Ha úgy keresünk valamit, hogy átkutatjuk érte minden holminkat, azt mondjuk: tűvé tesszük érte a lakást. Amire nagyon kíváncsiak vagyunk, az fúrja az oldalunkat, amit már hallani sem akarunk, az a könyökünkön jön ki, ha az egész várost bejárja valaki, az nyakába veszi a várost, aki valamit eltúloz, az elveti a sulykot. Ezek olyan kifejezések, amelyeket lépten-nyomon használunk, amelyeknek pontosan ismerjük a jelentését, és érezzük, hogy nyomatékot, hangulatot adnak mondandónknak.
Arany János Vojtina ars poeticájában olvassuk: „E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít – Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít.” Makkai Sándor Ördögszekér című regényében Báthori Anna és Báthori Gábor testvérszerelmét tárja olvasói elé, amit a regény bírálói nehezményeztek. Egy mendemondáról van szó – hangzott a bírálat –, amit a szerző regényes formában kiszínezett. Márpedig a történelmi regénynek a történtekkel legalább köszönő viszonyban kell lennie, különben a regény olvasója a fantázia világában találja magát. Makkai Sándor Ördögszekér című regénye kapcsán a történésszel is tanácsos szóba állni.
Báthori Gábor és Báthori Anna az ecsedi lápon épült várban, a Báthori család ősi fészkében töltötte gyermekkorát. A történészek egyértelmű állítása szerint az ellenük később felhozott testvérszerelmi, vérfertőző viszony koholmány. Bethlen Gábor, a későbbi fejedelem terjesztette a rágalmat, hogy elődjét, Báthori Gábort hiteltelenítse. A Báthori Anna ellen felhozott másik vádpont, a gyermekgyilkosság is Bethlen Gábor „találmánya”. A fejedelem egyik levelében azt írta: Anna meggyilkolta gyermekét, noha tény, hogy a fiú abban az időben az Esterházyak udvarában biztonságos körülmények között nevelkedett. A harmadik bűn, amit az asszony fejére olvastak, a boszorkányság, ami szintén a fejedelem puszta vádaskodásán alapult. A fejedelem azt híresztelte, hogy első felesége azért halt meg, mert Báthori Anna, a gonosz boszorkány, „megrontotta”.
De miért kellett Báthori Annát lejáratni? – A válasz egyszerű: az indok a kapzsiság volt. A fejedelem szemet vetett Báthori Anna nagykereki és micskei birtokára, valamint az asszony családi kincseire. A források tanúsága szerint Bethlen Gábor más özvegyeket és egyedülálló nőket sem kímélt, ha hatalmi törekvéseinek útját állták. Hasonló pert indított Kornis Zsigmond özvegye ellen is.
Báthori Anna neve és különös története később Móricz Zsigmond Erdély című regénytrilógiájából és Makkai Sándor Ördögszekér című alkotásából vált közismertté. Móricz a rendelkezésre álló forrásokat felhasználva írta meg művét, valamelyest finomítva a Komáromy András Báthori Annáról írt tanulmányában megfogalmazott állításokon, mert sejtette, hogy a szerző sok esetben túloz. Makkai Sándor viszont, aki a történelmi tényektől elrugaszkodva meglehetősen szabadjára engedte regényírói fantáziáját, olyan képet festett a nemesasszonyról, amelynek vajmi kevés köze volt a valósághoz. A Makkai-féle Báthori Anna egy feslett erkölcsű, bátyjával, Báthori Gábor fejedelemmel és nagynénjével, Báthori Erzsébettel vérfertőző kapcsolatban élő, saját gyermekét meggyilkoló, vérszomjas, parázna boszorkány, akit a gyilkosság elkövetésekor kiomló vércseppek látványa tovább tüzelt.
Mindkét regényben feltűnik a szerelmi szál is. Ezek szerint Bethlen halálosan szerelmes volt Báthori Annába, ezért mentette meg az asszonyt két ízben is a máglyahaláltól. És mivel Makkai boszorkányként ír az özvegyről, a közte és a fejedelem között dúló érzelem is csak a fantázia szüleménye. Ez a szenvedélyes szerelem csak a regényíró ötlete, mind ez ideig nem került elő erre utaló történeti adat. Móricz és Makkai műveiben hitelesnek mondható tények és események is szerepelnek, mégis az olvasót leginkább a horror részletek foglalkoztatják.
A történelmi regények felkeltik az olvasók érdeklődését, de kérdés: közelebb viszik-e, vagy eltávolítják az érdeklődőket a valóságtól?
Makkai kezdetben a kisebbségi sorsba süllyedt erdélyi magyarság élharcosának mutatkozott. A Magyarországra történő áttelepülése viszont csalódást okozott a szavára figyelőknek. Ezzel a lépésével megcáfolta mindazt, amit korábban az erdélyi magyarság megmaradása érdekében hirdetett. Sokakat megdöbbentett a szülőföldjéről távozó író Nem lehet című nyilatkozata, amelyben azt állította, hogy a kisebbségi lét kilátástalan. A trianoni traumából ocsúdó erdélyi magyarság e vérlázító kijelentésnek az ellenkezőjét tette. Reményik dacos büszkeségével és elszántságával vallotta: „Lehet, mert kell!”
A tárgyilagos értékelés azonban nem reked meg annál, hogy Makkai meghátrált, elismeri mindazt, amit korábban az erdélyi magyarságért és egyházáért tett.