Az újságírást a múltban a demokratikus fejlődés igénye hozta létre. Rendeltetése az volt, hogy tárgyilagos tájékoztatást nyújtson a polgároknak. A közpénzből fenntartott közszolgálati intézmény szolgáltatása a sokrétű, bonyolult társadalmi életben nélkülözhetetlen. A média összetétele és állapota hű tükre a társadalomban végbemenő folyamatoknak. Az etikus, tárgyilagos hírközlés sokat tehet a társadalmi közérzet javításáért, a polgárok békés, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködéséért, de ennek az ellenkezőjét is teheti, aminek gyakran tanúi vagyunk.

Egy diplomata New Yorkba készült, és barátja figyelmeztette: óvakodj a riporterektől. Megérkezésekor óvatossága ellenére egy riporterbe botlott, aki megkérdezte: mondja, uram, New York-i tartózkodása alatt szándékában áll-e éjszakai klubot felkeresni? A diplomata a tolakodót elegáns módon akarta lerázni magáról, ezért a kérdésre kérdéssel válaszolt: vannak éjszakai klubok New Yorkban? Másnap az újságban megjelent a nagybetűs tudósítás: Az ENSZ-hez akkreditált brit diplomata tegnap megérkezett, és első kérdése az volt: vannak éjszakai klubok New Yorkban?

A papír mindent megbír – mondják sokan. Jó lenne, ha a papír teherbírásának is határa lenne, és a valótlan állítások súlya alatt felszisszenne, vagy legalább színt váltana. Szállóigévé vált: manapság hazugság nélkül nem lehet élni. A mindennapok a diplomáciára emlékeztetnek, ami nem egyéb, mint a valóra nem váltott ígéretek művészete. A politikus a szavazónak, a szerkesztő a laptulajdonosnak, az újságíró az olvasónak, a tévéműsor szerkesztője a nézőnek a kiszolgáltatottja. Mindenik mentegetőzik: magamtól nem tenném, amit teszek, felsőbb utasítást teljesítek, állásom forog kockán. Az újságírók is bérmunkások, a legjobb ajánlatot keresik. Tisztelet a kivételnek!

A média területén is érvényesül a régi mondás: „Aki fizeti a zenekart, az rendeli a zenét.” Független újságírás ugyanúgy nem létezik, mint világnézeti semlegesség. A multinacionális cég, a milliárdos, amikor felvásárol egy lapot, rádió- vagy tévécsatornát, üzletet akar összehozni, vagy politikai befolyást érvényesíteni, gyakran mindkettőt. A média felvásárlása a legjobb befektetés!

Hegelről jegyezték fel, hogy egy alkalommal hallgatóinak a valóságnak teljesen ellentmondó elméletet ismertetett, amikor egyik tanítványa közbeszólt: „Professzor úr, a tények egészen mást igazolnak!” – Az a tények dolga – mondta az előadó, és folytatta eszmefuttatását.

A sajtó nem a nagyhatalmak egyike, hanem a legnagyobb hatalom, amely társadalmi rétegeket mozgósít. És mi történik, ha ez a nagyhatalom a búzát konkollyal elegyíti, féligazságokkal, hazugságokkal vezeti félre a polgárokat? A média hatalmasabb a kormányoknál, törvényhozó testületeknél, hiszen a közvélemény alakításában kulcsszerepet tölt be. A legjobb kormányzati intézkedést is kétségessé, sőt nevetségessé teheti, ugyanakkor a legsötétebb diktatúrát is ideig-óráig szalonképesnek tüntetheti fel, amint annak hosszú évtizedeken át tanúi voltunk.

Az internetes médiumok robbanásszerű elterjedése és ellenőrizhetetlen jellege miatt olyan helyzet állt elő, melynek hatását lehetetlen nyomon követni. A nemzetközi műholdas adások területén érzékelhető leginkább az a veszedelmes irányzat, amely az események tálalásával, a megszólaltatott szereplők kiválasztásával, az eseményekhez fűzött kommentárokkal hamis információzuhatagot zúdít a nézőkre. Ennek a mérgező folyamatnak nyilvánvaló epizódja a közelmúltban kirobbantott iraki háború. Az arab ország katonai lerohanását a tengerentúlról éjjel-nappal sugárzott médiaháború előzte meg, hogy a világ közvéleménye felháborodás helyett közömbösen nézze végig a katonai megszállást.

A propaganda terjesztői arab tavaszról beszélnek, noha azóta is „télies” a légkör, az anarchiának, erőszaknak tömegek esnek ma is áldozatául. A kilátástalan helyzet elindította napjaink népvándorlását. Európa fegyver nélküli „békés” megszállása folyik szemünk láttára.

A polgári társadalom hatékony ellenőrzése nélkül aligha lehet elfogadható demokráciáról beszélni. Az öntudatos civil társadalom intézményeinek kell a mindenkori hatalom és a sajtó körmére néznie, ők kérhetik számon, hogy a kormány és a sajtó igazat mond-e, vagy mellébeszél. A civil társadalom a demokrácia hitelesítő pecsétje. A Polgárnak kell megkövetelnie a törvények és erkölcsi normák betartását minden téren.

A pártállami rendszer keserű gyümölcsei után hozzá kell szokni a demokrácia fanyar ízeihez. A demokrácia szüreti időszakában érezzük magunkat, amelyben folyton meglepetés ér. A demokrácia kiforrt új borára soká kell még várni.