A juhásznak jól megy dolga, egyik dombról a másikra terelgeti nyáját, fújja furulyáját, bú nélkül éli világát. A népdal parafrázisa: A jogásznak jól megy dolga, egyik perről a másikra (…) fújja mondókáját, bú nélkül éli világát. Egyre kevesebb juhászt látni a határban, és egyre több ügyvéd tűnik fel a rendszerváltást követő időszakban. Perben aztán nincs hiány, legalább annyi van belőlük, mint hegy és völgy a szép hazában. Szükség is van a jogászokra, ügyvédekre, hiszen a diktatúra hosszú évei alatt szőnyeg alá söpört szemetet a rendszerváltás szellőztetése követte, ami irdatlan porfelhőt kavart. Az igazságszolgáltatás szerveire hárult a feladat, hogy a sebtében összetákolt törvények labirintusában tájékoztatást, kiutat mutassanak, a diktatúra kárvallottjainak igazságot szolgáltassanak. Hogy ennek a gigászi feladatnak mennyire felelnek meg, arról a rétestésztaként elnyújtott perek szenvedő alanyai adhatnak tájékoztatást.
Az ügyvédeket bizalmas körökben „professzionális hazudozóknak” nevezik, hiszen olykor kecsegtető honoráriumért igaztalan ügyet is felvállalnak. Mivel nincsenek az igazság birtokában, féligazságok hangoztatásával igyekeznek az elveszett fejsze nyelét előkotorászni, a kilátástalan pert is megnyerni. Tisztelet adassék azoknak, akik szakmai szolgáltatásaikban a morális szempontok szerint igazodnak.
A feszültség még békeidőben is az élet velejárója, tömeges megmozdulások, forradalmak idején ez még inkább fokozódik. Az emberek irányt akarnak váltani, a kitaposott út helyett merészebb ösvényt választani, az új bort új tömlőbe önteni. Ha megszűnne a feszültség, az betokosodást, elöregedést jelentene. A feszültség és az abból való kitörés veszélyekkel jár, de a boldogabb idő fényeinek felvillanása szárnyakat ad a derűlátóknak. A sok csalódáson átesett ember óvatos, a diktatúra előtti, múltból ismert szép időkbe menekül, amelyek valójában sohasem léteztek, a forradalmár viszont megálmodik egy utópisztikus holnapot, amely sohasem fog bekövetkezni.
A balkáni ország polgárai demokráciára ébredtek, de hosszú évek után még mindig az átmenet kábulatában érzik magukat. Nehezen tudják eldönteni, mihez is kezdjenek, milyen irányba induljanak. Jogállamban élünk – sulykolják a hatalom emberei. A kisebbségi sorsban élő felteszi a kérdést: a kisebbségi jogok mikor kerülnek már be az alkotmányba, és foganatosításukra meddig kell még várni? Trianon óta eltelt már száz esztendő! A román alkotmányból mikor kerül ki a feszengést keltő nemzetállam fogalom? Hiszen az ország lakosságának jelentős része kisebbségi őslakó, nem akar beolvadni, görcsösen ragaszkodik önazonosságához, ami fennmaradásának egyetlen biztosítéka. De a kisebbség fogalomnak is felhangja van, egy valamirevaló demokráciában csak a más nemzetiségű román állampolgár megnevezés elfogadható.
A hatalmon lévők jogállamról áradoznak, miközben a törvényhozás háza táján káosz uralkodik. A tegnapi törvényt mára hatályon kívül helyezik. Amit a kormányrendelet előír, azt a parlament felülírja. Akit rendőrkísérlettel az igazságszolgáltatás főkapuján bevezetnek, az a hátsó kiskapun elslisszol. Az igazságügyi miniszternek nem fogadkozással kellene kezdeni a reformot, hogy most aztán már igazán higgyük el, hogy megfelelő jogszabályok születnek majd. Átgondolt, időtálló törvényekre van szükség, és egyszer s mindenkorra lakatot kell tenni a hátsó kiskapukra úgy, ahogy béke idején Rómában lezárták Janus isten templomát. Olyan az ország, mint egy ködben haladó hajó. Iránytű híján kapkodnak a kormányosok, hogy elkerüljék a zátonyokat, de hogy hol fognak majd kikötni, azt nem lehet tudni. A hajó utasai szoronganak, belebámulnak a jövőtlenség ködébe.
A honatyák szíves tudomására kell hozni, hogy a törvénytár nem szakácskönyv, amelyből szabadon ki lehet vágni, vagy amihez hozzá lehet adni a pillanatnyi ízlés szerint. Nyilvánvaló, hogy a változó világban a törvények is változnak, de az újonnan megalkotott, kihirdetett törvényeknek legalább egy női ruha néhány szezonját ki kellene bírniuk. Ha a törvények a divatot követik, félő, hogy a polgárok nem veszik komolyan azokat. Arról nem is beszélve, hogy számos törvény az állam mindenhatóságának hamis dogmáját sugallja, ami egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan.
A nemzeti öntudat mámorában élő törvényhozóknak és az igazságszolgáltatás illetékeseinek bőven lenne tennivalójuk egy demokratikus, modern jogállam megteremtésében, már azért is, mert a Balkán is Európa, a kontinens Európé istennő nevét viseli, és mert Európához csatlakoztunk.