Szférák üzenete

Audio file

Fellini rövid televíziós filmjének címe: A koncert. A film a próba szünetében mutatja be a szimfonikus zenekar tagjait. Zsörtölődés, kicsinyes intrika, pletykálkodás hallatszik, akárcsak a szürke hétköznapokban. Aztán véget ér a szünet, ki-ki hangszerével elfoglalja helyét, és feszülten a karmesterre figyel. Felhangzik a Beethoven-szimfónia, és nincs többé hangoskodás, eltűnik a hétköznapi élet kisszerűsége. Beethoven zenéje szól, általa a szférák üzenete hallatszik, a disszonanciák harmóniára váltanak.

Beethoven mindennapjait is hasonló légkör uralta, nyomorúságos körülmények között tengődött, sorsára hagyva, elhanyagolt külsővel, süketen, betegen küzdött az élettel, még az öngyilkosság gondolata is megkísértette. Heiligenstadti végrendeletében többek között ez áll: „Kis híja volt, hogy véget nem vetettem életemnek. A művészet, csak az tartott vissza. Ah, úgy éreztem, hogy lehetetlen itthagynom a világot, mielőtt nem végeztem el mindazt, amire hivatottnak érzem magam, és így meghosszabbítottam ezt a nyomorúságos életet...”

A rendőrség egy alkalommal a Bécs utcáin kóválygó Beethovent bűnözőnek nézte és bekísérte. Az örömóda „megszállottja” szüntelenül dolgozott, akkortájt a IX. szimfóniát komponálta. Szárnyaló dallamokba öntötte Schiller gondolatait. A halhatatlan mű később bejárta a világot. Az „égi szikra” gyújtotta tűz melegénél, a „testvériség” boldog érzésével az emberiség egy szabadabb, szebb jövőt remélhetett.

1824. május 7-én adták elő a IX. szimfóniát, amelyben Bécs minden valamirevaló muzsikusa közreműködött. A Kärntnertortheater zsúfolásig megtelt, az elvarázsolt közönség ünnepelt. Beethoven háttal állt a közönségnek, süketsége miatt nem hallotta az örömóda után felviharzó tapsot. Amikor tekintetét – egyik énekes unszolására – a közönség felé fordította, akkor látta a zenéjétől megittasult, ujjongó közönséget, „egy darab jubiláló emberiséget”, ahogyan korábban fogalmazott. Megrendítő, amint a teljesen süket mester az utolsó tételben dörmög, keresi, míg végül rá nem talál az örömóda dallamára.

A sors Bak László zongoraművészhez sem volt kegyes, jobb kezének bénasága beárnyékolta pályfutását, de nem adta fel a küzdelmet, bal kézre átírt hangversenyeivel továbbra is a művészi pályán haladt. Beethoven süketen komponált, Bak László fél kézzel kápráztatta el hallgatóit. A szenvedés sajtolta ki belőlük a tehetség istenadta értékeit.

A muzsika az emberiség egyetemes nyelve, amelyet kevés ember beszél, de szinte mindenki ért. A szomorúságra gyakran van okunk, az örömre még több – erről győz meg a muzsika.

Senki sem tudja meghatározni, hogy mi a zene lényege. Hallgatjuk, beszélünk róla, csodáljuk. A zene megtisztít, magasba emel, enyhíti fájdalmainkat, száműzi félelmeinket, pezsdíti kedélyünket, finomítja ízlésünket. A zene mindig azt nyújtja, amire leginkább szükségünk van, közel hoz egymáshoz, összeköti a nemzeteket. Semmi nem hatol oly mélyen a lélekbe, mint a ritmus, a dallam. A zene a szívhez, a lélekhez szól. Elmondja azt, ami a szavak határán túl van. A zene olyan, mint a tenger. A parton állva az a benyomásunk, hogy a láthatár peremén az ég és föld találkozik, noha ez csupán érzéki csalódás. A zene tengere nem okoz csalódást, a láthatáron túl, a messzi távolban eléri a túlsó partot.

A mese szerint a Teremtő tudta, hogy az emberek gyakran búnak adják fejüket, ezért tücsköket teremtett, hogy a búslakodókat felvidítsák. A tücsökmuzsika elválaszthatatlan a tavaszi, nyári esték hangulatától, a nagyvárosi kőtengerből, utcazajból menekülni, pihenni vágyó ember nyugalmas nyaralásától. A keleti országokban kis kalitkában tücsköket tartanak, nemcsak azért, hogy állandóan ingyen muzsikát szolgáltassanak, hanem hogy a „házőrző” szerepét is ellássák. A tücsök ugyanis minden esetben elhallgat, ha az ajtó nyílik, és így figyelmezteti gazdáját, hogy idegen lépett a házba.

A rovarkutatóktól tudjuk, hogy a fülünk számára monotonnak hangzó tücsökzene valójában többszólamú. A dalnokok hat „szólamra” énekelnek. Íme a szólamok: hívó hang, udvarlási hang, agresszív hang, szaggatott hang, párzás utáni hang és felismerési hang. Egyes fajok bonyolult repertoárral is rendelkeznek, s dalaikban a ciripelés és a trilla az emberi fül számára is kellemesen váltakozik.

Egy tücsökzene-rajongó naiv verset írt: „Tudom, semmi, de semmi közötök / hozzám, butuska tücskök a fű között, / mégis jólesik azt képzelni, hogy / mikor így este ablakot nyitok, / nekem üzentek, sok kis hű barát, / lelkendezve, hogy csak szép a világ.”