Az emberek minden időben kedvelték az utazást. Egyik kisgyermeket megkérdezték: milyen pályát választasz majd? Utazó és nyaraló leszek – hangzott a válasz. Több mint kétszáz évvel ezelőtt Teleki Domokos is szenvedélyes utazó volt, utazásait feljegyzései révén megörökítette. Napjaink muszlim népvándorlása előtt Görögország, az európai kultúra és civilizáció bölcsője a klasszikus műveltség rajongói számára első számú célpontnak számított. Hellász dicsősége rég leáldozott, de szellemi kisugárzása ma is nyomon követhető, lenyűgöző.

Görög csodáról beszélünk ma is. „Elmúlt, ami volt: íme minden megújult” – írja a Biblia. Ez történik Hellászban is, a múlt főnixként folyton megelevenedik. A görög filozófusokban, költőkben olyan újfajta látásmód derengett fel, amilyenről előttük a világon senki sem álmodott, de amely ezután már sohasem tűnik el nyomtalanul. A görögök révén az ember a világegyetem központjává vált. A bölcselők, látnokok nem álltak szolgai módon az istenek szolgálatába, isteneiket maguk teremtették saját képükre és hasonlatosságukra, ami fordulatot jelentett a gondolkodásban, alkotásban, világszemléletben. Az ókor kis népe új művészetet, kultúrát teremtett. A Parthenont ma is megcsodáljuk, Szophoklész több ezer éves drámái ma is frissek, hozzánk szólnak. Szapphó versei a szerelmi költészet gyöngyszemei. A filozófusok mindmáig Arisztotelészre, Platónra, Démokritoszra, a matematikusok Püthagoraszra, a fizikusok Arkhimédészre, az orvosok Hippokratészre hivatkoznak.

A görög kultúrába beleszerettünk. Ha valami fontosat, lényegeset, szépet akarunk mondani, ezzel kezdjük: már a régi görögök is… Igen, a görögök már verset, eposzt, drámát, lírai költeményt írtak, zenét szereztek, táncot jártak, tudományt, művészetet teremtettek. Alkotásaik ma is mértéket, biztosítékot képeznek a minőség szolgálatában. Görögországot nem lehet útinaplónkból kipipálni, mondván: már voltunk itt. Görögországot újra és újra fel kell fedezni már azért is, mert a Krisztus magvető kötényéből kihullt mag itt szökkent szárba, a nemzetek apostola görög földön indította el világhódító útjára a kereszténységet. Kontinensünkön a görögök voltak az evangélium első hallgatói.

Hellász dicsőséget szerzett világunknak, az európai ember itt lett nagykorúvá. A nyugtalan keresés, a szellemi erőfeszítés távlatokat nyitott. A világ megismerhetőségébe vetett hit, a látomások, mítoszok, metafizikai élmények meghozták gyümölcsüket: a mikro- és makrokozmosz határán álló ember görög földről indult el a világ megismerésének, birtokbavételének nagy kalandjára.

Az egyetemes kultúrában oly nagy szerepet játszó görög művészet féltett európai örökségünk. Az európaiság fogalma szellemi értékek ötvözete. Megtalálható benne a kereszténység, az államalkotás, a humanizmus, a reneszánsz, a reformáció, a vallási tolerancia, az irodalom, a művészet, a tudomány, a polgárosodás, a nemzeti eszme, a demokrácia. Ezek az eszmék járták át és mentették meg az európaiságot a romboló erőktől, a barbárság, a fasizmus, a kommunizmus pusztító erőitől.

Hellász festői tájain, ha egy lámpákkal kivilágított tó partján elmélázunk, és közben a sötétben a víz tükrére tekintünk, úgy tűnik, mintha a vízen tükröződő lámpák fénye kerékküllő gyanánt felénk irányulna. És ha csónakba ülünk és evezünk, a fényhatás következtében a középpont mindig csónakunk marad. Görögország Európa peremén van, és mégis központ, kultúránk, civilizációnk fókuszpontja. Ha a múlt tükrébe tekintünk, az utak nem Rómába, hanem Athénba vezetnek. Hellász három-négy ezer évvel ezelőtt élő, küzdő, alkotó polgáraiban önmagunkra ismerünk.

És még valami. Amíg a keresztények ügyes-bajos dolgaikban az ég egyetlen Istenéhez fordultak, addig a görögök víziójában az egyetlen Isten nem volt képes megoldani a földiek tengernyi problémáit, ezért több istent kreáltak, hogy ki-ki bajaiban a maga istenéhez forduljon. És ha az istenek nem elégítették ki elvárásaikat, a misztérium-vallások rendelkezésükre álltak. Aki az eleuszi szentélyben magába mélyedt, az beavatást nyert a halálba és feltámadásba.

Változik a világ arculata. Hellász dicsősége leáldozóban van. Manapság az Akropoliszt nem a filozófusok, hanem a bevándorló muszlim tömegek környékezik. Az egykori kultúrközpont a bevándorlók váróterme lett. Talán az Olümposzon is egyre nagyobb az elbizonytalanodás: az istenek sem tudnak mit kezdeni a betóduló tömeggel, amely fittyet hány a magasból jövő üzenetre.