Az ószövetségi szentíró a népek és nyelvek különbözősége mögött Isten ítéletét látta. Az Úr a bábeli torony építőinek nyelvét összezavarta, hogy egymást ne értsék, hiú tervüket ne tudják véghezvinni. Az első pünkösdi csodában a nyelvi akadály megszűnt, a soknyelvű hallgatóság saját nyelvén hallgatta az apostoli igehirdetést. A pünkösdi kegyelmi kiáradás azóta folytonos, de a nyelvi csoda nem ismétlődik, a világ több ezer nyelvét beszélők nem értik egymás nyelvét.

Európában is adott a nyelvek sokasága, ami szükségessé tette a közös nyelv elfogadását, használatát.

A Krisztus előtti időben, sőt még az azt követő századokban is a hellenista görög nyelv egészen kivételes egységet teremtett a népek és kultúrák sokféleségében. Az akkori világot, Európát és Ázsiát összekötő nyelv a görög lett. A kereszténység elterjedése révén viszont a latin nyelv vert gyökeret Kelet- és Nyugat-Európában. Ennek köszönhetően a más tájakról jött kereskedőknek, diákoknak nem voltak nyelvi nehézségeik, hazulról magukkal hozták a latin nyelv ismeretét. A latin igazi közös európai nyelv lett, amelyet a katolikus egyház éppúgy megőrzött, mint a bizánci egyház a görögöt. A római egyház liturgiájában egészen a közelmúltig kitartott a latin nyelv mellett. A világ távoli országában járó turista a miséző pap ajkán elhangzó „Dominus vobiscum” liturgikus köszöntés hallatán társának odasúgta: „Itt is magyarul miséznek, mint odahaza.”

Az újkori mozgalmak a nemzeti nyelvek ébredésének időszaka, a nagy nyugati népek féltő gonddal fejlesztették, terjesztették nyelvüket, de nem voltak képesek az angol nyelvvel felvenni a versenyt. Az angol világbirodalom széthullásával sem szűnt meg az angol nyelv hegemóniája, és újabban is az Európai Unióból távozó britek nyelvüket a kontinensen „felejtették”. A büszke nyugati országok képviselői a Beethoven dallamára hangszerelt himnuszt dúdolják, és hivatalosan angolul beszélnek.

Már-már nyilvánvaló, hogy az angol az első számú világnyelv. Csakhogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Minél inkább terjed ugyanis az angol nyelv, annál inkább kiderül, hogy alig képes az átlagszintű nyelvi kommunikáció zavartalanságát biztosítani. Az angol nyelv – nagy előnye és elterjedtsége mellett – hátrányokat, nehézségeket is felmutat, nem szólva a kiejtés nehézségeiről vagy az egyes területek nyelvi sajátosságairól. Az útikönyvek megjegyzik: „másként beszélik az angolt…” – aztán hosszú felsorolás következik.

A nehézség lényegét így lehetne összegezni: ahhoz, hogy az angol valóban jól használható világnyelv legyen, szükséges lenne az egységét biztosító centrumhoz, a standard angolhoz alkalmazkodni. Ha viszont világszerte az irodalmi angolhoz igazodnának, le kellene mondani köznyelvi szerepéről. Az ironikus megjegyzés is erre utal: „Mondja, kérem, hány angol nyelvet beszél?” Ha a chicagói alig érti a texasi beszédét, ha a brit köznépnek nehézséget jelent az amerikai filmek megértése, akkor a divatos világnyelv uralma kérdéseket vet fel. A nap szülöttének, Kállai Ernőnek nem voltak nyelvi nehézségei, hiszen hosszabb időt töltött Angliában.

De mit szóljunk a magyar nyelvről? A 19. században elképzelhetetlennek tűnt, hogy Petőfi minden harmadik olvasója a határokon kívül éljen. A két világháború és a forradalmak a magyarság jelentős részét hazájából száműzte. Csak a rendszerváltást követő zavaros időben százezrek indultak útnak, szóródtak szét Európában és a nagyvilágban. A 15 millió magyar egyharmada külföldön él.

Megértük, hogy parányi magyar nyelvünk világnyelv lett. Mert milyen is egy világnyelv? Olyan, amit a világon sok helyen megértenek és beszélnek. Márpedig Ditrótól Detroitig, Helsinkitől a Húsvét-szigetig, Torontótól Tokióig fel-felcsendül a magyar szó. A müncheni kiskocsmában, az olasz eszpresszóban, a hamburgi földalattin honfitársainkra akadunk.

És a nagy víz túlsó partján Magyarország szülötte, a nemzetállamok felszámolásán ügyködő, elhíresült tőzsdespekuláns, ha megszólal, az angolt nyelvet erős magyar akcentussal beszéli. Szándéka ellenére is nyelvünket reklámozza. Figyeljünk Kosztolányira, az írás mesterére: „Én a szó és szellem jogán minden porcikámmal és leheletemmel egy közösséghez tartozom és (…) összeesküvésszerűen magyarul beszélek.” A szó és a szellem jogán a magyar nyelvet beszélni és a magyar kultúrához tartozni, van ennél nagyobb élmény?