1848. március idusának első évfordulóján Debrecenben a Rákóczi-harang a nagytemplomba szólította Kossuth Lajost és a képviselőket. Az utcán dörgött az ágyú, szólt a zene. A templomban a szónok a szabadságharcról beszélt: „végre egy a lélek, egy a szív, a kar; ha valaha, most győz a magyar”. De csak Kossuth hitt a hadseregben és önmagában. „Egy antik, tiszta jellem – írta róla Görgei –, kár, hogy nem katona.”

Kossuth, akinek a bátorságát sokan kétségbe vonták, az országgyűlésen végső küzdelemre szólította fel a hadsereget, és a nép hazafias ellenállását sürgette, majd táborba vonult, hogy jelenlétével is hitelt adjon szavainak.

A „most vagy soha” elszántságával küzdő honvéd hadsereg az orosz túlerőt nem tudta feltartóztatni, az erdélyi ütközetek elvesztése után kilátástalannak tűnt a szabadságharc győzelme. Ebben a reménytelen helyzetben Klapka György tábornok az egész ország bámulatát magára vonta. Rajtaütésszerűen az ellenség ezer katonáját lekaszabolta, zsákmányként 30 ágyút, 3600 fegyvert és 700 mázsa puskaport szerzett, és felszabadította Komáromot az ostromzár alól. A győzelem mámorában Bécs felé indult, de csak Győrig jutott, ahol arról értesült, hogy Haynau Szeged elfoglalása után nagy erőt indít ellene.

Az osztrák hadak tábornoka felszólította a cári seregek parancsnokát, hogy Komárom meghódolása előtt az orosz hadsereg nem hagyhatja el Magyarországot, orosz segítség nélkül a „fanatikus” magyarokat nem képes megfékezni. Figyelmeztette a komáromi vár parancsnokát, hogy az ellenállás újabb vérontást eredményez, a várvédőknek semmi esélyük a győzelemre. Észszerű döntés csak a fegyverletétel lehet. Klapka György azonban hajthatatlan maradt, kizárólag a kétheti fegyverszünetbe egyezett bele, de csupán azért, hogy titkos megbízottjai kellő információt szerezzenek a többi front fejleményeiről.

A sorozatos vereségről szóló beszámoló, Görgeinek a Világosnál történő fegyverletétele, az orosz parancsnok fenyegetése sem tántorította el a tábornokot az ellenállástól.

Klapka György radikális követeléseket fogalmazott meg és küldött az ellenség vezérének. Többek között kikötötte: kegyelemben részesüljön a nemzet és a honvédség, a foglyokat bocsássák szabadon, a magyar papírpénzt váltsák be, a külföldre távozóknak adjanak útlevelet, a várőrséget engedjék távozni. Haynau a közeli győzelem reményében a feltételeket elutasította, és 1849. szeptember 2-án a fegyverszünetet felmondta, majd Komárom várát ostromgyűrűbe fogta. Időközben a Duna bal partján az orosz katonaság is felsorakozott. A történtek láttán a Gárdonyi-regényben olvasható élet-halál küzdelem légköre nehezedett a várvédőkre.

Klapka tábornok szeptember 17-én, napiparancsában így szólt a honvédekhez: „A szenvedő haza legfontosabb pillanatait éli, s midőn ügye a végforduló ponton áll, a nemzet méltán megkövetelheti minden harcosától, hogy minden erejét felhasználja azon ügy védelmére, amelynek szentsége által arra felhívatott.”

Az osztrák vezetőség újabb alkudozásba kezdett, de a vár parancsnoka közölte: a harcot életre-halálra folytatni fogják, hogy megmentsék legdrágább kincsüket, fegyvereik becsületét, és életüket áldozzák a hazáért.

Szeptember 26-án kezdetét vette az ostrom, de Haynau, a tizenhárom aradi vértanú kivégzésének kezdeményezője és végrehajtója, engedett a komáromi követeléseknek, azokat feltétel nélkül elfogadta. Megszületett a császári pecséttel ellátott írásos egyezmény. A vár átadása békés körülmények között ment végbe. Október 3-án az ó- és új várat, a Duna-szigetet, 4-én a Vág- és a Nádor-vonalat, valamint a városban lévő kincstári épületeket adták át, majd az utolsó magyar csapatok is elhagyták a várat. Indulás előtt a tábornok megkérdezte a legénységet, ki akar átmenni a császári seregbe? „Tábornok úr – szólt előlépve egy idős altiszt –, az osztrákokhoz nem megyünk át, de ha a hazának szüksége lesz katonára, reánk bizton számíthat.”

„Megtettük, amit emberi erő megtenni képes – szólt Klapka honvédjeihez a távozáskor –, pirulás nélkül léphetünk a világ és a Mindenható ítélőszéke elé.” Nemcsak a komáromiakra, hanem a szabadság valamennyi harcosára vonatkozott elismerő nyilatkozata, a magyarok mindvégig teljesítették a rájuk háruló nehéz feladatot.

A tábornok hangsúlyozta, hogy az elveszett szabadságharc utolsó, hősies kiállásában a győztestől kiharcolták mindazt, amiről az hallani sem akart. Mementóként álljanak itt Klapka tábornok szavai: „Meghajoltatok, mert meg kellett. Az események vas hatalma előtt hajoltatok meg. Ez a körülmény és a megmentett becsület mindnyájatokat megnyugvással tölthet el.”