A boldogság egyenlete

Audio file

„Nemcsak kenyérrel él az ember” – olvassuk a Bibliában. A fogyasztói társadalom korának embereiként nem érjük be a piac kínálatával, a bevásárlóközpontok reklámtermékeivel. Templomba, koncertre, színházba járunk, hogy megtaláljuk a szellemi táplálékot, amit máshol hiába keresünk.

Fellini Nyolc és fél című filmjében az élete mélypontjára süllyedt rendező tönkrement kapcsolatainak, alkotói tehetségének és egyéb nyomorúságainak súlya alatt roskadozva a szentéletű szerzetes lába elé veti magát, és zokogva mondja: Atyám, a boldogságot keresem, de nem találom. Az aggastyán könyvéből felnéz, és azt kérdezi: Fiam, hol olvastad, hogy boldognak kell lenned? – Sehol – hangzik a válasz –, de boldogság nélkül nem érdemes élni.

Senki sem tudhatja sorsa kimenetelét, de mindenki boldog akar lenni. A lélektan a boldogságot nem tartja számon a tudományosan meghatározható fogalmak között. A gyógyító lélektan viszont ekörül forog, azon fáradozik, hogy a lelki válságba sodródott embert felemelje, boldoggá tegye.

A boldogság nem állandó, végleges állapot, hanem valamiféle ritka, fel-felvillanó pillanata az életnek. Az élményt nehéz körülírni, ami talán valamilyen örvendetes esemény fenntartások nélküli átélését jelenti. Megélheti az ember ezt a szerelemben, egy kisgyermek tiszta tekintetében, egy művészi élményben, egy titok, tudományos felfedezés révületében. Azért vagyunk olykor boldogok, mert máskor nem vagyunk azok. A boldogsághoz a boldogság előzetes hiánya szükséges. Éppen úgy, amint a szerelmi élményhez kell a vágy, az étkezés öröméhez az éhségérzet, a megértéshez a töprengés, a társtalansághoz a kínzó egyedüllét. Aki azt állítja, hogy folyton boldog, az valójában nem tudja, mi a boldogság. Ha valaki mindenkit szeret, az valójában senkit sem szeret igazán. Ellentmondásnak tűnik, de igaz: szenvedés nélkül nincs igazi boldogság. Az üröm és öröm az élet tartozékai. Minden élőlénynek dagálya és apálya van, így a lelkiállapotnak is. Az inga is két irányba mozog, kis szenvedés kis örömökkel, nagy szenvedés nagy örömekkel váltakozik az ember életében.

Mérei Ferencet egyszer megkérdezték: „Mi a tartalmas, boldog élet titka? A válasz: „Az embernek nem kell mindig jól járnia, nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie. Aki ezt a szemléletet elfogadja, az szabad. Az élet hosszú, abba bele kell hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések.” Ilyenkor új távlatok nyílnak meg az ember előtt, amelyek a boldogság ígéretét kínálják.

Wilhelm Ostwald, német vegyész a múlt század elején szenzációs hírt röpített világgá. Azt állította, hogy felfedezte a boldogság titkát, és közzétette a boldogság egyenletét: G=q.(E+W). (E-W). A tudósok felkapták fejüket, amikor arról értesültek, hogy a hír szerzője felfedezte az új tudományt, a fizikai kémiát. Rövidesen kiderült azonban, hogy a lipcsei professzor nem új tudományágat talált fel, hanem a kémia különböző ágainak közös nyelvét ismerte fel. Megkezdte az általános és analitikai kémiának a fizikai kémiai elméletre való alapozását és alkalmazását.

Az ötlet szerzőjét annyira elbűvölte az energiatan kémiai alkalmazásának sikere, hogy azt hitte: megtalálta a tudás kulcsát. A termodinamika segítségével mindent megmagyarázhatónak gondolt. Nemcsak a tudományt és a művészeteket, hanem az emberi érzelmeket, élményeket is képes irányítani, állandósítani. Mivel remek tollú író volt, nézeteinek híveket is toborzott, 1908-ban Nobel-díjat nyert.

A hozzáértő vegyész a feltüntetett egyenletből kiolvashat talán valamit, de azt semmiképpen sem, amit a szerző annak idején világgá kürtölt. Ha az hiteles felfedezés lett volna, a világ majd minden polgára már rég a boldogság receptjének birtokában lenne, és akkor a Biblia is lomtárakban porosodna. Ha az ember teljes boldogságot élvezhetne a földön, nem kívánkozna többé a túlvilágra. Mintha az Édenkert Kísértőjének hangját hallanánk a bizarr híradásból: „Dehogy haltok meg, olyanok lesztek, mint Isten!”