Az, aki olyan munkához fog, amely meghaladhatja erejét. E sorok szerzője is érzi, hogy szinte lehetetlen néhány sorban esszét írni az igazságszolgáltatás bonyolult folyamatáról.

Ha azt mondom: „Így írja elő a jog” – akkor valamit tenni kell, vagy tilos tenni. De ha kijelentem: „Ehhez jogom van” – akkor valamit tetszésem szerint tehetek, vagy nem tehetek. Ez a látszólag két ellentétes kijelentés értelme: az első parancs, ami kötelez, a második engedély, ami különböző cselekedetekre hatalmaz fel. Akkor hát mi a „jog” fogalma? Egyszerre két dolgot is jelent, és csak a kettő együtt érteti meg, hogy valójában mi is a jog. A latin „ius” szó átmagyarosítva „juss”-t jelent. Ami jussom, azzal azt tehetek, amit akarok. Amit azonban a szó szerint fordított „jog” előír, az parancs, ami szabályozza az egyén és a közösség életét, akár tetszik, akár nem. Ma törvényszéki bíróra emlékezünk, ezért talán nem fölösleges az igazságszolgáltatásról elgondolkodni.

A korrupció valószínűleg olyan régi, mint maga az emberi társadalom, a demokrácia velejárója, olyan szükséges rossz, amellyel meg kell tanulni együtt élni. Minden időben voltak és vannak, akik a gyors meggazdagodás reményében törvénytelen útra lépnek, „a kéz kezet mos” jegyében az összefonódás előnyeit kihasználják. Az egyéni és vállalkozási szabadság megnehezíti a központi felügyeletet, az ellenőrzést. A kormányok időről időre harcot hirdetnek ugyan a korrupció ellen, de ez a küzdelem, egy-egy kirakatpertől eltekintve, nem sok eredménnyel jár. Tényleges eredményt csak a hátsó kiskapuk zárva tartásával, jól átgondolt, stabil törvényekkel, jogszabályokkal, szigorú számonkéréssel lehet elérni. De mi van akkor, ha a hatalom berkeiben üti fel fejét a megvesztegetés? Az utóbbi időben új fogalommal gazdagodtunk: az ellenzék a hatalmon lévőktől az „üvegzseb” mielőbbi gyakorlatba ültetését sürgeti. Kormányváltáskor pedig a hatalom új birtokosai azon háborognak, hogy a kinyitott szekrényekből folyton csontvázak hullnak ki. Mi sem egyszerűbb, mint ujjal mutogatni egymásra. A választópolgár pedig nem tudhatja, hogy Istenen kívül miben vagy kiben higgyen.

A bűnügyek bírósági tárgyalását akár egy dokumentumdráma utolsó felvonásához is hasonlíthatjuk, amelyben a főszereplő a vádlott: elbukik, vagy felmentést kap. Amíg azonban erre sor kerül, nemegyszer izgalmas drámai konfliktus elevenedik meg. A vádlott téved, ha azt gondolja, hogy bírósági ügyének kimenetele azon múlik, hogy milyen bírót „fogott ki”. A tárgyalást vezető bíróra az ügy lélektani hátterének kibogozásában, a vádlott személyiségének értékelésében nehéz feladat vár. A sikeres bírói pervezetésnek fontos eleme a jó kapcsolatteremtés képessége. Olyan légkört kell teremtenie, hogy a vádlott megértse: vele szemben nem az őt mindenáron börtönbe zárni szándékozó hatalom áll, hanem olyan igazságszolgáltató, aki minden adatot figyelembe vesz és mérlegel: a vádlott mellett és ellen felhozott körülményeket tárgyilagosan elemzi.

A bírói ítélet meghozatala bonyolult tevékenység, amelyben fontos szerepet játszik a bíró szellemi képessége, szakmai felkészültsége, lelki beállítottsága. Amikor a bíró mérlegel, a bizonyítékokat sorra veszi, értékeli, „súlyozza”, és így alakítja ki a meggyőződését. A bíró nem egyszerű hivatalnok, paragrafusokat, sablonokat alkalmazó tisztviselő, hanem az igazság letéteményese. A bírót nem befolyásolhatja előítélet, rokonszenv, ellenszenv. Mindig tiszteletben kell tartania a vádlott emberi méltóságát, védekezési jogát. Megfelelő hangon kell a vádlottat meggyőznie arról, hogy a napvilágra került bizonyítékokkal szemben a konok védekezés, a ködösítés nem vezet célra. Sok függ attól, hogy a tárgyaláson milyen mértékben sikerül a bírónak a feszültséget feloldania és olyan légkört teremtenie, amely a vádlottat őszinteségre bírja, és igaz vallomásra készteti.

A bírónak nehéz próbát kell kiállnia, amikor a tárgyalást téves tömeghangulat, felkorbácsolt légkör kíséri. Határozottnak kell lennie, hogy ne bizonytalanodjon el, ne kerüljön a hangoskodók hálójába. Tárgyilagos érveléssel a valós tényállás mellett kell érvelnie, amihez határozottság és az ügy alapos ismeretéből fakadó biztonságérzet szükséges. Az igazságszolgáltatás a lelkiismeretet próbára tevő nehéz tevékenység.

A Bibliában olvassuk: „Amikor mást elítélsz, magadat marasztalod el.” (Róm 2,1) A bíró ez alól kivétel, neki ítélkeznie kell, hogy a jogsértés meg ne bénítsa a társadalmat. De tudnia kell, hogy tévedhet, egykor fölötte is ítéletet mondanak. A legfelsőbb Bíró őt csak akkor menti fel, ha az igazság szolgálatában állt.