A reklámok elárasztanak, számtalan azonnal ható gyógyszert ajánlanak, amit ha beveszünk, megszűnik a fájdalom, eltűnik a kór. Szerencsénkre a törvény kötelezi a gyógyszergyártókat, hogy reklám után elhangozzék a figyelmeztetés: „A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!”
Hozzászoktunk a gyógyszerekhez, noha tudjuk, hogy szervezetünket mérgezik. Fogyasztói társadalmunkban a gyógyszer is fogyasztási cikké vált. Néhány évvel ezelőtt egy német orvos A leves hazudik címmel könyvet tett közzé, amelyben ismerteti, hogy milyen beavatkozásokkal, milyen adalékanyagok hozzáadásával készülnek a joghurtok, levesporok, csokoládépudingok. A zölden leszedett paradicsomot érlelést felgyorsító vegyi anyaggal fújják be, hogy mire a vásárlóhoz megérkezik, piros legyen. A könyv szerzőjét beperelték, és a pert elveszítette. Pert nyerni egy jól menő üzletlánccal szemben, szinte lehetetlen! Küzdünk a kórokozók ellen, miközben újabb és újabb vegyi anyagokkal fertőzzük szervezetünket. A gyógyszergyártás hasznot húzó iparággá nőtte ki magát, a statisztikák szerint a gyógyszeripar nagyobb hasznot hajt, mint a fegyvergyártás. A beteg által befizetett biztosítási pénzt úgy osztják el, hogy abból mindenki jól jár, leginkább a gyártó és a biztosító. A befizető gyakran a túlvilágon kap kárpótlást.
Az egészségügyi szolgálatnak azonban a gyógyszeres kezelés mellett számos más összetevője van. A gyógyszernek csak a testre, a lélekre, ha úgy tetszik, a pszichére nincs hatása. A beteg ember viszont mind fizikai, mind pszichikai gyógyulásra szorul.
Freud szerint a pszichológiát nem lehet a teológiához közelíteni, a vallási hatás nem egyeztethető össze a pszichológia kísérleti eredményeivel. Nem meglepő, hogy a teológusok frontális támadást indítottak a bécsi professzor ellen. Jung elfordult mestere merev véleményétől, és kereste a teológia és a pszichológia közötti kapcsolatot. Elismerte, hogy a pszichológia néha racionálisan akarja megmagyarázni mindazt, amire valójában nincs magyarázat, ami a titkok világába tartozik. Jung bizonyította, hogy hívő páciensei a pszichoanalízis folyamatában könnyebben visszanyerik lelki egyensúlyukat, mint vallástalan betegei. Amikor a hívő megkapja az egyházi feloldozást, tiszta lappal indul. A pszichológus sok mindent megtehet, de soha nem mondhatja páciensének azt, amit a pap Jézus nevében kijelent: „bocsánatot nyertek bűneid!”
Ma sok szó esik a mentálhigiéniáról, a pszichés betegség megelőzésére irányuló tevékenységről. A vallás ezen a téren is sokat tehet, hiszen az ember lelkivilágára koncentrál, hangsúlyozza az önmagunkra való irányultságot, az önmagunkra találást. Mentálhigiéniai szempontból a vallás szerepe az, hogy visszavezesse az embert önmagához.
A pszichoterápiának is ez a célja. A katarzis, a lelki tisztulás a pszichoterápiának nemcsak célja, hanem eszköze is. Ha a terápia révén sikerül eddig eljutni, a probléma nehezebb része már megoldódott.
A katarzis fogalmát Freud vezette be a lélektan szótárába. De Loyolai Szent Ignác Freudot több mint háromszáz évvel megelőzte. Lelkigyakorlatos írásaiban így fogalmazott: „Szükséges, hogy az ember először megszabaduljon a rendetlen érzelmektől”, vagyis katarzison essen át. És itt nemcsak az erkölcsi kilengésekre utal, hanem minden olyan indulatra, beállítottságra, amely akadályozza a személyi kibontakozást. A zavaró tényezők beszűkítik, fogságukban tartják a pszichét.
Egyik zavaró tényező a szorongás. A vallás egyedülálló eszközökkel rendelkezik, hogy feloldja a neurotikus szorongást. A Bibliában egyik leggyakrabban előforduló ige a „ne féljetek”. A szorongást elsősorban a szerető, gondviselő Istenbe vetett hit oldja fel.
A pszichoterápia egyik alapvető gyógymódja az empátia, a másik ember helyzetébe történő beleélés. Az empátia légkörében a páciens megtapasztalja, hogy elfogadják, támogatják, ezért biztonságban érzi magát, és így elindul benne az önfeltárulkozási folyamat.
Biztonságban élni annyit jelent, mint tudni: sorsomat valaki feltétel nélkül felvállalja. Kétféle biztonságtudatról beszélhetünk: átmeneti és végső biztonságtudatról. Átmeneti biztonságot nyújtó keret a család, a barátok, a környezet, a nemzet. Mivel azonban ezeknek az emberi támaszoknak korlátai vannak, az ember nem elégszik meg velük, hanem a biztonságtudat végső, határtalan megalapozottságát keresi. Ezt pedig csak a vallás képes megadni. Aki nem ezt az utat választja, az szükségszerűen pótbiztonságtudathoz jut, ami átmeneti megnyugvást jelent. A hívő ember abban a meggyőződésben él, hogy sorsát Istenhez kötötte. Krisztus megtestesülését akár „Isten empátiájának” is nevezhetjük. Isten Krisztusban lehajolt hozzánk, beleélte magát sorsunkba, hogy biztosítson: Ő lesz örök boldogságunk. A vallás gyökerében nem ceremoniális látványosság, hanem krisztusi terápia.