Károlyi Antal gróf, táborszernagy életrajzi adatai között többek között ez olvasható: részt vett a hétéves háborúban. Az 1756. augusztus 29-én kirobbant hétéves háborúról kevés szó esik, noha az rövid idő alatt szinte egész Európát lángba borította. A fegyveres konfliktus azzal kezdődött, hogy II. Frigyes porosz király megtámadta a Habsburg Birodalom szövetségesét, Szászországot, amire Bécs hadüzenettel válaszolt. Rövid idő alatt a háború kiszélesedett, a környező országok is harcba szálltak, és a háborút nemcsak Európában, hanem három kontinensen is folytatták. Károlyi Antal az osztrák hadseregben magas tisztséget töltött be, a hadviselés folyamatát szemtanúként követte.

E vérzivataros időben nem egy harcedzett uralkodó ült az osztrák trónón, hanem egy 23 éves, törékeny nő, Mária Terézia. Születésekor apja, III. Károly nem gondolt arra, hogy lánya egyszer királynő lehet. Hosszú ideig reménykedett egy fiú utód világrajövetelében. 1740-ben mégis lánya, Mária Terézia lépett nyomába. Ahogy trónra lépett, birodalmát több oldalról is támadás érte. A királynő végső kétségbeesésében a magyar nemesekhez fordult segítségért, Pozsonyba országgyűlést hívott össze. Hajón érkezett meg, mely magyar lobogókkal, címerekkel volt díszítve, a királynő maga díszes magyar ruhába öltözött, a korabeli feljegyzések szerint „gyönyörűséges magyar menyecskének” látszott. A szóbeszéd szerint Mária Terézia a féléves Józseffel a karján lépett a rendek elé, és a hatás kedvéért meg is csipkedte a csecsemőt, hadd sírjon hangosabban. A teátrális jelenetet több festő megörökítette. A királynő könnybe lábadt szemmel kérte a magyarok segítségét, reájuk bízva önmagát és újszülött gyermekét a kockázatos ütközet előtt. A kérés nem volt eredménytelen, a meghatódott nemesek egyhangúlag kiáltották: „Életünket és vérünket a királynőért!” A szóbeszéd szerint azonban a nemes urak az ünnepélyes ígéret után maguk között suttogva hozzátették: „De zabot, azt nem!”

A magyarok a hétéves háborúban is felsorakoztak a Habsburgok oldalán. Egyik vakmerő tettük az volt, hogy Hadik András tábornok vezetésével a huszárok váratlanul betörtek Nagy Frigyes városába, Berlinbe, és megsarcolták a várbelieket. A huszárok egymás között később azt beszélték, hogy tábornokuk a hadisarc mellett szépséges feleségéről sem feledkezett meg, számára néhány tucat művészi hímzéssel díszített kesztyűt is lefoglalt. Amikor azonban otthon az értékes „hozományt” párjának átnyújtotta, akkor derült ki, hogy az álnok berliniek csupa bal kézre való kesztyűt adtak ajándékba.

A magyarok segítségével kivívott győzelem mámorában a nemzet azt várta, hogy a királynő Magyarországra teszi át székhelyét, és Buda lesz a Habsburg Birodalom központja. De nem így történt, időközben ugyanis Mária Terézia férjét, Ferenc lotharingiai herceget német császárrá választották, így Bécs továbbra is megőrizte központi szerepét, Magyarország pedig osztrák tartomány maradt. A királynő „háláját” más formában fejezte ki, több alkalommal kijelentette, hogy a magyarok mentették meg uralmát. Bécsben újjászervezte a régi fényes udvari életet, és odacsalogatta a nemes magyar ifjakat. Felállította a magyar testőrgárdát, és ezzel elindította a burkolt németesítési folyamatot. Kiváló taktikai érzékével, női leleményességével folyton „lefegyverezte” a lázongó magyarokat, magyarbarát szerepét nagyszerűen megjátszotta.

Senki nem sejtette, hogy a törékeny főhercegnőből Európa-szerte elismert uralkodó lesz. Tehetségével és szorgalmával lenyűgözte környezetét. Anyanyelve mellett elsajátította a latin, spanyol, olasz és francia nyelvet. Lánykorában operákban lépett fel, egy olasz művész meg is jegyezte: nagyszerű énekesnő válhatott volna belőle, ha nem hercegnőnek születik. Még királynő korában is időnként fellépett az udvari előadásokon. Egyik szereplése alkalmával a kis Mozartot karjaiban tartotta.

Litániára emlékeztető címeket szerzett, négy évtizeden át sikeresen irányította a mamut birodalmat, miközben tizenkilenc év alatt tizenhat gyermeket hozott világra a császári udvar örömére és a ma divatos feminista mozgalom rémületére. Példátlan gyermekvállalásában az életigenlése mellett politikai szempontok is vezérelték. Az európai uralkodócsaládokba beházasodó gyermekei a Habsburg-trón biztonságát jelentették.

Temetésén az életművét méltató egyházi szónok joggal alkalmazhatta rá a Biblia szavait: hozzá hasonló „derék asszonyt, ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja (…) Sok asszony megmutatta, milyen derék, de te felülmúltad őket.” (Péld 31)