Kolozsvár patinás főterén Mátyás király délcegen ül lován, és komor arccal a távolba néz, mintha színt váltott szülővárosában idegennek érezné magát. Kőhajításnyira van tőle a Házsongárd, a kincses város panteonja, ahol letűnt századok magyarjai örök álmukat alusszák. Ők küzdöttek, jobb jövőt reméltek, de a magyar örökséget nem tudták átmenteni a jövő nemzedékek számára.

A nagy király történelmünk éppoly színes egyénisége, mint a szobra előtt elhelyezett virágcsokrok. Személyében egybeolvad a népi mondák „igazságos Mátyása”, a tudomány- és művészetpártoló humanista, a hódító hadvezér, a nagyszerű diplomata, a hazáját védelmező államférfi. Ha történelmünkben voltak is nála kiemelkedőbb uralkodók, kétségkívül ő múltunk egyik legsokoldalúbb egyénisége. Népszerűségét, mindmáig élő kultuszának magyarázatát emberi, uralkodói rátermettségében kereshetjük.

A történész is elismeri Mátyás nagyságát. Az ifjú király rövid idő alatt megszabadult nagy hatalmú pártfogóitól, leverte a lázadókat, rendet teremtett. Felvidéken visszaszerezte a Szent Koronát, reformokat vezetett be a pénzügyek igazgatásában. Felállított egy déli várvédelmi rendszert, amelynek köszönhetően az ország polgárai biztonságban érezhették magukat. Létrehozta az ütőképes „fekete” hadsereget, de felmérte, hogy ez az állomány nem elegendő ahhoz, hogy szembeszálljon a török túlerővel.

Gyakran hangoztatta IV. Béla, a tatárjárás kárvallottjának panaszát: Magyarország Európa védőbástyája, amelyet a nyugati hatalmak a tatár, török elleni küzdelemben magára hagynak. Hatékony diplomáciai eszköznek bizonyult, hogy a „pogányok” elleni harcra hivatkozott. A nyugati katonai és pénzügyi segély hiányát hangoztatva várta és fogadta a pápától és Velencétől érkező hathatós segélyeket. Egy-egy apró stratégiai megmozdulással érzékeltette a nyugati világgal, hogy ő nem akárki, ő a nagy törökverő Hunyadi János fia, de támadó hadjáratokat csak akkor indított, amikor nem került szembe a törökkel. Olykor a jelentéktelen katonai megmozdulásait is világgá kürtölte – az 1475-ben elfoglalt Szabács várában nagy ünnepséget rendezett, katonái elszántságában az ősi magyar virtust dicsőítette.

A történész lefejti a nagy király alakjáról a legendás elemeket, és a hiteles Mátyás-képet tárja elénk. Az utókor ajkán született a mondás: meghalt Mátyás, oda az igazság. Ezzel a hiedelemmel szemben a királyt kortársai gyakran igazságtalansággal vádolták, amire okot is szolgáltatott. Az 1467-es erdélyi lázadás idején kesztyűs kézzel bánt a nagyúri lázadókkal, de nem kegyelmezett azoknak a nemeseknek, szász és székely vezetőknek, akik kézre kerültek. Volt, akit karóba húzatott, tüzes fogókkal kínoztatott, jól járt az, akit „csak” lefejeztetett. Ennél súlyosabb megtorlást is alkalmazott: az erdélyi össznemességet hosszú időre kollektív büntetéssel sújtotta, függetlenül attól, hogy ki tartott a lázadókkal, és ki nem.

Az országgyűléseken állandó volt a panasz. A rendek követelték, hogy a király tartsa tiszteletben a szabadságjogokat, ne vessen ki új adót, és ha mégis, akkor azt a török elleni hadjáratra fordítsa. Ne vessen börtönbe és ne száműzzön senkit, csak súlyos bűnök esetében. Mátyás mindent megígért, de minden maradt a régiben.

És mi igaz abból, hogy Mátyás álruhában járta az országot? Valószínűleg semmi. Ezt a régi mondát Mátyás idejében még Nagy Lajosról állították, róla mesélték, hogy észrevétlenül elvegyült a nép körében, így akart meggyőződni alattvalói ügyes-bajos gondjairól. Valójában az történt, hogy hosszú évekkel a király halála után a nép ajkán Mátyás alakja váltotta fel Nagy Lajosét. Heltai Gáspár tovább színezte a király alakját, amit a későbbi mesés hagyományok tovább fokoztak. A Mátyás nyomába lépő uralkodók a nagy király árnyékának tűntek, a mohácsi vész után a nemzet visszasírta az egykori dicsőséget.

Mátyás mítosztalanított alakjában is a magyar történelem kimagasló uralkodója. Történelmi szerepe, jelentősége vitathatatlan: rövid idő alatt erős királyi hatalmat épített ki, megakadályozta az ország darabokra hullását, amire számos utóda már nem volt képes. A legendáktól eltekintve a királyban megvolt a humanista emberség is. Második felesége, Beatrix megjelenéséig bárki, bejelentkezés nélkül is bemehetett hozzá. Bonfini leírása szerint az ütközetekben hol a sebesülteket ápolta, hol győztes katonái között forgolódott, velük mulatott. Ugyancsak életszerű gyarlóságainak híre is fennmaradt a krónikában: haragjában Vitéz János püspököt nemcsak leteremtette, hanem fel is képelte. Így áll előttünk Mátyás, a legendák hőse, és a sokszor nagyon is hétköznapi ember. Nagysága gyarlóságaiban hiteles.