Szférák zenéje

Audio file

A budapesti Állami Operaház mennyezetének freskóján és a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházának falán görög ruhás nőalakokat látunk. A két remekmű Lotz Károly festőművész alkotása. A múzsák fuvolát, színpadi álarcot, irattekercset mutatnak fel, mellettük földgömb látható. A szemlélő a múzsákat, a költészet és a művészet megszemélyesítőit csodálhatja.

Kalandozzunk a mitológia színes világába!

A múzsák Zeusz leányai, anyjuk Mnémoszüné, az emlékezés istennője. Homérosz korában a múzsák már istennők voltak, akik az Olümposzon éltek, és lantjuk pengetésével a mulatozó isteneket szórakoztatták. Fiatal, vonzó, átszellemült lényeknek tartották őket, akik enyhítik a bajokat, segítik a rászorulókat. A néphit szerint hűvös patakok, árnyékos hegyoldalak, szelíd barlangok közelében laktak. A természet harmóniáját, ihletet adó békéjét, nyugalmát élvezték. Szentélyeiket a városokon kívülre helyezték, hogy az emberek lármás környezete ne zavarja őket. Az ősi görögök szerint a múzsák uralkodnak a természet vad erőin, ha harsonáik megszólalnak, a Nílus tajtékzó habjai megszelídülnek, visszatérnek medrükbe.

A múzsák fékezik meg az emberek nyers indulatait. A Pindosz hegyén és a romantikus Tempé völgyében éppen úgy jelen vannak, mint a Parnasszosz magaslatán, ahol a Kasztalia-forrás vizével oltják a szomjazó költők szomját. Amikor a Helikon hegyén a múzsák táncra perdülnek, a természet megtelik énekszóval, a pacsirták, fecskék, hattyúk az istennőkkel együtt táncolnak.

A görögöknek a múzsákról való felfogása a költészet lényegének magyarázatát adja. Ez a mítosz túlélte a görög-római antikvitást, és ma is kedvelt költészeti, művészeti szimbólum. Ma is az a hír járja, hogy a költők a múzsákra figyelnek, a múzsák jelenlétének köszönhető a költői ihlet, a ráérzés, a megtalált és nem kitalált színes költői kép, ami a költészet rajongóit elvarázsolja.

Milyennek látjuk a költőt? A romantika korában úgy gondolták, hogy a költő lelkét égi szikra gyújtja lángra, a szférák üzenetét közvetíti. Petőfi írja: a költészet nem szekér, amely ballag a széles országúton, hanem sas, amely a magasban szárnyal. Hogy a költő miért lett koldusszegény? – Állítólag azért, mert amikor kimérték a Föld javait, a költő az osztozkodáson nem volt jelen, a múzsákkal cimborált, és mire észbe kapott, már mindent szétosztottak. Kárpótlásként viszont szabad utat biztosítottak számára, hogy a múzsák szent hegyére bármikor felmehessen.

Ki nem ismeri Petőfi Csárda című költeményét? Már egyszeri hallásra kit nem ejt hatalmába a meghitt hangulat, mely a költemény megszületésekor a költő lelkét megérintette? Az alföldi csárda romjairól szól a vers, tárgya népi: szegénylegény, zsidó kereskedő, vándor tót látogatja a fogadót. A hétköznapi kép mögött azonban a népek közötti megbékélés gondolata is kifejezést nyer.

A festő ugyanezt teszi, nem szavakkal, hanem ecsetjével fejezi ki üzenetét. Ha egy elhagyott, puszta, vigasztalan tájat jelenít meg, amelyen emberi életnek nyoma sincs, célja nem az, hogy csupasz romokat, sárga homoktengert láttasson. Ő az elhagyatott ember lelkivilágát akarja érzékeltetni, aki komor tekintetével a sivár táj szemléletébe merül és magába mélyed. Ez a művészet lényege: a lélek megszólalása és megszólaltatása.

A költő lelke érzékeny hárfa, mely rezonál a szférák fuvallatára, a fuvallat pedig dallammá változik. A muzsika és a vers ikertestvérek. Wagner a vitorlakötelek csapkodásában egy opera alaptónusát, Beethoven a heiligenkreuzi malom kerekének morajlásában egy szimfóniatételt fedezett fel.

Se szeri, se száma a naponként megjelenő verseknek, de még nehezebb felbecsülni a mögöttük lévő papírkosarak halmazát, amelyek a taigetoszi csecsemők sorsára jutott versszüleményeket tartalmazzák. A kísérletezők azon évődnek, hogy papírra vetve nem ismernek rá arra, ami lelküket megérintette.

A tehetség ráismer szüleményére, tudatában van annak, hogy bepillantást engedett víziójának titkába. Milyen silány, elviselhetetlen lenne az emberi sors titkok nélkül, ha a szárnyaló lélek az ok és okozat száraz képleteihez lenne láncolva. A titkok felfedezése utáni olthatatlan vágy kölcsönöz az életnek kalandjelleget. A szellem folyton keresi az újat, az ismeretlent, amit még homály fed. Nincs nyugalmi állapot. A titkok felfedezése, megfejtése soha véget nem érő folyamat – ezért, csakis ezért szép az élet.