Kemény Zsigmond egy befolyásos báró második házasságában született. Apja erdélyi arisztokrata, akinek szigorát az érzékeny lelkű gyermek alig tudta elviselni. Korán árvaságra jutott, féltestvére a szülői örökségből kiforgatta, földönfutóvá tette. Hányatott gyermekkorában a rokonok karolták fel, biztosítottak számára menedéket. A nagyenyedi kollégiumba került, ahol a tanulásban önmagára talált, tehetségével, szorgalmával kitűnt társai közül. Az irodalom iránti érdeklődése az írói pálya felé vonzotta. Regényírói hangvételét a mostoha gyermekkor emlékei árnyalják. Pesszimista, ugyanakkor folyton önvizsgálatot tartó íróvá vált, regényeiben az emberi sors kihívásait, ellentmondásait behatóan elemezte. A szabadságharc leverése után a győztes hatalommal való kiegyezésben látta az újrakezdés lehetőségét. Röpiratokat tett közzé, Még egy szó a forradalom után című írásában konkrét javaslatokat tárt olvasói elé. A nemzetkarakterológiával kapcsolatos írásaiban kifejtette, hogy a magyar természeténél fogva nem lázadó nép, a szabadságharc leverése után Bécs megtorlása embertelen, az európai civilizáció tagadása. Nem a nemzet, hanem egy maréknyi forradalmár, Kossuthtal az élen, felelős a szabadságharcban elszenvedett vereségért. Később a nemzeti hangvételű lapnak, a Pesti Naplónak lett a szerkesztője, ellentmondásos írásaiért, nyilatkozataiért gyakran heves támadás érte.

Rendkívüli tehetséggel, szerzett műveltséggel, lexikális tudással rendelkezett, mégis gátlásokkal küzdött, a nyilvánosság előtt zavartan, akadozva beszélt. Életét a magány és az önpusztító tivornyák között töltötte, ami egészségét felőrölte. Öccse magatehetetlen állapotban vitte haza, Pusztakamarásra. Halála előtt nyilatkozott: „Hatottunk, megtettük kötelességünket, és most mehetünk.” Ez a hányatott életű író regényeiben a lélektani elemzések mesterének bizonyult. Egyénisége a nevetségestől a tragikusig, a mélyen etikustól az etikátlanig, a boldogság idilli vágyától a boldogságra való képtelenségig az ellentétes vonások együttesét jelenítette meg. Regényei figuráit sokszor Dosztojevszkij alakjaihoz hasonították. Művei az európai nagy írók alkotásai közé illenek. Ellenfelei is elismerték rendkívüli tehetségét, Móricz Zsigmond a legnagyobb erdélyi írónak tartotta.

A kritikusok rámutattak Kemény Zsigmond történelmi regényeinek hiányosságaira: szerkesztésük kívánnivalót hagy maga után, mesélőkedve szaggatott, a párbeszéd nehézkes, vontatott. A kifogásolt fogyatékosságok ellenére regényei az élvonalba emelkednek. A történetíró igyekezetével tárja fel az egyéni és közösségi tragédiák okait, és a szépíró ráérzésével jeleníti meg a kor légkörét. Fő erőssége a lelkiállapot víziószerű, mégis aprólékosan pontos rögzítése, a lelki folyamat szorongató, mégis látleletszerűen pontos leírása. A közönség akkor sem olvasta, és ma sem olvassa Kemény regényeit, noha azok a lélekismeret rejtelmeit tárják az olvasó elé. Az író történelmi regényei arra keresik a választ: az ember miképp kerülhetné ki a tragédiát. Az Özvegy és leánya című, a reformáció korában játszódó regényében azt tárja fel, hogy a vallásos fanatizmus, a családi önzés és a fékezhetetlen indulat miképp semmisíti meg az emberi élet boldogságát. A kálvinista Tarnóczyné nem adja lányát katolikus szerelméhez, egy gazdag, idős protestánshoz erőlteti, s ezzel boldogtalanná teszi. A Rajongók tárgya szintén a vallási fanatizmus. A kálvinista Kassai kancellár unokaöccse, Elemér, szereti a „szombatos” Pécsi Simon lányát, de környezetük elszakítja őket. A gyűlölködés Pécsinek is, a rajongó ifjúnak is halálát okozza, és a közösségi széthúzás nyomorúságba dönti az országot. Kemény utolsó nagy regényében, a Zord időben is azt bizonyítja, hogy az indulat fegyelmezésének feltétele az önismeret. Erről szól Buda 1541-es megszállásának története is, melynek hátterében egy szerencsétlen diák áll, aki megaláztatásai és bosszúszomja miatt áruló lesz, a török pártjára áll, de utoléri a sors bosszúja: új gazdái kiszolgáltatják az ellenségnek, mert az érdekeik azt kívánják.

Az olvasótábor alig fedezte fel Kemény Zsigmond szellemi alkotásainak értékét, az irodalmárok, az írók, a lélekbúvárok viszont csüngenek rajta. Kell-e nagyobb elismerés, mint az írók írójává válni?

Kemény Zsigmond regényeiben a lélektani rajzokat, elemzéseket a pszichológus is megirigyelheti. A görög bölcshöz hasonló tanácsot osztogat: olvasó, ismerd meg önmagad, és tudni fogod sorsodat is. Mert a sorsod te magad vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, személyiséged, jellemed formálja jövődet. Változtass magadon, és sorsod is változni fog. Az ember vívódása, kínlódása az élet velejárója. A gondolkodás szétszórtsága sok energiát felemészt, a múlt vagy a jövő irrealitásába menekülni dőreség. A régi sérelmeken rágódni és az elképzelt jövővel vigasztalódni időveszteség: elsikkad a jelen valósága.