Keresztelő János születésekor hangzott el a kérdés. Sem a szülők, sem a rokonok nem sejthették, hogy János lesz a Megváltó előhírnöke. Maga Jézus fogalmazta meg a páratlan elismerést: „Asszonyok szülöttei között nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál.” (Mt 11,11)

A költő így emlékezik édesanyjára: „Amikor születtem, nem jeleztek nagyot / messiás-mutató különös csillagok, / csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. / A többiek láttak egy síró porontyot, / de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, / mintha babusgatná a szép napkorongot.” (Mécs László) A költő a vers folyamán töpreng: ha az ember a felebarátját úgy nézné, mint anya a gyermekét, gyökeresen megváltozna a világ.

A papi családban született Pápai Páriz Ferenc is hosszas anyai álmodozás és várakozás beteljesülését jelentette. Az álom valóra vált: az újszülött később az erdélyi szellemi élet magaslatára emelkedett. Egyik méltatója így emlékezett rá: „Kolozsvár szellemi hagyatékát senki sem szintetizálta nála jobban. Apáczai racionalizmusát, Szenczi Molnár nyelvészeti és egyháztörténeti munkásságát, Szamosközy történeti kezdeményezését ő fogta össze egy életmű keretében. (…) népszolgálata pedig egyenesen a felvilágosodás felé mutatott.” Halicsi Mihály, román krónikás Pápai Páriz doktorrá avatására verset küldött köszöntésül. Ez az első fennmaradt időmértékes román költemény. Az ünnepen tizenheten köszöntötték a szerzőt görög, latin, francia, német, magyar nyelven, és az ünnepelt ugyanezeken a nyelveken kapásból válaszolt. A polihisztort csodálták személyében.

Jókai A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélésében a mesébe beleszőtte a valóságot. A császári seregek 1704-ben feldúlták, kirabolták, majd felégették Nagyenyedet, híres kollégiumával együtt. Eredménytelen maradt a harácsoló utóvédet megtámadó diákok hősiessége, mártírhalála. A kollégium életben maradt diákjai a közeli Torockóra menekültek, és a feljegyzések szerint a tanévet a Székelykő barlangjaiban fejezték be. „Kegyetlen fegyver miatt elhulltak, megölettek sok siratásra és jajgatásra méltó szép és jóreménységű ifjú deákjaink és öregrendű atyánkfiai” – hangzott a siralmas panasz a városba való visszatérés utáni első istentiszteleten.

Az iskola krónikásai Pápai Páriz Ferencet a kollégium újraalapítójának tekintették. A nagy tudású professzor mint orvos, fizikus, nyelvész beírta nevét az intézet történetébe. De nemcsak a katedrán jeleskedett, a fizikai munkából is derekasan kivette részét. A helyreállítási munkálatokban nagyszerű kezdeményezőnek, szervezőnek bizonyult: lelkes tanítványaival a romokban lévő épületet újjávarázsolta, és az elpusztult könyvek pótlására kiterjedt gyűjtést szervezett. A hiányzó anyagi forrásokat egy Angliából kapott pénzösszeg egészítette ki. Ennek a jókor jött adománynak az előzménye: a professzor a maga szerkesztette híres latin–magyar és magyar–latin szótárgyűjteményből egy példányt és egy díszkardot az angol királyi udvarnak ajándékozott. A szigetország illetékesei megértették a szimbolikus ajándék üzenetét: Erdélyben a fennmaradásért harc folyik, a magyarok nemcsak harci eszközökkel, hanem a szellem fegyvereivel is küzdenek. A válaszra nem soká kellett várni, a király rövidesen elrendelte, hogy a kijelölt vasárnapon Anglia minden templomában gyűjtsenek adományt a nagyenyedi kollégium javára. Állítólag a fösvénységig takarékos skótok, akik alaposan meggondolták, költsenek-e pénzt valamire, ez alkalommal nem verték fogukhoz a garast, kitettek magukért. Nagy szükség volt a nemes gesztusra, hiszen a Habsburg-tartománnyá süllyesztett Erdélyben a kormányzat nem nézte jó szemmel a protestáns kollégium működését. A román tengerben lévő híres intézmény ma is szálka az illetékesek szemében. Korábban a vallás, manapság az etnikai különbözőség miatt nézik ferde szemmel a kulturális intézményt.

Az epés megjegyzés szerint a vallások az Istenről egymástól teljesen különböző tanokat hirdetnek, az adománygyűjtésben viszont a megtévesztésig hasonlítanak egymásra. A hit szétválaszt, az adomány egyesít, a tendenciózus megjegyzés szerint. Akik így vélekednek, feledik, hogy a menny hírnökei a földön élnek, közülük sokan hiányt szenvednek, és kérdezik: „Lélek, lélek, de miből élek?” Akit a templomi persely zavar, az ne feledje, hogy persely másutt is bőven akad. A jótékonykodó intézmények perselyből élnek, és éltetnek sokakat. Akinek tele a marka, az még barátaival sem tud kezet fogni. A Biblia igéje bátorítja a rászorulókat: „Kérjetek, és adatik nektek!” Valójában nem is kellene kérni, ha sokan az evangéliumi receptet elfogadnák: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”