A reklámügynökségek mást sem tesznek, mint figyelemfelkeltő reklámokkal bombázzák a nézőket. A demokráciában sajtószabadság van, mindenki azt mond vagy ír, amit akar, és a közvélemény kiszűri a jót meg a rosszat. A diktatórikus cenzúra már csak emlék. A senki által nem ellenőrizhető média napjainkban hatalmi ágazattá nőtte ki magát. Az információ igazsága vagy hazugsága, ferdesége vagy elhallgatása később kiderül ugyan, de az okozott erkölcsi kár utólag nehezen orvosolható.

A latinból átvett szenzáció szó eredetileg ’érzékszervi érzést, érzelmi benyomást’ jelentett, ami később a neolatin nyelvekben ’mély érzelmi hatást kiváltó hír’ értelmezésre módosult. A botrányoknak szenzációjellegük van, felfigyelünk rájuk, mert izgalmasak. Az árulás, a bosszú, a hűtlenség, a csalás, a családi tragédia elüt az élet normális menetétől. A bulvársajtó és televízió a botrányokat szenzációvá, izgalmas történetekké költi át. Ősi eszköze ez a tollforgatásnak is, hiszen ha a regény főhőse botrányba keveredik, az olvasó falja a könyvet, mielőbb tudni akarja a kifejletet.

A politikai botrányról az egész város, ország értesül. Az addig a tekintély bűvkörében élő politikus váratlanul kiesik biztonságos szerepéből, élete rejtett titka nyilvánosságra kerül, lehullanak a hazugság függönyei. A tisztesség látszata mögül előkerül a gyarló ember. A választások közeledtével egyre nagyobb fokozatra kapcsolnak a lejárató kampányok szervezői. Alaptalan vádak, pletykák hírzuhataggá dagadnak. Ha később leleplezik is a vaklármát, a nagyközönségben megmarad a gyanú.

Az ember intellektuálisan óriásit fejlődött, de erkölcsileg ugyanolyan szinten van, mint évezredekkel korábban. A híradás a napi eseményeknek a negatív oldalát mutatja, az az érzésünk, hogy a gonoszság messze felülmúlja a jóságot, szeretetet. A valóság ennek fordítottja: a jóság, a szeretet összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben jelen van a világban, elég csak a szülők gyermekszeretetére gondolni.

A bibliamagyarázók régóta tűnődnek azon, mire gondolt Pál apostol a Rómaiakhoz írt levél 7. fejezetében. Az apostol itt egyes szám első személyben beszél arról, mit érez a lelke mélyén. De nemcsak magáról beszél, személyében nyilvánvalóvá válik, ami mindannyiunkat érint. „Magam sem értem, mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék (a jót), hanem amit gyűlölök (...) Hisz nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok.” (Róm 7,15.19). Pál élettapasztalatát a hellenista etika alapján fogalmazta meg, amely részletesen foglalkozott az emberben a test és lélek, az érzékiség és értelem, a szenvedélyek és erények közötti ellentéttel.

Az apostol tudatában volt, hogy rosszra hajló természetünk arra ösztönöz, hogy mást tegyünk, mint amit értelmünkkel jónak ismerünk fel. Az ember meghasonlott lény. Az én, a teljes személyiség magja nem rendelkezik kellő erővel, hogy meghatározza cselekedeteit. Létezik egy másik erő is az emberben, ami arra ösztönzi, hogy az ellenkezőjét tegye, mint amit szeretne. Az emberben levő bűn megosztottsághoz vezet. Olyan, mint egy démoni hajlam, amely megosztja az embert és akadályozza, hogy az Istentől kapott rendeltetését kövesse. Amit az apostol állít, azt – nyilván – mindenki megtapasztalja saját életében. Nem tudja, miért cselekszik másként, mint ahogy tulajdonképpen szeretne. Ha számot vet a lelke mélyén tátongó kettősséggel, be kell látnia, hogy van benne valamiféle ösztönzés a cél eltévesztésére, igazi embersége megkerülésére.

Luther Szent Ágoston értelmezését tette magáévá, és azt tanította: az ember egyszerre megigazult, ugyanakkor bűnös. Pál apostol tudott a lelke mélyén meghúzódó árnyékról és hitte, hogy csak Isten kegyelme szabadíthatja meg tőle. Tudta, hogy nemcsak jó oldalai vannak, lelkében a gonosz hajlamok is fellelhetők, mégis abban bízott, hogy Isten kegyelméből elnyerheti a megváltást. A hívő embernek is be kell látnia: nem tettei által érdemli ki Isten szeretetét, nem tiszta, átlátszó lényként fogadja el Isten őt, mint aki már eleve szakított a bűnre hajló természettel, hanem mint aki a kegyelem és bűn konfliktusában vívja küzdelmét. Aki azt hiszi, hogy mindenre képes, amit csak akar, az elfojtja sötét oldalát, és nem veszi észre, mennyire megmutatkozik az árnyék kifelé, a tetteiben.

Az apostol arra szólít fel, hogy reálisan, a fény- és árnyoldalainkkal együtt lássuk magunkat. Az apostol előtt már görög bölcs is tanította: „Ismerd meg önmagad!”