Róma, amor

Audio file

Eisikovits Mihály Miksa születési helyére, Balázsfalvára irányult a közelmúltban az ország figyelme, a nagy egyházi esemény, a kommunista börtönökben vértanúhalált szenvedett görög katolikus püspökök szentté avatása kapcsán. A szertartást maga a pápa végezte, aki lerótta a vértanúk iránti kegyeletét, és kifejezte a román nép iránti tiszteletét. Az áldozatok a román nemzet fiai voltak – a diktatúra nem kímélte őket, nem válogatott, a hitüket megvalló egyháziakat, világiakat egyaránt üldözte, bebörtönözte.

A címben említett Róma tulajdonnevet, ha fordított sorrendben olvassuk, amor szót látunk, ami szeretetet jelent. De ki merné állítani, hogy a Róma és szeretet szavak fedik egymást. Rómában is éppoly sok bűnt követnek el az emberek, mint bárhol másutt a világon. A szeretet szónak Rómában mégis sajátos varázsa van, hiszen Krisztus evangéliuma az antik világ fővárosában eresztett gyökeret, az apostolfejedelmek és a zsenge egyház tízezrei hitükért itt áldozták életüket.

A világ legnagyobb, föld alatti sírrendszere Rómában található, a közel ötven főkatakomba és a számtalan kisebb járat összesített hossza a becslések szerint eléri a több mint száz kilométert, itt az idők folyamán több millió halottat hantoltak el. A katakombáknak nemcsak történelmi és vallási, hanem művészettörténeti jelentőségük is van. A szűk folyosókat keresztény témájú freskók, márványtáblák, díszes szarkofágok teszik változatossá. A katakombák légköre, hangulata lenyűgöző: akiben a hit parányi fénye pislákol, itt újra megtanulhat imádkozni. A mintegy háromszáz évig tartó keresztényüldözés sem volt képes a keresztények Krisztusba, az örök életbe vetett hitét megingatni: „a vértanúk vére a kereszténység magva” szállóige igazolást nyert a későbbi századokban.

A görög katolikus románok Balázsfalvát kis Rómának nevezik. Nemcsak azért, mert mindkét város főterén a Romulust és Remust tápláló anyafarkas szobrát látjuk, hanem azért is, mert Balázsfalva mindent Rómának köszönhet. Amíg Moldva és Havasalföld fejedelmei az oszmán törökkel hadakoztak, addig Balázsfalva tehetséges fiai Rómában szorgalmasan tanultak, megálmodták a nagy román hazát, és kidolgozták az azóta következetesen vallott dák–római származáselméletet. A mítoszt nemcsak a tömegek hiszik, hanem katedráról is hirdetik.

Balázsfalva, az egykori jelentéktelen jobbágyfalu rövid idő alatt püspöki székvárossá nőtte ki magát, az erdélyi román kultúra központja lett, amelyről a költő büszkén hirdette: „A tudomány és nemzeti érzések bölcsője, Balázsfalva. Te vagy nemzeted géniuszának lakhelye.” (Caraba) Balázsfalva a nemzet ébredésének színhelye, az itt megfogalmazott eszméket, célkitűzéseket a nép hitelesítette.

Balázsfalva Róma után Bécsnek is hálával tartozik. Az erdélyi fejedelemség alkonyán a török jelenlét visszaszorításával Erdélyben a Habsburg-uralom vette kezdetét. Az új kormányzat rövidesen a vallás ügyét is felkarolta, a császár 1692-ben ígéretet tett, hogy a római egyházzal egyesülő görögkeleti vallásúak kiváltságokban részesülnek. A papságot rendi privilégiummal ruházzák fel, felmentik az adóterhek alól. Az egyesülés feltételeit rövid idő alatt kidolgozták, hiszen lényegében csak a római pápa főségének elfogadásáról volt szó. Teofil püspök1697-ben zsinaton nyilvánította ki a jelenlévők egyesülési szándékát, amelyet a császár rendeletében megerősített. A korábban még jobbágysorban lévő vidéki papok mentesültek a kötelezettségek alól, és nemesi előjogokban részesültek. A fiatalok előtt megnyíltak a nyugati katolikus egyetemek, ösztöndíjak. Az unió új távlatokat nyitott az akkor már számbeli többségben lévő románság előtt. A görög katolikus egyház a többi felekezetekhez hasonló jogokkal indult ígéretes jövője felé. A kommunista diktatúra viszont éppen a nemzet egyesítéséért, felemelkedéséért döntő szerepet vállaló görög katolikus egyházat számolta fel a rendszerváltás kezdetén.

A Balázsfalva bejáratánál lévő helységnévtábla mellett magasba emelt fáklya emlékezteti a polgárokat Románia újkori történelmének kezdetére. Itt gyúlt ki az a láng, amely beragyogta a nemzet jövőbe vezető útját. Ami korábban álomnak tűnt, az rövid idő alatt megvalósult: a két román fejedelemség egyesült, majd Erdéllyel kiegészülve létrejött egy majdhogynem birodalmi méretű ország: Románia. Az elmúlt néhány évszázad a román politika sikersorozata. A nemzet feszengő szószólói hirdetik: „Övék az ország, a hatalom és dicsőség!” A humánum most azt kívánja, hogy a dicsőség mámorában a vezetők úgy gyakorolják a hatalmat, hogy az ország minden őshonos, illetve más etnikumú lakója otthon érezze magát.