudott annyit, mint ma. Az orvostudomány, a pszichológia, a szociológia bámulatos eredményeket ért el. Ezek fontosak, de csak részleges, folyton kiegészítendő eredmények. Nem tárják fel az emberi élet végső értelmét, ami a lét legnagyobb kihívása. Az értelem minél több ismeretet felhalmoz, a szívben annál nagyobb üresség tátong. Ez a drámák drámája, amire csak egyetlen megoldás kínálkozik, amit csak a vallás ajánl.