A kommunista rendszer idején a Kossuth Rádió szignálja az „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” dallama volt. A diktatúra kezdetén olyan kommunista vélemény is elhangzott, hogy inkább a szovjet szabadságot kellene éltetni, mint a magyart, hiszen a Szovjetunió szabadította fel az országot a fasiszta iga alól. Az elvtársak közül sokan erőltetettnek, olcsó magyarkodásnak tartották a számukra reklámszerű rádiójelzést. Ők a világszabadság utópisztikus ígéretét skandálták. Van tehát magyar, román, szovjet, vagy másféle szabadság? – Nyilván nincs, csak egy és ugyanaz a szabadság létezik minden nép számára. Szabadságélmény viszont annyi van, ahány nép él a földön. Ha van magyar történelem, magyar balsors, akkor magyar szabadság is van.

A magyar nép a török, Habsburg, szovjet megszállás hosszú, megalázó elnyomása alatt különösen vágyott a szabadságra. A magyar irodalom, költészet, népdalkincs az elnyomás sötét időszakában szenvedélyes szabadság utáni kiáltás volt. Tudatosult, hogy magyarnak lenni nem magától értetődő. Nem elég magyarnak születni, azzá is kell válni. A szabadságharcokat leverték, a seregeket szétszórták, a vezéreket, ellenállókat kivégezték, száműzték. A győztesek berendezkedtek, építkeztek, dőzsöltek, és amikor már-már úgy tűnt, hogy a nemzet végképp elveszítette ellenállóerejét, hirtelen fordulat történt. A nemzet életre kelt, kivívta függetlenségét.

Hazafiság és szabadság egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Kisemmizett, megnyomorított népnek hogyan legyen „édes” hazája? A megkeseredett, szomorú hazából boldog hazát kell teremteni. De mi is a haza, ez a sokak tudatában megkopott fogalom? – A haza lelki közösség határokon innen és túl. A haza több is, kevesebb is, mint ország. A haza a körülhatárolt országtól független valóság. A hazához való tartozás jogilag meghatározhatatlan, láthatatlan szálakból szövődik: gyermekkori emlékekből, ifjúkori szerelmekből, családi kötelékekből, baráti szálakból, illatokból, ízekből, letörölt könnyekből, felejthetetlen élményekből. A hazaszeretet az anyaszeretetre hasonlít, alig lehet leírni – csak megélni lehet.

Beírjuk nevünket a történelembe, ki vérrel, ki verejtékkel, ki szenvedéssel, ki örvendezéssel. Mi vagyunk a haza, Árpád és Szent István örökösei, mi, szegények és gazdagok, tanultak és egyszerű munkások, munkaadók és munkavállalók, fiatalok és öregek, nők és férfiak. Ha fagyos körülöttünk a légkör, nekünk kell egymást melengetnünk, nekünk kell a haza szeretetét sugároznunk.

A magyarság túlélt tatárt, törököt, földesurat, osztrák megszállót, kommunista aktivistát. Ezt a zavaros időszakot is fel kell vállalni, hogy átmentsük mindazt, amivel a jövendő nemzedéknek tartozunk. Nemcsak rendszerváltásra, de eszmeváltásra is szükség van. Ha a divatos szólamok, megtévesztő ideológiák feledtetik szellemi örökségünket, veszélybe kerülünk. A legnagyobb rendszerváltás nem most, hanem ezer évvel ezelőtt történt, ami a honalapító szent király nevéhez fűződik. Ő megtanította népét arra, hogyan kell elindulni az ismeretlen úton.

A magyarság mai helyzete kísértetiesen emlékeztet a tizedik századi állapotokra, amikor szintén nem volt más választási lehetőség, mint az Európába vezető út. Erről nem lehetett letérni, mert mindkét oldalon szakadék tátongott. Az erdélyi magyarságnak sincs más lehetősége, mint tudatosan felvállalni saját sorsát, és az anyaország felé tekinteni. Sokan azt hitték, hogy a diktatúra összeomlása után a Kárpát-medencei magyarság összefog, a románok testvéri kezet nyújtanak, autonómiát biztosítanak, és minden jóra fordul. Hiszékenyek voltunk és vagyunk még mindig. Rá kell ébrednünk, hogy Isten után csakis önmagunkban, konok elszántságunkban bízhatunk. A zsidók negyven évig vándoroltak a pusztában, nekünk még csak harminc év telt el az átmenet göröngyös szakaszából. Remélhetőleg nem kell újabb harminc évet várnunk jobb idők felvirradtára. Tejjel-mézzel folyó országról nem álmodunk, de a szabadságra, civilizált életformára, elfogadható életszínvonalra mindenképpen igényt tartunk.

A nemzet fogalmát már sokszor elparentálták, de az poraiból mindig feltámadt, a herderi jóslat hamis próféciának bizonyult. A próféták a kettős hűség jegyében cselekedtek. Hűségesek maradtak a kinyilatkoztatott üzenethez, de amikor veszélybe került a nép, akkor pártját fogták, s ha kellett, még Istennel is perbe szálltak. Nem jött-e el annak az ideje, hogy Mózes szavaival az Úrhoz kiáltsunk: Ne pusztítsd el szórványban élő népedet, örökségedet, amelyet nagy hatalmaddal szabaddá tettél!