Az ornitológus Csató Jánosra emlékezve idézzük fel Jézusnak a gondviselésről szóló néhány mondatát: Ne aggódjatok éltetek miatt (...) Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – Mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? (Mt 6,25.26)

Talán a költők irigylik leginkább a madarakat, hiszen ők is szárnyalni szeretnének, ami – vallomásuk szerint – ritkán sikerül. És az énekesek is örülnének, ha egyes madárfajokhoz hasonló zenei hallásuk lenne. A zeneakadémián alig akad abszolút hallású hallgató, a madárvilágban viszont – az ornitológusok szerint – a zebrapinty és a fehértorkú sármánypinty tökéletes zenei hallással rendelkezik, képes megkülönböztetni, beazonosítani, emlékezetében tárolni a legfinomabb hangárnyalatokat, amire a legjobb énekesek is alig képesek.

A természetbarát korán kel, hogy meghallgassa az ébredő erdő koncertjét. Tudja, hogy minden madárfaj reggel pontos, meghatározott időben ébred és kezdi énekét. Mindegyik ébresztőingerrel rendelkezik, ami a felkelő nap fényerejével van összefüggésben. A madarak olyan pontosan kelnek, hogy akár órát is lehetne igazítani hozzájuk.

A legkorábban kelő énekesmadarak egyike a kerti rozsdafark, amely napfelkelte előtt pontosan kilencven perccel kezdi énekét. És az „énekkar” többi tagjának nevét is illik megemlíteni. Öt-tíz perces időközzel következik a vörösbegy, a feketerigó, az ökörszem, a kakukk, a cinke, a csilpcsalpfüzike és az erdei pinty, majd hosszú percekkel később ímmel-ámmal a veréb is hallatja hangját, hogy szégyenben ne maradjon, de az ő csivitelése messze elmarad a „kórus” színvonalától. Egy színpadi előadás előtt a náthás, rekedt hangú szólóénekes tréfásan megjegyezte: „Én vagyok a vörösbegy, énekelnék, de nem megy.” A „madár-együttesben” hasonló, kellemetlen eset nem fordul elő.

Melyik évszakban énekelnek a madarak leggyakrabban? – Nyilván, számukra a tavasz a „szezon”, de az igyekezet eltart egész nyár közepéig. Ebben az időszakban az ég vándorai főleg párkereséssel vannak elfoglalva. A hímek énekükkel a tojóknak akarnak imponálni, és így határolják el életterüket az esetleges vetélytársaktól. A hímek akkor is trilláznak, ha megtalálták már társukat és az utódoknak életet adtak. Ekkor a világra jött fiókákat kell dalra tanítani, hiszen nekik is el kell sajátítaniuk azt a tudományt, amelynek segítségével egyszer majd ők is magukhoz csalogathatják jövendő párjukat. A fiatal tojók ilyenkor megtanulják: miféle ének az, amelyre egyszer oda kell figyelniük az életfakasztás ösztönében.

A népköltészetben a szárnyaló madár a szabadság, a kalitkába zárt vagy szárnyszegett madár a rabság kifejezője.

Madarak nélkül az ég nem lenne az, ami. Pusztán kiüresedett, modern értelemben vett világűr lenne, nem nyújtaná azt a transzcendens élményt, amelyet a kék égben úszó madarak látványa ébreszt. A madarak talán épp annak a reménynek hordozói, hogy a tekintetét égre emelő ember nem vész el a távoli messzeségben. Az emberek tekintetét bizonyos értelemben a madarak emelik a magasba. Szárnyalásukban a földhöz ragadt ember a fölemelkedés lehetőségét sejti, biztatást érez korlátainak legyőzésére. Elszakadni a földtől és felemelkedni a magasba, ahol végtelen távlatok nyílnak meg előtte. A felemelkedés vágya a lélekben rejlik, amint azt a ferences himnusz is sejteti: „Odavaló vagyok én, ahol ragyog az a fény, biztatólag.” A madarak meghódítják az eget, áthidalják a mélység és magasság közötti szakadékot. Az ember is erre vágyik, de hogy ez sikerüljön, meg kell építenie azt a Jákob-létrát, amely égig ér.

A kék ég magasságában úszó madarak is elfáradnak, pihenőre, meleg otthonra van szükségük. A fákat keresik, ahol megpihennek, ahová biztonságot nyújtó fészküket építik. Érzik, hogy a zöldellő, a virágzó és a lombjavesztett fa között egyetlen lényegi összefüggés van, a kéreg alatt lüktető élet. Itt adnak életet világra jövő fiókáiknak, a fák ágai között nyílik meg a „repülő iskola”, ahol a kicsik a kék ég meghódítására készülnek.

Az ősszel útnak induló vándormadarak ihlették Szent Ferenc atyánkat, hogy az ég utasainak prédikáljon, amit ő, a legenda szerint, készséggel meg is tett. Üzenetében elragadtatással beszélt a földi haza szépségéről, de hozzátette, hogy a föld az örök hazának csupán előképe, ő az örök otthonra vágyott.