A római Panteon érdekes építmény, kerek kupolája ablak nélküli, csak legfelül van egy kerek nyílás. Borús időben sötétségre emlékeztető félhomály uralja az épületet, de ha a kéklő itáliai égből besüt a Nap, káprázatosan tündöklik benne minden. Ilyen az élet is. Felülről jövő fény nélkül az ember a félhomályban tapogatózik, de ha hirtelen megvilágosodik, mindent másképp lát. Minden felfedezés, művészi alkotás a gondolat felvillanó fényének eredménye. A vallások szerzői a természetfölötti világból érkező üzenet hírnökeiként léptek az emberek elé.

A görögök benépesítették az eget, mítoszaik az istenek világáról szólnak. Hérodotosz már évezredekkel ezelőtt megfogalmazta: A helléneket összeköti a közös hit, eredet, nyelv, közösek templomaik és áldozati szertartásaik, azonos életmódjuk. A barbár népek között csak így őrizhették meg mindmáig nyelvüket, kultúrájukat. A népvándorlás forgatagában a folytonos hadviselésben jórészt elfeledték múltjukat, és mégis fennmaradtak. Hosszú évszázadokkal később a görög nyelv és kultúra halottaiból feltámadt, és az európai szellemiség, civilizáció forrása lett. Amint a hal a vízben, úgy az ember egész lényével a kultúrába merülve él. A kultúra gyűjtőfogalom, lényeges szerepet játszik benne a vallás, a hagyomány, az irodalom, a zene, a művészet, mindaz, ami az idők folyamán a szellemi élet szolgálatában állt.

A technikai találmányokban gazdag társadalom megsokszorozta ugyan az élvezetek megszerzésének lehetőségét, de alig képes boldogítani az embert. Az igazi, tartós boldogság az anyagi javakon túli, szellemi, felülről érkezik, amint azt a Panteont beragyogó fény is sejteti. Ahol pénz, pompa van, ahol az egészségügyről gondoskodnak, ott gyakran unottság, szomorúság nehezedik az emberekre.

Nemcsak vallási, de kulturális válságban is élünk. A tudomány fejlesztésére az államok elképesztő összegeket költenek, az űrkutatás, a kutatóközpontok, laboratóriumok „falják” a pénzt, a kultúra fejlesztésére szánt összeg viszont ennek töredéke. Mindennek ára van, a társadalom szellemi fejlődése is az anyagi alapok függvénye. Michelangelo életrajzából tudjuk, hogy a Mester, miközben Mózes szobrán dolgozott, a pápai síremlék alapzatához szükséges márvány megérkezett, és a szállítómunkások a bérüket várták. A Mester a pápához ment, de mivel az más ügyekkel volt elfoglalva, a hozzá vezető kaput zárva találta. Ezért a sajátjából fizette ki az összeget, arra gondolva, hogy a pápa hamarosan rendezi tartozását. Másodszor is elment, de ezúttal sem járt sikerrel. Michelangelo sértődötten távozott, és később a pápa hívó levelére azt válaszolta: a történtek miatt nincs kedve megkezdett művét befejezni. Időközben – szerencsére – jobb belátásra tért. Mit veszített volna a művészet, ha a szobor nem készül el. A reneszánsz pápák nem álltak az erkölcsi élet magaslatán, de elvitathatatlan érdemük a művészet támogatásáért hozott áldozatuk. Enélkül Rómában ma az antik világ értékein kívül mi mást látnánk.

A kultúra lassan az anyagi érdekek és értékek hátterébe szorul. A kultúrát manapság nagyrészt a televízió, a rádió, az internet közvetíti. A világhálón egyetlen kattintással elővarázsolható mindaz, ami korábban időigényes kutatómunkát igényelt. A bőség kínálata viszont kockázatos: az interneten nemcsak évszázadok szellemi értékei, de a reklám színeibe öltöztetett selejt, sőt az értékeket romboló programok özöne is rendelkezésére áll. Szökőárként áraszt el az információ, amit nem tudunk értelmezni, megemészteni. Az információ azonban nem azonos a tartalommal, ahogyan a tudás sem egyenlő a bölcs életszemlélettel. Ami a nyomtatott sajtóban „versenyképes”, az többnyire bulvárjellegű. A kultúrában minden eddiginél erősebb kontraszelekció jött létre: nem a szellemi érték számít többé, hanem a reklámozott eladhatóság, ami kiszolgálja az alacsony tömegigényt, és aminek következménye: az általános műveltség alacsony színvonala. A nyomtatott sajtó nem halt bele a kínálat áradatába, de szerkezete, színvonala, irányultsága megváltozott.

Az uralkodó globalizációs irányzat minden szellemi értéket egybemos, ideológiáját anyagi szintre korlátozza. A relativizmus is, ami a teológia berkeibe is beszüremkedett, ennek szolgálatában áll. Eszerint az ember csak olyan igazságoknak van birtokában, amelyek egy véges rendszerre vonatkoztatva érvényesek, ám e rendszeren kívül más, ugyanannyira érvényes struktúrák is vannak. A csábító elmélet könnyen kibékíti egymással az egymásnak ellentmondó nézeteket, vallásokat. Túlságosan is könnyen ahhoz, hogy állításának hinni lehessen. Eszerint mindenik vallásnak, eszmerendszernek valamelyest igaza van, de egyiknek sincs egymagában igaza.

Felülről jövő fény, iránytű nélkül szinte lehetetlen helyes irányba haladni.