Keresztes Károly, a nap szülötte, egyik írásában romantikus hangvételre vált: azt állítja: „Júlia szép leány”. Valószínű, hogy a virágkorában lévő hölgy láttán számos fiatalember hasonló vallomást tett volna.

De nemcsak Júlia szép, Erdélyben és a magyar hazában se szeri, se száma a szépségeknek. Amióta Aphrodité, a szépség istennője kiemelkedett a tenger habjaiból és a nők megpillantották, azóta mind rá akarnak hasonlítani. Világszerte szépségversenyeket rendeznek, szakemberek garmada válogatja ki a modelleket, készíti fel az ifjú hölgyeket a vetélkedőkre. Televíziós csatornák élő adásban közvetítik a Miss Hungary megválasztását, és amikor színre lép a szépségkirálynő, ország-világ csodálja, tömegek bálványozzák.

A szépségverseny azonban nemcsak az élmezőnyben lévő sztárokat izgatja, a háttérben lévő hölgyek sem akarnak lemaradni, ők is szépek, csábosak szeretnének lenni. A szépségszalonok gomba módra terjednek, a szépségipar a gazdasági válság idején is virágzik. Újabban gyermekszépségversenyeket is rendeznek, amelyeken a kislányokat, fiúkat fényképarcuk és mozgásuk alapján léptetik elő. A férfiak körében szépségversenyről egyelőre még nem hallani, ezért – tetszik, nem tetszik – tudomásul kell venniük, hogy a szépség kizárólag női „szabadalom”, be kell érniük a „jóképű” minősítéssel.

A görög mitológia nem veszít érvényéből. A szirének Szkülla és Kharübdisz szirtjei között tanyáztak. Csodálatos hangjuk volt, csábító énekükkel magukhoz csalogatták a tengeri utasokat, majd megfojtották őket. A hős Odüsszeusz úgy tudott megmenekülni a veszélytől, hogy viaszt öntött a hajósok fülébe, hogy ne hallják a csábító dallamokat, maga pedig az árbóchoz kötötte magát, hogy ellenálljon a kísértésnek.

Amikor egy fiú és egy lány egymásba szeretnek, forró szavakat súgnak egymás fülébe, de ki tudná megmondani, hogy a szerelmes vallomás életre szóló varázsige-e, vagy csupán szirénhang. A kezdet ígéretes, de célba jutnak-e? Könnyű pánikszerűen egymásba beleszeretni, de nehéz egymás mellett kitartani. A láng gyakran leég, a parázs kialszik, csak a hamu marad.

Nincs olyan kapcsolat a földön, amelyet a történelem viharai úgy megtépáztak volna, mint a társadalom alapértékét, a házasságot. Számos házasság olyannak látszik, mint azok a viharvert hajók, amelyeknek odisszeájuk során meg kellett küzdeniük a kísértésekkel. A szirénhangok boldogságot sejtettek, a hangulatok, szenvedélyek elhamarkodott egybekelésre csábítottak.

A szeretet nagyon megterhelt szó, amit az emberek legtöbbször félreértenek. Amikor a szerelmes azt állítja, hogy szeret valakit, könnyen becsaphatja az illetőt, sőt önmagát is. A szerelemre lobbant fiatal ugyanazt a „szeretlek” varázsigét súgja szerelme fülébe, mint a gyermekéért életét feláldozni kész édesanya. A szerelmes azt az űrt akarja betölteni, amelyet lelke mélyén érez, az édesanya azt a teljességet akarja átadni gyermekének, amelynek birtokában van. Az egyik önmagát keresi, a másik önmagát adja. Az egyik szeret, mert szegénynek érzi magát, a másik szeret, mert gazdagnak érzi életét és adni akar. Az egyik önzésből, a másik az odaadás örömében mondja: szeretlek. Valójában bírni vágyásról és adni vágyásról van szó. Egyik önmagát akarja gazdagítani, a másik a szeretett személyt akarja boldoggá tenni.

Fűzhet-e össze embereket mélyebb, tartósabb kötelék, mint a hitvesi, anyai, apai és gyermeki szeretet? A családban tapasztaljuk meg a test-vér kapcsolat melegét, itt csírázik ki a személyes viszony magva, érinti meg a szíveket az isteni szeretet sugara. A meghitt, boldog család biztos energiaforrás, mely áldozatra képesít, kárpótol minden külső kudarcot, veszteséget. A szeretet hálóját egymásra talált emberek fonják, de a sokat ígérő kapcsolatot folyton ápolni kell, hogy a változó körülmények között védő, összetartó erő legyen.

Szeretni és megbocsátani – ez az evangéliumi tanítás alapvető követelménye. Minden más előírást többféleképpen lehet értelmezni, de e két parancsot csak egyféleképpen. Csak az szeret igazán, aki folyton képes megbocsátani. Az életközösségben a megbocsátás állandó feladat: folyton felül kell emelkedni az élettárs, a gyermek túlkapásain, gyarlóságain. A szereteten és a megbocsátáson, e két pilléren nyugszik az újszövetségi üzenet lényege, e kétszárnyú ablakon árad a lélekbe az ég öröme és a föld boldogsága. Igazi szeretete nem annak van, aki szeret és akit szeretnek, hanem annak, aki több szeretetet tud nyújtani, mint amennyit kap. A szeretetnek e fényében a világ új arculata lesz láthatóvá.