Az esztendő első napjaiban újévi jókívánságok hangzanak el. Mindenekelőtt egészséget kívánnak az emberek egymásnak. Ha egészség van, minden van – mondják –, ha nincs, minden kétségessé válik. A január 5-én született Ritoók Zsigmond szívorvos életrajza kapcsán rohanó életünk megálljt parancsoló betegségéről, a szívbajról kell szót ejtenünk.

Amikor a modern szívsebészet egy-egy bravúrjáról hallunk, elképedünk. A kockázatos szívműtét drasztikus beavatkozással kezdődik: a vérkeringést és a légzést kikapcsolják, amit az agy halálélményként érzékel, hiszen a szervezet működése a szívdobogás és a légzés függvénye. Súlyos műtéteknél nemcsak a szívet, hanem az egész szervezetet 2-3 fokra lehűtik, így minden életjel megszűnik, nincs elektromos agytevékenység, nincs egyetlen funkció sem, ami nyomon követhető lenne, a paciens halottnak látszik. A szívsebész ebben az elalélt állapotban képes a kényes műtétet elvégezni. A műtét végén az orvos a szív működését és a légzést el kell hogy indítsa, és csak akkor derül ki, hogy a paciens él-e még, vagy már halott. Megtörténhet, hogy a szervezet működésének szüneteltetése alatt a halál már bekövetkezett, amiről a sebész még nem tudhat. A reanimálás kínos művelete dönti el a műtét sikerét, vagy kudarcát.

Descartes, francia filozófus az emberi szervezetet gépre emlékeztető mechanikus szerkezetnek tekintette. Azóta már tudjuk, hogy az ember nem gép, az emberi szervezet a természet csodája.

A szívsebésznek is felüdülést jelent, ha a szívet nem csupán a szakma szemüvegén keresztül szemléli, hanem azt metaforának tekinti. A biológiai szív a metaforában átminősül, képpé, hasonlattá válik, üzenetet közvetít. Az eseményeket, tényeket viszonylag könnyű szavakba foglalni, sokkal nehezebb viszont érzelmeinket, kívánságainkat mások tudomására hozni, hiszen folyton beleütközünk a nyelv korlátaiba. Az embernek adatott meg a képesség, hogy a beszéd korlátain túllépve gesztusokkal, képekkel, metaforákkal is kifejezze érzelmeit. A mindennapi életben tapasztaljuk: ha valaki szeretetét szavakba önti, örömet okoz. Ha viszont átöleli az illetőt, az olyan mélyen átélhetővé teszi a szeretetet, amit a szó aligha képes kifejezni. A metaforának, szimbólumnak az az előnye, hogy a kép mozaik mivolta miatt nem tart igényt a teljesség látszatára, nyitott, túlmutat önmagán. A költészet metaforákból él, a költő szerint: „Egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél.”

A szív nemcsak biológiai szempontból számít az élet forrásának, hanem az ember legbelső lényegének is szimbóluma. A kis hercegtől tudjuk: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” A középkorban úgy tekintették a szívet, mint a Nap képmását, mint az élet sugárzó alapelvét. A Nap mindig süt, akkor is, ha nem látjuk – ugyanúgy a szív is életben tartja a szervezetet anélkül, hogy figyelnénk rá. A Bibliai is ennek ad hangot: „Alszom, de a szívem virraszt.” (Én 5,2)

Nemcsak értelmünkkel, a szívünkkel is „gondolkodunk”, gyakran szívünk szavát követjük. Ami valóban megindít, ami fontos számunkra, azt a „szívünkre vesszük”. Ha „kitárjuk szívünket”, legbensőbb valónkat nyitjuk meg mások előtt. A szív a test-lélek ember központjaként a megismerés, az akarat és az érzelmek forrása. Ki a vak? Az, aki a szemével nem lát, vagy aki a szívével nem lát? Azt is kérdezhetjük: ki lát jobban: aki a szemével lát, vagy aki a szívével is lát? A két látásmódot nem kell szembeállítani egymással, mintha választani kellene a két látás között. Csupán arról van szó, hogy a fizikai látás nem minden, van másféle látásmód is, ami nem kevésbé értékes.

A világjárók olykor kijelentik, hogy szinte „minden megtekintésre érdemes” alkotást láttak. Meglehet, hogy valójában keveset, csak a felszínt, és nem a lényeget látták. Aki a szemével lát, az csak a felszínt látja. A szív az érzelmi élet forrása. A testi szív jelképe a szimbolikus értelemben vett szívnek. A Biblia szerint ez az a központ, amelyhez Isten is fordul hívásával, kegyelmével. A szívben gyökerezik a hit, amely válasz Isten hívó szavára.

Az újkori racionalizmus széttagolta az értelem és érzelem szerves egységét, mindent az értelemre épített, elszegényítette a szív tartalmát, noha az ember a madárhoz hasonlóan két szárnnyal rendelkezik. Ha a magasba akar emelkedni, értelmét és szívét is használnia kell.