Nemrég egy zenetanár meglepő esetről számolt be. Osztályában egy tehetséges tanuló egy idő után nem érezte jól magát, a másik, létszámhiányban lévő, párhuzamos osztályba kívánkozott. A szülők kérésére a váltás megtörtént. Amikor a tanár a gyermeket döntése okáról faggatta, az bevallotta: az első és második osztályban első tanuló voltam, de jött egy nálam tehetségesebb fiú, akit nem bírtam elviselni. Szüleim követelésének tettem eleget, akik folyton azt hangoztatták: osztályelsőnek kell lenned!
Ez a gyermek már az elemi iskolában érzékelte azt, ami a társadalomban mindennapi jelenség: kitűnni, mások fölé emelkedni. És az élvonalban sem lehet lazítani, ott is küzdeni kell a vezető szerep megőrzéséért. A verseny a sportot jellemzi leginkább. Rajz Ferenc középtávfutó, a Magyar Testgyakorlók Körének versenyzője színészként profi sportot űzött.
A statisztika szerint a sportközvetítések a tv legnézettebb műsorai. Az olimpiai játékok idején éjjel-nappal követjük a fejleményeket, szurkolunk honfitársaink sikeréért. A sport személyiségformáló: erővel, öntudattal tölti fel a versenyzőt. A sport a mindennapi élet rutinját, unalmas tennivalóit izgalmas, szórakoztató időtöltéssé változtatja. A sportot az élettel akár párhuzamba is állíthatjuk. A mindennapok kudarcaiban az események kiszámíthatatlanok, a sportpályán viszont minden kimért, szabályszerű. Az életben folyton tévedünk, meglepetések érnek, a sportpályán viszont minden zökkenőmentes. Napjaink hangulatát befolyásolja a megkezdett, de be nem fejezett, függőben maradt munka, a sportpályán viszont pontos szabályok vannak érvényben, minden világos, körülhatárolt, a mérkőzésnek kezdete, lefolyása és vége van. A győzelem és vereség egyértelmű, minden rendezett, áttetsző.
Az élet gyakran zavaros, kusza, kiszámíthatatlan, a sportfegyelem viszont kizárja az összevisszaságot. A mindennapokban a dolgok többé-kevésbé jók, többé-kevésbé rosszak, semmi sem egyértelmű. Szinte semmit nem lehet előre tudni. A sportpályán viszont a jó, az jó, a rossz, az rossz. Minden megmozdulást értékelni lehet: sikeres-e a kitörési kísérlet, vagy sem? Ha a labda a vonalon kívülre pattant, akárcsak egy centivel is, akkor kint van. Az „igen is, nem is”, „talán”, „esetleg”, „ha jól meggondoljuk”, „hát nem is tudom” vélekedés kizárt, a pályán egyértelmű, határozott döntések születnek. Van-e a bizonytalanságra meggyőzőbb válasz, mint a bírói sípszó és a felmutatott sárga vagy piros lap?
A mindennapi életben gyakran gyengének, tehetetlennek érezzük magunkat, a sport viszont duzzadó erődemonstráció. A sportoló magabiztosan vállalja a kihívásokat, a sikeres támadások fokozzák önbizalmát.
A sport a szabadság világa. Az élet viszont egészen más képet mutat: mások által hozott szabályoknak kell megfelelni. A sportpályán a játékos önként veti alá magát a szabályoknak. A játék szabályai tisztességesek, egyértelműek. Az életben az ellenkezőjét tapasztaljuk: az előírások, szabályok jelentős részét nem tartjuk igazságosnak.
Hadd ne feledkezzünk meg a labdáról, a játék varázsszeréről. Sokan állítják, hogy a kerék feltalálása korszakalkotó eseménynek számít. A labdajátékok szerelmesei másképp vélekednek, ők a labdának adnak elsőbbséget. A közéletben a pénz körül forog minden, a sportban a labda körül. A labda átszellemíti a küzdőfelek közötti harcot. A valóságos harcban az ellenfelek fizikailag akarják egymást legyőzni, a játékban a harc ugyanilyen heves, de nem romboló. Hála a labdának, nem folyik vér a küzdőtéren. A labda távol tartja egymástól a játékosokat, közvetít közöttük. Mozgása szimbolikusan kifejezi az egymásnak feszülő vetélytársakat.
A játékos igyekszik megszelídíteni a pattogó labdát, de annak pontos mozgása kiszámíthatatlan. Minden pillanatban bármerre elpattanhat, szeszélyes, mint a makrancos gyermek. Azt a benyomást kelti, hogy legyőzi a gravitációt, folyton ide-oda röpköd. A magasba száll, mintha súlytalan lenne. Azzal, hogy megjeleníti a véletlent, az előre nem láthatót, szabadságélménnyé változtatja a játékosok közötti küzdelmet. Sebes mozgásában az emberi akarat és a véletlen küzd egymással. Egyesíti a szabadságot és a korlátot, a sikert és a kudarcot, a reményt és a reménytelenséget.
A játék azt a képzetet kelti bennünk, hogy áttetsző, vidám világban élünk, sorsunk urai vagyunk, szabadság vár ránk. Folyton adva van az újrakezdés lehetősége. Ez az illúzió a mindennapok sava-borsa, szükség van rá, enélkül az élet elveszítené varázsát.