Meglepő képzettársítás. A szépségszalonból távozó hölgyek nyakán a csillogó, aranykeretes gyöngylánc káprázatos, magára vonja a figyelmet. A gyöngy és homok párhuzam a hölgyek számára talán zavaró, noha a néphit szerint homok és gyöngy elválaszthatatlan egymástól: előbbi az utóbbi szerves tartozéka. A gyöngy a meleg tengerekben élő kagylók testében keletkező képződmény. A gyöngy a kagyló két lebenye között keletkezik: a homokszem behatolására az apró állat védekező váladékot termel, amiből később gyöngy keletkezik.

A gyöngy a Bibliában is értékes drágakő, ami Isten országának szimbóluma. Krisztus példabeszédében: „A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt.” (Mt 13,45–46) A Jelenések könyvében a mennyei Jeruzsálem városfalát gyöngysor-kapuk sora fogja díszíteni. (Jel21,21)

A homokból létrejött gyöngy nem csupán természeti jelenség, hanem metafora is. A metafora a Trianon okozta lelki megrázkódtatás légkörében, a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban, Áprily Lajos 1921-beli előadásában hangzott el. A nemzeti tragédiára utaló költői szavai önmaguk helyett beszélnek: „A világ fájdalmas vajúdásának ebben az apokaliptikus korszakában nem árt néha a fájdalom teremtő erejéről elmélkedni. Megkínzott százai és ezrei a világvonaglásnak: ma mindannyian gyöngykagylói vagyunk egy felkavart tengerfenéknek, melyeket sebző homokszemekkel szórt tele az elementáris kavarodás. És talán a mi homok sebezte testünk sem szenvedhet haszontalanul, a mi fájdalmunknak is teremtenie kell valamit: az emberiség tömegfájdalmából az emberiség jobb jövőjének igaz gyöngye fog megszületni.”

Trianon óta az erdélyi magyarság kisebbségben él, és a hátrányos helyzetben létrehozta, majd továbbfejlesztette azokat a szellemi értékeket, amelyek alkalmassá tették a kisebbségi lét elviselésére.

A transzilván eszme válasz volt arra, hogy adott körülmények között miként lehet megtalálni és kiaknázni a lehetőségeket. A szellem emberei rámutattak: a kisebbség csak számarányaiban és a politikában kisebbség, irodalmában, műveltségében az egyetemes magyar kultúra szerves része. A magyar kisebbség kettős feladat előtt áll: egyrészt be kellett látnia, hogy a politikai önállóság és hatalom hiányában fennmaradásának egyetlen lehetősége a kultúra, a saját nemzeti hagyományain nyugvó, önállóan fejlesztendő szellemi és erkölcsi élet, másrészt tudomásul kellett vennie, hogy ez a kultúra nem lehet belterjes, elzárkózó, hanem egyetemes, a megszálló nemzet kultúrájának irányában is nyitottnak kell lennie.

A küldetéstudatnak ezt a summáját Makkai Sándor így fogalmazta meg: „Az erdélyi magyar szellem arra van hivatva, hogy kicsiny lehetőségek között nagy szellemi erőfeszítéssel egyetemesen emberi szellemmé legyen.” Trianon után az erdélyi magyar sors tragikusnak látszott, mint minden, idegen nemzetek közé ágyazott kis népé, és ebben a válságos helyzetben csak a szellemi értékek igazgyöngye az, amely fájdalom által létrejön, biztosítva a megnyugtató katarzist, a szenvedések által kiharcolt életjogot.

Szentimrei Jenő víziójában: „Száz év múlva ez látszik majd Erdély sok szép korszaka közt a legszebbnek, a legtermékenyebbnek. A kagyló kínjai ezek, számba kell vennünk őket (...) hogy a medicinát is megtaláljuk majd rá, mely megsegít, hogy kiizzadhassuk magunkból az eredmények igazgyöngyét.”

Ady is hasonló húrokat pengetett: „Fölszállott a páva a vármegye-házra / Sok szegény legénynek szabadulására. / Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak, / Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.”

A látnokok jóslata nem vált valóra. A trianoni trauma és az eltelt száz esztendő vergődése még inkább kínozza a csüggedőket. Száz évvel ezelőtt a transzilván eszme vezérei fáklyát gyújtottak, amelynek lángja ma már csak pislákol. A gyöngykagylójelkép nem jelent többet a tehetetlenség fájdalmánál. Amit a győztesek száz évvel ezelőtt írásban szavatoltak, azt sorozatosan letagadták. Úgy tesznek, mintha nem ismernék az autonómia fogalmának egyetemes etikai, jogi és politikai tartalmát. A fennmaradásáért küzdő kisebbséget trójai falónak tekintik, mely veszélyezteti a román nemzeti egységet.

Ligeti Ernő Erdély vallatása című könyvében az erdélyi magyar kisebbség fennmaradásának elengedhetetlen feltétele gyanánt a falu és város, gazdag és szegény, katolikus és protestáns közötti összefogást határozta meg. Súly alatt a pálma című emlékirata a két világháború közötti irodalom kutatói és a kisebbségi sors jövőjéért aggódók számára nélkülözhetetlen dokumentum volt. Szókimondásáért életével fizetett, így lépett a halhatatlanok közé.