A betűk tengerében úszunk, a harminckét betű végtelennek tűnő kombinációja elkápráztat. Ha a holt betűkre tekintünk, azok hirtelen megelevenednek, a látóidegen keresztül a parányi szimbólumok majdnem fénysebességgel az agyba repülnek, ahol fogalmakká, gondolatokká, képekké változnak. Az apró fekete betűjelek információt közvetítenek, szeretetet vagy gyűlöletet ébresztenek, mosolyra vagy könnyekre hangolnak. És mi a neve e villámgyors folyamatnak? – Olvasás.

Olvasás révén káprázatos világ tárulkozik fel az ember előtt. A szavak egymáshoz illesztése fantázia kérdése, az emberek egymáshoz való közeledése a szeretet műve. Az egymástól távol álló betűk önmagukban szinte semmit sem jelentenek, mint ahogy az egymástól távol lévő emberek is önmagukba süllyednek. A betűk, szavak egymáshoz illesztve üzenetet hordoznak, új kapcsolatrendszert létesítenek, mint ahogyan az emberi együttlét is távlatokat nyit meg.

„A szó elszáll, az írás megmarad” – mondták a régiek, az írás bármikor rendelkezésre álló ismereteket tárol. A betű az emberiség történetének talán legnagyobb találmánya, hiányában még mindig az ókori világ félhomályában tapogatóznánk. A betű öl – írja a Biblia. Hozzátehetjük: előbb mérgez, ha féligazságot, hazugságot tartalmaz, közvetít az olvasó felé. Mi történne, ha a gyárban a dobozra nem a becsomagolt gyógyszer nevét írnák? Vajon nem ez a szándékosan megtévesztő „csomagolás” található-e az irományok címeiben, ajánlásaiban? A gyógyszereket reklámozó felhívásokhoz hasonlóan jelezni kellene a „mérgező” írások mellekhatásait.

A szó hatalom. A szavak kérhetnek, parancsolhatnak, tilthatnak, ígérhetnek, sebezhetnek, olykor gyilkolhatnak is. A forradalmakat többnyire harsány szólamok robbantják ki.

A szó titkos üzenet is lehet, amit tolvajnyelvnek nevezünk. A rohamosan fejlődő tudományágak szaknyelve tolvajnyelvre hasonlít, amelyet senki más nem ért, csak azok művelői, a szakma ismerői. Fuldoklunk az információk özönében: televíziós adások, rádióállomások, szaklapok zúdítják ránk az idegen szavak, tudományos kifejezések, eszmefuttatások áradatát, amelyekből szinte semmit nem értünk. Információáradat temeti el a korábbi információt, éppen úgy, ahogyan annak idején a föld betemette az ókor városait. Amilyen mértékben a tudományos ismeretek szaporodnak, olyan mértékben csökken az átlagember esélye, hogy az újabb felfedezések, elméletek igaz voltáról maga is meggyőződjék. Azok elfogadása nem mérlegelés, hanem a hit kérdésévé válik.

A tudomány lassan a mai ember vallásává válik. A tájékozódó ember hittel fogadja el a tudományok által elé tárt elméleteket, akárcsak a nép hiszi a papjai által hirdetett bibliai igazságokat. A szakember és az eligazodást kereső polgár ugyanazt a nyelvet beszéli, mégis nyelvi szakadék tátong közöttük. Akik azon fáradoznak, hogy az adathegyek alól kiássák a szükséges tudnivalókat, és azokat az átlagember számára érthetővé tegyék, igyekezetükben alulmaradnak.

Jó néhány évvel korábban a német teológiai irodalom olvasói arról panaszkodtak, hogy Karl Rahner német teológus olykor féloldalas körmondatokban megfogalmazott, magasröptű írásait nem értik, azok szakértői tolmácsolásra szorulnak. Németből németre kellett fordítani a teológus írásait, és akkor is gondot okozott azok megértése. A kommunista érában megfogalmazott Marx-idézetek sem tartalmukkal hatottak az emberekre, hisz azok többnyire olvashatatlanok, érthetetlenek voltak, de a tömegekben azt a benyomást keltették, hogy a párt ideológiája tudományos alapokon nyugszik.

Általános a panasz, hogy a világ ízekre szétszedett képe egészében már alig látható, értelmezhető. Hogyan ismerhető fel hát az egész, ha a tudomány vizsgálódása során egyre inkább a részletekbe bonyolódik. A tudós részleteiben elemzi az előtte álló épületet, az építmény oszlopai között szemlélődő turista pedig feltekint az égre, és a napfényben megcsodálja a remek alkotást. Túllát a részleteken, látja azt, amiről a tudós megfeledkezik.

A labirintus Kréta szigetén, Knósszoszban sajátságosan megépített királyi palota volt, amelyet a görög mítosz szerint Daidalosz épített Mínosz királynak. Thészeusz, amikor arra vállalkozott, hogy a labirintusban legyőzi a szörnyet, nem sejtette, hogy a kiismerhetetlen építmény örök foglya maradhat. Szerencséje az volt, hogy Ariadné királykisasszony beleszeretett, és adott neki egy gombolyag fonalat, hogy azt követve kitaláljon a labirintusból. Vajon nem a hit az a biztos irányjelző, amely a tudomány labirintusából kivezeti a tudóst és a tudósra figyelő embert, hogy megtalálja a végső cél felé vezető utat?