A kisbaconi református temető családi sírboltjában alussza örök álmát Benedek Elek, a felejthetetlen mesemondó Elek apó. A falusfelek ezt írták halotti koszorújára: „A kis falu sír, siratja nagy fiát.” Koporsója mellett éppen azok voltak vigasztalanok, akiket oly sokszor megvigasztalt. A nagy hazafit a trianoni nemzeti tragédia lelke mélyéig megrendítette, hiszen a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát, népességének jelentős részét. A kilátástalan helyzetben tömegek hagyták el szülőföldjüket. Benedek Elek az ellenkezőjét tette, Magyarországról Erdélybe, szülőföldjére sietett, hogy lelket öntsön a csüggedőkbe. Karddal már nem lehetett boldogulni, ezért tollat ragadott, a szellem fegyverével küzdött a fennmaradásért. Fennhangon hirdette, hogy a kisebbségi sorsot csak akkor lehet elviselni, ha a szülőföldön maradók az erdélyi szellemet tudatosan ápolják lelkükben. Elek apó mindent megtett az anyanyelv ápolásáért, fennmaradásáért. Fogadalmat tett, hogy a családi birtokot, amelyet szülei taníttatásáért eladtak, visszaszerzi. Fogadalmát maradéktalanul teljesítette. Előadásaiban hirdette: a szülőföld nem eladó, azt az ősök könnyel, vérrel szerezték meg, védelmezték, örökségül ránk hagyták. Erdély akkor fog elveszni, ha a mostoha körülmények között a magyarok nem küzdenek többé érte, önként lemondanak róla. Élete végéig írt, a halál ütötte ki kezéből a tollat. Végrendeletében ara kérte az írni-beszélni tudókat, hogy hallassák szavukat még akkor is, ha üzenetük néha pusztába kiáltó szónak tűnik. Az igaz szó előbb-utóbb megfogamzik a hallgatók szívében. A nemzeti tragédia magyarjai honfibú helyett higgyenek önmagukban, bízzanak a történelem kényszerítő erejében, legyenek úrrá kishitűségükön, megvertség-tudatukon.

Elek apó lélekismerő volt, tudta, hogy a gyermekben a jövendő felnőtt bontakozik ki, a felnőttben pedig az örök gyermek rejtőzködik, ezért a mese színes képeibe csomagolta mondandóját. A mesében álmaink, vágyaink valóra válnak, álmainkban nincs lehetetlen.

Meglepő, hogy manapság a divatos ideológia már a mesét is kikezdi. A divatos irányzat azt állítja, hogy a népmesék, tündérmesék a feudális világ maradványai. Káros a kisgyermeket ezekkel az avítt történetekkel, mitikus alakokkal traktálni. A sárkányok, boszorkányok, varázslók idejétmúlt világot jelenítenek meg, ráadásul valótlanságot is sugallnak, hiszen ezek a lények valójában nem léteznek. Mint minden mást, a meséket is át kell írni, az automatizált világ képeit kell bennük megjeleníteni, hogy a kisgyermek a mában éljen, gondolkodjon.

Eretnek beszéd. A hagyományokhoz ragaszkodó pszichológusok, pedagógusok másképpen vélekednek. A jól ismert mesefigurák élő, emberi világra emlékeztetnek. Ezek a mesék azt sugallják a gyermeknek, hogy a világban igenis jelen van a rossz, de az legyőzhető. Éppen a legkisebb királyfi, akinek még a mentéje is rongyos, akinek a kardja sem éles, ő lesz képes a gonosszal megküzdeni és a tündérlányt kiszabadítani. Az életízű mese a jó és rossz harcában állásfoglalásra késztet, a kisgyermek számára felfogható, képi, szimbolikus formában jeleníti meg az életet. A gyermek számára a mese izgalmas, tanulságos, a hős megküzd a gonosz ellenféllel, a gyengébb legyőzi az erősebbet, mert neki igaza van.

Igényeljük a mesét még felnőttkorban is, hiszen a mese eredete a mítoszokon, mondákon, legendákon keresztül még az írásbeliség előtti korba nyúlik vissza. Bennük az örök ember vágyai, álmai öltenek testet. Szeretjük Elek apó hagyományos meséit, mert azok Erdélyt tündérországgá varázsolják, a szürke, sokszor kilátástalannak tűnő életet elviselhetővé teszik. Örülünk az olyan meséknek, amelyekben a nagy hősök mellett a kis hősök is megjelennek, akikben a szülőföld küzdő gyermekei magukra ismernek. Ha olykor reménytelennek látjuk sorsunkat, hinnünk kell Elek apó biztatásának: csoda történik, mint a mesében, sorsunk előbb-utóbb jobbra fordul. A pusztulás jeleit mutató szülőföld egykor majd virágba borul, Erdélyország ismét olyan szép, gazdag, és a mienk lesz, mint hajdan volt. Elek apó meséi valóra válnak.

A mese jól ismert bevezető mondatán a nagy mesemondó engedélyével csak annyit kell változtatni: nem valahol, hanem itt, Erdélyben volt, van, és remélhetőleg lesz egy nép, Elek apó népe, amely az idők viharaiban mindent átvészel, él és élni fog.