A görög mitológiában Klió a történetírás istennője, Kalliopé a költészet múzsája. Egyik istennőt íróvesszővel, másikat papirusztekerccsel ábrázolják. A hét szabad művészet ábrázolásán a tekercs a retorika szimbóluma, a könyv a grammatikáé. A könyvek néma mesterek – mondták a régiek. Királyaink, fejedelmeink soraiban szép számmal akadtak, akik a kardforgatás mellett a tollforgatáshoz is értettek. Szent László fiát Könyves Kálmánnak nevezték, aki teendői közben bele-belenézett a Bibliába és a nyitott kódexbe, azokból merített ötleteket. Mátyás király Corvináival kora szellemi vezérének számított, Bethlen Gábor pedig még hadba vonulásakor is könyveket vitt magával, és ha az iromány nem nyerte el tetszését, kidobta a harckocsi ablakán, amin a nyomában járók kapva kaptak.

A székely fővárosban a Bolyaiak terén, a 13. szám alatti ház kapuja felett antik, kávéházi cégérnek látszó táblát lenget a szél. Csak közelről látható, hogy a kovácsoltvas koszorúban a tudomány mitológiai jelképe, a bagoly látható. A kapualjból rövid folyosón át léphetünk az ősi épületbe, amelynek homlokzatán latin nyelvű felirat olvasható. A látogató a portrén a könyvtáralapító szikár alakját, gróf Teleki Sámuelt látja.

Petőfi versében a nemes műveletlenségével kérkedik: „nem írok, nem olvasok, magyar nemes vagyok”. A gróf Teleki Sámuel az ellenkezőjét tette: írt, olvasott, tevékenyen részt vett kora szellemi életében, több külföldi akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. Megelőzte Széchenyit, a felvilágosodás korának kezdetén a kultúra, a művelődés fejlesztésében látta az erdélyi magyarság felemelkedésének egyetlen lehetőségét.

Teleki 1791-től az Erdélyi Kancelláriát vezette, a legmagasabb tisztséget töltötte be. Élete utolsó három és fél évtizedében Bécsben, a császár közelében tartózkodott, ahol az államügyek intézése mellett könyvgyűjtő szenvedélyének élt. Erről katalógusa első kötetében így vall: „Ezeknek a közhivataloknak gondjai közepette sem mulasztottam el egyetlen helyet, egyetlen alkalmat sem, hogy egész Európából könyveket vásárolva könyvtáram állományát szaporítsam, és sem az életem viszontagságai, sem a távolság és egyéb nehézségek sem akadályoztak meg abban, hogy sokszor erőmön és anyagi lehetőségeimen, tehetségemen felül költséget fordítsak Bibliothecám gyarapítására. Mikor ezt tettem, szándékom az volt, hogy hazámban a könyvek hiányán könnyítsek.”

A birodalmi főváros kiváló lehetőséget kínált az erdélyi főúr számára a nyugati világot behálózó könyvgyűjtő hálózat kiépítésére. Teleki élt is a lehetőséggel, a számtalanszor kirabolt Erdélyt a szellemi kincstár javaival gazdagította. Végrendeletében meghagyta, hogy könyvtára már kezdettől nyilvános, mindenki számára hozzáférhető intézményként működjön.

A Téka páratlan könyvgyűjteményében a vallásos tárgyú könyvek mellett a könyvek könyve is számos példányban megtalálható. A felvilágosodás korának embere éppúgy, mint a mai bibliaolvasó, joggal teszi fel a kérdést: Isten miért nem napjaink nyelvén, a mi kultúránk hullámhosszán szól hozzánk? Nekünk itt és most, az egyre kevésbé keresztény világban kellenek rövid, érthető eligazítások. Ehelyett letűnt korok civilizációiból kell kihámozni az égi üzenetet. Rohanó világunkban az események egymásutániságához szoktunk, a pillanatok feszültsége köti le figyelmünket.

Elvárásaink ellenére tudomásul kell venni, hogy a Biblia nem tart lépést a krimik izgalmával, nem is arra való, hogy kíváncsiságunkat kielégítse, vagy hogy teológiai érveket sorakoztasson fel. A Biblia Isten szava, amely évszázadokon át visszhangzik. És amint a meséknek kincset rejtő sziklája feltárja kincsét azok előtt, akik ismerik a varázsigét, úgy a Biblia olvasójának is meg kell fejtenie a „szezám, tárulj” titkot, hogy felfogja a felülről jövő üzenetet.

Minden könyv külön világ, amelyben az olvasó menedéket találhat, új világot fedezhet fel, érzelmekkel, élményekkel gazdagodhat. A híres Téka könyveit a letűnt idők nemzedékei lapozták, olvasták, miközben az emberi élet örömeivel és fájdalmaival, sikereivel és kudarcaival szembesültek. Olvasás közben az idő megáll, az olvasó az esztétikai élmény hatására a szellem világába emelkedik. Napjainkban a székely főváros csüggedő polgárainak nagyobb szüksége van a szellemi táplálékra, mint valaha. Legalább szusszanásnyira felszabadulni a kisebbségi sors lidércnyomása alól, elűzni az aggasztó gondolatokat. Olvasni kell, hogy megváltozzék bennünk a világ, hogy azután a külső világ megváltoztatásához is hozzákezdjünk!