Kállai Ernő, a nap szülötte a régi, békésebb falusi életet alaposan ismerte, hiszen gyermekkorát a háromszéki Dálnokon töltötte, ahol szülei gazdálkodással keresték meg a mindennapi kenyeret. A kenyér az ő korában is, és ma is az élet nélkülözhetetlen feltétele. Mindannyian „kenyeret” keresünk, noha már rég elszakadtunk a természettől, a város kőtengerében keressük boldogulásunkat. József Attila Csendes kévébe… kezdetű versében az otthon melegét, a falu hangulatát idézi: Porhanyó falucska, mondd el / a lágy kenyér dalát.

A kenyérnek mély értelme van, minden emberi táplálék alapszimbóluma. Holló vitt kenyeret Illés prófétának a pusztában, holló táplálta Remete Szent Pált a magányban. Az ószövetség áldozati rítusában szentelménynek számított a kenyér. Tizenkét áldozati kenyeret helyeztek el a templomban, és minden szombaton újakra cserélték ezeket. Bármennyire magasan szárnyal is a lélek, az emberi lét lényegében mindig a kenyértől függ. Furán hangzik, de igaz: gyomrunk megelőzi értelmünket, szívünket.

A harmadik világban éhezők milliói tolonganak a mindennapi kenyérért. Az éhező tömegek szótlanul vádolnak bennünket: mi az ő kenyerüket esszük, dobjuk a szemétre. Ahhoz, hogy a kenyér ne az „enyém”, hanem a „mi” kenyerünk legyen, minden rászorulót részeltetni kell belőle. Krisztus, amikor imájában „mindennapi” kenyerünkről beszél, a szolidaritás eszméjét hirdeti. Az evangélium tiltja, hogy csak a magam számára kérjek valamit Istentől, és hogy mások gondjaira ne figyeljek.

Mielőtt a kenyér asztalra kerül, megszerzése sok munkás kezén megy keresztül. A búza előbb vetőmagként kerül a földbe, majd hogy növekedjék, kalásszá érlelődjék, gondozásra szorul. A mezőgazdasági gépeken sok ezer ember fáradozik a termés betakarításán, majd a kenyér elkészítése újabb verejtékes munka gyümölcse. A táplálkozás túlmutat önmagán, az együtt étkezés együttlétet teremt. A kenyér akkor igazi érték, ha megosztjuk, közösségteremtő kötelékké varázsoljuk.

A második világháború végén tömeges éhínség kínozta az embereket. Egy anya végső elkeseredésében kisgyermekével folyóba akart ugrani, hogy véget vessen életének. Egy járókelő, aki a hídon éppen áthaladt, egy pillanat alatt felfogta a végveszélyt, és visszatartotta az asszonyt, majd táskájából azt a darab kenyeret nyújtotta a kétségbeesett asszonynak, amit nagy nehezen korábban megszerzett. Az a darab kenyér, ami a jóllakáshoz korántsem volt elég, csodát művelt, életet mentett. A remény győzött a reménytelenség fölött, az élet a halál fölött. A Biblia szavaira utalva a kétségbeesett embertársnak átnyújtott kenyérdarab a szó szoros értelmében az élet kenyerévé változott.

A kenyér és közösség utáni „éhség” ugyanabból a gyökérből, az önfenntartás és együvé tartozás könyörtelen kényszerűségéből fakad. Az éhség és elhagyatottság érzése elemi erővel tör fel az élni akaró ember lelkéből. Az embertárshoz való tartozás igénye, „éhsége” tömegeket kínoz. Tömegben élünk, mégis magányos lények vagyunk. Az ember nem akar és nem is tud teljesen egyedül élni. Az elszigeteltségtől, a magunkra maradástól rettegünk. A másokhoz fűződő kapcsolat, még akkor is, ha az olykor terhes, élet és halál kérdése. Éppen úgy rászorulunk másokra, mint a betevő falatra. Az emberi lét emberré válás, folyamat, amelyet csakis az embertárson át lehet kiteljesíteni, megvalósítani.

A kenyér és a közösség utáni éhséget a szeretet hiánya követi. A szeretet a lélek éltető tápláléka. Már a kisgyermek is elemi erővel igényli a gyöngédséget, szeretetet. Ez az éhség, a szeretet utáni vágy azután egy egész életen át megmarad. Szeretni mi mást jelent, mint folyton csillapítani a boldogság utáni vágyat, ami a földi életben sohasem sikerül teljes mértékben. Ha egyetlen lélekbe betöltenék a világ minden szeretetét, az illető rövid időre határtalanul boldognak érezné magát, de azután újabb szeretetre vágyna. Ilyen az ember: végessége ellenére a végtelenre vágyik. Az emberi lélek nagy búvára ezért írja: „Nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.”

Az Úr asztalközösséget, sorsközösséget vállalt a bűnösökkel, az elesettekkel, hogy tudtul adja: elérkezett az Isten országa, a túlvilági bankettre mindenki hivatalos. De nem érte be a híradással: önmagát az örök élet kenyerévé változtatta, hogy mindenkit jóllakasson, boldogítson.