Újfalvy Krisztinát, a feltűnő szépségű nemeslányt szerelmi csalódás érte. Szülei unszolására férjhez ment Máté János földbirtokoshoz, de nem bírta az együttlétet, férjét faképnél hagyta, Kolozsvárra menekült, ahol irodalmi hajlamainak és gazdaságának élt. De harminc év múlva nemesebb énje felülkerekedett, visszatért élettársához, akit súlyos betegségében ápolt. Szerelmi élete romjain szeretete virágba borult. Mintha egy kudarcba fulladt love storyt olvasnánk a nap szülöttének rövid életrajzi adatai között. Manapság se szeri, se száma a hasonló eseteknek, úgy tűnik, mintha a régi római idők visszatérnének, amikor a hölgyek az időszámítást nem Róma alapításától, hanem újabb partnerkapcsolatuk időpontjától számították.

Az a fajta fecsegés, amely egy lány és fiú között az első találka alkalmával zajlik időjárásról, öltözködésről, filmekről, hobbiról vagy más témákról, felületesnek tűnhet, ám az ismerkedés fontos mozzanata lehet. Már egy rövid találkozó is meggyőzheti a fiatalt, hogy ennyi elég is a másikkal való találkozóból, vagy éppen arról, hogy valami mégis megragadta őt, szeretné jobban megismerni azt, akivel a véletlen összehozta. Ha egy fiú és egy lány túljut a flörtölés próbáin, meglehet, hogy beleszeretnek egymásba.

Kedves szerkesztő asszony, írta egy lány egyik női magazin szerkesztőjének: szeretnék megismerni egy korombeli fiút, akinek fennkölt elképzelései vannak szerelemről, hűségről, sírig tartó házasságról. Kedves érdeklődő – válaszolta a szerkesztőhölgy –, én is! A nemiség jelen van bennünk sodró erejével, és az embernek az a legnagyobb kísértése, hogy azt kizárólag a maga önző javára fordítsa. Ezt a visszaéléssel és a részestárs meglopásával gyakorolt nemi kapcsolatot szexualitásnak nevezzük. A szerelmi kapcsolat nem kizárólag a férfié vagy a nőé, hanem mindig mindkettőé.

A szerelemben fogant házasságot az egyház szentségnek tekinti. A szentírás első lapjától az utolsóig a biblikus szerzők hivatkoznak a szerelemre, azt úgy mutatják be, mint Istennek az ember iránt tanúsított szeretetének visszfényét. Különösen a próféták használják ezt a képet, ami Isten szeretetének gazdagságára is utal. Isten, az örök szeretet feltárja önmagát, amit a szerelem, a házasság képével akar érzékeltetni. A Szentírás egyik könyve, az Énekek éneke szerelmi vallomások gyűjteménye. Krisztus vőlegénynek nevezte magát, és kijelentette: a násznép ne böjtöljön, amíg vele van a vőlegény.

A szerelem azonban nemcsak az Istennel való kapcsolat szimbóluma, hanem a földi élet társadalmi, erkölcsi, esztétikai értékeinek is sarokköve. A házasság a legfontosabb emberi intézmény, a család, a társadalom építőköve. Ebből fakad a művészet, a zene, a mosoly, a tánc, az egész keresztény világkép, amely meghatározta a letűnt századok szemléletét. Csakhogy változnak az idők, változnak az emberek. Már az ókori bölcs is ezt tapasztalta, amit felkiáltása is sugall: „Ó idők, ó erkölcsök!” (O tempora, o mores!)

Lassan azon vesszük észre magunkat, hogy a nyugati neoliberális demokrácia, hadd ne mondjuk, diktatúra, kikezdi a hagyományos erkölcsi értékeket. A szabadság helyett a szabadosság kezd egyre nagyobb teret hódítani, amit széltében-hosszában a média, kereskedelmi tévécsatornák, filmek, talkshow-k, pornómagazinok szabadon terjesztenek. A neoliberális propaganda stratégiájában a keresztény értékrend felszámolása a cél. Tiszta szerelem helyett szabad szerelmet hirdet, és így a szex a pornó mocsarába süllyed. A házasság szentsége helyett a szentségtörő szabad szerelem lett a divat.

Az ideológiai, kulturális, gazdasági válság mellett az erkölcsi válság egyre nagyobb méreteket ölt, amit aligha lehet egy-egy kormányrendelettel, intézkedéssel orvosolni, hiszen nem csupán bizonyos struktúrák átminősítéséről van szó, hanem maguknak a szabados eszméknek a visszaszorításáról, hogy a fiatalság a jövő számára ígéretet jelentsen. Arról csak az egyház és néhány hagyományt védő intézmény beszél, hogy a fiatalságot nem az teszi boldoggá, ha minden ajtót kinyitnak előtte, ha ösztöneit folyton felkorbácsolják. Az ember ott kezdődik, ahol képes önmagát megfékezni, ösztönei fölé emelkedni, eszményeket követni.

Reménykedjünk! A mocsár nem szívderítő látvány, de a mocsárban is megjelennek a virágok, az eszmény utáni vágyat a Teremtő oltotta az ember szívébe. „A nők a szépség örök papnői” – állítja Illyés Gyula. Ha a testi szépség mellett a lelki szépséget is ápolják, megújul a világ!