Pál apostol a korintusi levelében kijelenti: „Krisztus nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot.” (1Kor 1,17) Az igehirdetés minden egyházi szolgálatot megelőz. Az ige nyitja meg az emberek lelkét az égi üzenet befogadására. Igehirdetés nélkül a szentségek, a kegyelem kincseskamrái zárva maradnak. Az ige a szentségben nyeri el teljességét. Hume, a jeles brit kardinális mondta: a világot előbb evangelizálni kell, és csak azután szakramentalizálni, és nem fordítva – mint sokan gondolják.
Az egyház a hitterjesztés érdekében leginkább a szerzeteseket mozgósította, hiszen őket semmiféle földi érdek nem kötötte. Amikor missziókról hallunk, távoli kontinensekre, Ázsiára, Ausztráliára, Afrikára gondolunk, ahol a hithirdetők hősi erőfeszítéssel végzik az evangélium hirdetését. Az az érzésünk, hogy az egyház missziós küldetése periférikus jellegű, Európán kívül, a külső fronton folyik.
Európa egykor valóban a kereszténység melegágya volt, hiszen évszázadokon át felkészült, elszánt misszionáriusokat küldött a távoli kontinensekre. Lassan az a hiedelem ment át a köztudatba, hogy Európa nemcsak műkincseket: a festészet, szobrászat, irodalom értékeit, az ipar egy-egy keresett cikkét, hanem az evangéliumot is exportálja az új világnak. Száz évvel ezelőtt Európa még egy gyarmati világrenddel állt szemben. Leigázta, gyarmati sorba taszította a világ számos országát.
A harmadik világ népei lassan lerázták magukról az európai igát, és új világ született. A felszabadult népek ekkor már szabadon választhattak, és éltek is a lehetőséggel. Kijelentették: szükségünk van az európai termékek gazadag választékára, de nincs szükségünk az Európából exportált evangéliumra. A „Made in Europe” címkét viselő kereszténység a nagyvilágban elértéktelenedett. Semmi kedvem, hogy a kereszténységet bíráljam – mondta a sokat idézett Gandhi –, de az az érzésem, hogy amit Európa magáévá tesz az evangéliumból, az a hegyi beszéd tagadása. Ha a keresztények olyanok lennének, mint amilyen a Bibliájuk, India rövidesen kereszténnyé válna. Az európai kereszténységnek ma már nem sikerül a só és kovász szerepét betöltenie, ezért félő, hogy beteljesedik a jézusi jövendölés: „Elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.” (Mt 21,23) Nem kell tehát többé azon töprengeni: hogyan lehet az evangéliumot más földrészekre elvinni, hiszen ott már jelen van egy európainál hitelesebb kereszténység. Megfordult a helyzet: Európa szorul evangelizációra, lassan megjelennek Európában a harmadik világ misszionáriusai.
Az aratnivaló sok, de kevés a munkás – mondta Jézus. Az aratnivaló ma összehasonlíthatatlanul több, mint annak idején volt, de a munkás egyre kevesebb. A kelet-európai egyházak a kommunista rendszer elnyomását nem csupán átvészelték, hanem e válságos időben meg is erősödtek. Az üldözött egyháziak, világiak példája, a szenvedésben tanúsított kiállásuk meghozta gyümölcsét: a szemináriumok, szerzetesrendek bővelkedtek az elhívatottakban. A rendszerváltást követő rövid idő alatt azonban mindez visszájára fordult, a szent szolgálatra alig van jelentkező. A határon túl még aggasztóbb a helyzet, Európa nyugati felét nem is említve. Mi lesz ennek az aggasztó folyamatnak a következménye évek múlva? Milyen lesz majd a pap, a szerzetes nélküli egyház? A nyugati egyház ma úgy néz ki, mint egy vihar sújtotta, letarolt búzatábla, a kalászok a földön hevernek, a Krisztus megvető kötényéből szétszórt magvak élnek ugyan, de a talajt megmunkáló munkások nélkül kárba vesznek.
Európa, a kereszténység egykori melegágya ma ilyen képet mutat. Az istenhit azonban nem jutott válságba, megjelentek a muszlimok, akik hitüket bátran megvallják.
Néhány évvel ezelőtt XVI. Benedek pápa a regensburgi egyetemen tartott előadásában II. Manuel bizánci császárt idézte, akinek elmarasztaló ítélete volt Mohamed prófétáról. Semmi újat nem hozott a próféta – mondta az előadó –, hacsak nem azt, hogy embertelen példát mutatott, karddal terjesztette a vallást, és erre buzdította követőit is. Az egyházfő nyilatkozatára kitört a vihar: Ti sértegettek minket! – harsogták a muszlim ideológusok. A keresztes háborúk, az inkvizíció, Amerika gyarmatosítása kinek a bűne? Ti vádoltok bennünket erőszakkal? Nézzétek meg a magatok történelmét!
A muszlim bevándorlók öntudatosan lépnek Európa földjére, komolyan veszik a Korán missziós parancsát, amitől kultúrájuk és jövőjük biztonságát várják. És Európa? Lecseréli Krisztust Mohamedre?
.