A kultúra nem fényűzés, nem merül ki egy-egy halhatatlan alkotás igézetében, eszmék felcsillanásában, az alkotó ember elismerésében. A kultúra és civilizáció élet és halál kérdése. Az emberiség nem tudott volna bolygónkon meglenni, évezredeket átvészelni, ha nem vette volna körül magát várakkal, városokkal, falvakkal, ugyanakkor mítoszokkal, vallásos hiedelmekkel, szimbólumokkal. Az ember a maga képére és hasonlatosságára megalkotta a maga „racionális világát”, hogy otthon érezze magát a Földön. A kultúra a társadalom mindazon ismereteinek, hagyományainak összessége, amelyek egy közösség összetartozását, fennmaradását biztosítják. A kultúra révén képes a közösség tájékozódni, felismerni az értékeket és helyes irányelveket az életben.

Erdély sokak számára varázsszó. Magyarnak, románnak, szásznak más-más árnyalatban valóságot, történelmet, álmokat, legendákat idéz. Erdélyben született és bontakozott ki három nép, élt egymás mellett évszázadokon át. Mindenik megőrizte a maga kultúráját, és gazdagodott egymás színeivel. Erdélyben mondták ki először Európában a vallás- és gondolatszabadságot. A székelyeknek, szászoknak himnuszuk van, amelyekben büszkén hirdetik a szülőföldhöz való ragaszkodásukat. A románok hangoztatják: hamarabb jelent meg román könyv Erdélyben, mint a vajdaságokban. A román felvilágosodás idején ez a föld hozta létre az erdélyi iskolát, amely a balkáni ország előtt megnyitotta a fejlett Nyugatra nyíló kaput. A magyarság történeti tudatában egyenesen a nemzeti fejedelemség korát idézi Erdély. A kis ország Európa nagyhatalmainak felmutatta szellemi értékeit. Írók, költők felnőttek, majd belenőttek az egyetemes magyar irodalomba és a nyugati kultúrába. Erdély román nagyjai a román szellemiség fáklyavivői voltak.

Erdély történetében azonban váratlan fordulat történt, a többségből kisebbségbe szorult magyarság szinte mindent elveszített: hatalmat, vagyont, intézményeket. A bénító veszteség ellenére azonban szellemileg gyarapodott is, Trianon után az erdélyi irodalom újjászületett. A történelmi változás nyomasztó hangulata kezdetben a lírában volt érezhető. A megváltozott körülmények között induló erdélyi irodalom első öt esztendeje „lírai korszaknak” nevezhető, hiszen több mint száz verseskötet jelent meg. A költők a szárnyaszegett nemzetet a szárnyaló líra magaslatára emelték. Áprily a Marost énekelte meg, Reményik a Szamos üzenetét közvetítette. Az irodalom erdélyi tájak színeiben kezdett magára találni. A költők az évenként megújuló, feltámadó természet hangjára figyeltek: az országhatárok megváltoztak ugyan, de a hegyek, az ősi föld, a múlt öröksége változatlan.

A transzilvanizmus az erdélyi magyarságtudat fontos eleme. Egyik szemlélet szerint nincs külön erdélyi szellemiség, Erdély az ezeréves magyar haza szerves része, szellemi életében nem mutat fel olyan vonásokat, amelyek önálló létet feltételeznek. A transzilvanizmus inkább a magyar múlt szellemi örökségének erdélyi változata. A másik vélemény szerint, amelyet – nyilván – az erdélyiek képviselnek, Erdély zárt, sajátos szellemiséget teremtett az összmagyar kultúrán belül. A több évszázados kulturális, művészi alkotások hirdetik Erdély önálló szellemiségét. A magaslatokra épített várak, erődítmények, templomok, a fennmaradt kulturális értékek az ősök becses hagyatékát képezik. Nemcsak kapott, de adott is az anyaországnak. Amint Erdély folyói öntözik a magyar alföldet, úgy táplálja az erdélyi szellem az anyaország nemzeti tudatát.

A transzilván eszme a fiatal nemzedéknek alig mond valamit. A nemzeti tragédiákat, a szentistváni örökség feldarabolását csak könyvekből ismeri, ha egyáltalán ismeri. A fiatal erdélyi magyar írók közül egyesek a transzilván eszmét csak az egykori dicsőséghez kapcsolódó nosztalgiával rokonítják. Az idős nemzedék tollforgatói számára viszont az erdélyiség történelmi tudatot, hagyományt, a magyar jövőbe vetett hitet, reményt jelentette. A transzilván eszme képviselői a színt váltott Erdélyben a magyar szellemi élet megújítását, intézményeinek fejlesztését tűzték ki célul. Szépirodalmi eszközökkel Erdély „lelkét” kívánták feleleveníteni. Makkai szerint a transzilvanizmus lényege: kis lehetőségek közepette nagy erőfeszítéssel egyetemesen emberi, szellemi értékeket felmutatni, ami nem elzárkózást, nemzeti öncélúságot jelentett. A Helikon írói olyan nemzetiségi kultúra létrehozásán fáradoztak, amely nyitott minden haladó szellemi irányzat felé.

Az erdélyiség gondolata a román közgondolkodásban gyanakvást, ellenérzést váltott ki, és vált ki ma is. Az alkotmányban az Erdély szó nem szerepel, Románia állami szerkezetét tekintve „egységes nemzetállam”, az alkotmányozók szemléletében: egy állam, egy nemzet. Kialakult bizonyos „ellentranszilvanizmus”, olyan törvényhozási, jogalkalmazási gyakorlat, amely igyekszik a sajátos identitástudatot belemosni az összromán nemzeti önazonosságba. Ideje lenne a nemzeti egység mellett a kisebbségi másságot elfogadni.