O tempora, o mores!

Audio file

Berde Mária írónő regényeiben többnyire a nő és férfi „örök” problémáival foglalkozott. Nem sejthette, hogy néhány évtized múlva a hagyományos erkölcsi értékrend ellen heves támadás indul.

A család az emberiség legősibb intézménye, amely a gyermeknek otthont, a felnőttnek társat, a társadalomnak biztonságot jelent. A hagyományos szemléletben a család az egymásért hozott áldozatból fakadó öröm forrása, a kibontakozó élet melegágya, amely megvédi a gyermeket a káros hatásoktól. A család szocializálja az embert, alkalmassá teszi kultúra, civilizáció teremtésére. Az emberi lét hosszú folyamat, fokozatos önmegvalósulás – hirdették még jó néhány évtizeddel ezelőtt. Tudatosították, hogy az a társadalom, amely a család intézményét felszámolja, saját jövőjét kockáztatja. Manapság más szelek fújnak. Korunk liberális ideológiája az ősi hitet, erkölcsöt kikezdte, és válságba sodorta a házasság intézményét.

A második világháború után indult el ez az irányzat, és napjainkra már drámai méretűvé vált. Nyugaton a társadalom olyan, mint egy omlófélben lévő épület, amelyben találni még értékeket, melyeknek korábbi szerepük felismerhető, de a tartószerkezet már megingott.

A határokon túl egyre kevesebben kötnek házasságot, egyre több az élettársi viszony, sőt a párok gyakran össze sem költöznek. A párkapcsolat sokak esetében a laboratóriumokban végzett kísérletre emlékeztet: ami előre nem sikerül, az valahányadszorra talán csak összejön. Sokak szerint a házasság fogalma kiüresedett, a házasságkötés idejétmúlt, romantikus nosztalgia, papírra vetett formaság. Az egyre nagyobb méreteket öltő individualizmus átcsap egoizmusba, majd nárcizmusba. Nem kötelezik el magukat a fiatalok, önmagukban akarnak boldogok lenni, kiteljesedni. Abban a tévhitben élnek, hogy az élettárs melletti elköteleződés gátat szab szabadságuknak. Feledik, hogy az ember társas lény, önmagában nem teljesedhet ki, nem lehet boldog. Ha a szeretetben megélt tartós kapcsolatról lemond, jövendő boldogságát teszi kockára.

Korunkban a szeretet én-központúvá válik, a lényeg: engem szeressenek, tegyenek boldoggá, a másik ember keresse saját boldogságát. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, nem ezt tartja a közmondás is?

A feminista mozgalom szirénhangjai elnyomják az anyaság és apaság utáni vágyat, azt sulykolják, hogy az ember egymagában, társ és gyermek nélkül is boldog lehet.

Az 1960-as évektől kezdődően három szexuális forradalomról beszélhetünk. Az első arra törekedett, hogy a házasságot leválassza a szexualitásról, kötetlen, szabad szerelmet hirdetett. A kommunista rendszer első „ajándéka” a fiatalok felé a nagy garral meghirdetett tabuk lebontása, a szabad szerelem meghirdetése volt.

A második forradalom az életfakasztás körüli manipulációk gyakorlatának bevezetését jelentette. A nyugati világban az élet „előállítása” ipari termékre emlékeztet. A lombikbébi-program már hosszú évek óta folyamatban van. Hirdetői és művelői számára nem jelent problémát, hogy a mesterséges úton „előállított” gyermeknek ki az anyja, apja. Az új emberi „teremtmények” nem szorulnak természetes szülői szeretetre, azt megkapják örökbefogadóiktól, vagy a nevelő intézetektől.

A harmadik szexuális forradalom a gender-ideológia, amelynek kezdete a 90-es évekre tehető. Ez az irányzat kikezdi az ember biológiai identitását, tagadja az ember genetikai bekódoltságát. Ki-ki maga dönti el, hogy férfinek vagy nőnek vallja magát. A feminista mozgalom élharcosai, ha azóta a gender-program igézetében nem vedlettek át férfivé, mindent elkövetnek, hogy ideológiájukat jogi keretekbe ágyazzák. Követelik a homoszexuálisok törvényes házasságát és a törvényes lehetőséget, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe, akiket aztán életfelfogásuk szerint nevelnek, feltéve, ha a nevelés addig végképp ki nem megy divatból, hiszen – sokak szerint – a nevelés is a szabadság korlátozását jelenti.

Az elképesztő helyzet egy középkori várostromhoz hasonlít. A hagyományos házasság és család falakkal körülvett várát folyamatos, egyre fokozódó támadás éri. Az előbástyák egy részét már bevették, már csak a végső győzelem a tét. Marad a kérdés: vajon ezt az emberi természet ellen tervezett ideológiát sikerül-e az emberiségre ráerőltetni? Hol van a józan gondolkodású tömegek ingerküszöbe? A Biblia olvasói is felszisszennek: az Úr kezdetben Ádámot és Évát, és nem Ádámot és Bélát teremtette.

Az Úr Szodomát és Gomorát elpusztította. Meglehet, hogy erre csak azért nem kerül majd sor, mert az ember szabadsága mámorában elpusztítja önmagát?