Egy angliai békeszervezet háborúellenes gyűlésre hívta az érdeklődőket. A rendezvényt egy anglikán templomban tartották, amelyre sokan elmentek, kíváncsiak voltak az előadásra. A bejáratnál azonban az őr minden egyes érkezőt megállított, és közölte a szigorú belépési feltételt: Cipőket levenni, és a felállított polcokon elhelyezni. A belépők meglepődtek, de zavarukban engedelmeskedtek a parancsszónak. „Ön erre megy, ön meg arra” – hangzott az újabb utasítás. A közönség az épület belsejében értesült arról, hogy a rendezők pusztán ízelítőt akartak nyújtani egy háborús időszak vészhelyzetéből. A trükkös összejövetelnek híre futott, a BBC híradásába is bekerült.

Az immár két éve hol kisebb, hol nagyobb méretű világjárvány kínos helyzetbe hozza az embereket, a híradás elképesztő statisztikai adatokat közöl, a gyilkos kór naponta szedi áldozatait. A kormányok csillagászati összegeket költenek oltóanyagra, a nagy gyógyszergyárak tulajdonosai pedig úsznak az egyre dagadó pénzfolyamban. A reklámozott oltási kampány nem hozta meg az várt eredményt, számos beoltott ember a járvány áldozata lett. A járvány a háborgó tengerhez hasonlóan világszerte tajtékzik, a veszélyben élők az újabb hullámokat számolják. Hogy a szervezetben milyen távlati hatást vált ki a sorozatos oltóanyag, az a jövő titka.

A félelem a halandó emberi lét útitársa, amely elkíséri a bölcsőtől a sírig. A félelem és szorongás érzése arra késztette már az őskor emberét, hogy a szimbólumok védőpajzsával, mítoszokkal vegye körül magát. Otto Ranke megállapítása szerint a születésben megélt „trauma” a kultúrképződés egyik mozgató ereje, a kultúra célja épp az, hogy „védőburok” jellege legyen, létrehozza a születés előtti, méhen belüli állapot biztonságélményét.

A vallások Istenben abszolút garanciát és védelmet láttak, illetve találtak a gonosz szellemekkel szemben. Az emberekben mindenkor kielégíthetetlen vágy és szomjúság lakozott a biztonságra, a védelemre egy félelmetes, titokzatos világmindenséggel szemben, ezért benépesítették maguk körül az eget jóakaratú, védelmező szellemekkel. A kultúra nem luxus, hanem élet-halál kérdése. Az emberiség nem bírta volna átvészelni az elemi csapásokat, ha a szimbólumok bonyolult rendszerével nem védekezett volna. Az ősi mítoszok, vallások legfontosabb szerepe az volt, hogy csökkentse a szorongást a világban. A teremtésmítoszok többnyire magyarázatot is adtak a rossz, a szenvedés, a halál titkára.

Ha az embert elválasztják a közösségtől, léte veszélybe kerül, életét értelmetlennek látja. A középkori ember világszemlélete biztos keretet jelentett: az emberek otthon érezték magukat az élet rájuk leselkedő veszélyeivel, kétségeivel szemben. Világszemléletük választ adott az élet mindennapi kérdéseire és az elmúlásra. A késő középkorban ez a biztonságos világszemlélet bomlásnak indult. A reneszánsz és a felvilágosodás szószólói letépték a középkori világról a skolasztika szakadozott fátylát, és egy, a transzcendens tartalomtól megfosztott világképet vetítettek az emberek elé. A mai ember megfosztotta magát a hit védőpajzsától. Összeomlott a szimbólumok csillogó rendszere, amely kétezer éven át védte a nyugati civilizáció polgárait.

A középkor embere számára magától értetődő volt a mindenhol jelenlévő Isten. Bár félte Isten ítéletét, de megbízott gondviselésében. Az istenhit megrendülésével viszont a mai ember félelme fokozódott, idegennek érzi magát a kiszámíthatatlan létrendben. Nincs többé biztos támpontja, amiben megkapaszkodhatna. Mivel nem talál védelmet, megpróbál védekezni, anyagi javait bebiztosítani. Mitől fél a mai ember? Háborútól, a járvány terjedésétől, a környezetszennyeződéstől, az atomháborútól, a harmadik világ éhezőinek tömeges bevándorlásától, a kisebbségben élő pedig léte, kultúrája felszámolásától? Talán meg sem tudja határozni félelme tárgyát, egyszerűen csak fél.

Jézus követőihez fordul, és kijelenti: „Ne félj!” Valaki megszámolta, és állítja, hogy a félelmet elűző, bátorító ige mintegy négyszázszor fordul elő a Bibliában. Az év minden napjára jut legalább egy biztató szó: Ne félj, csak higgy! A rendíthetetlen hit elűzi a félelmet. Mit féltek, kicsinyhitűek, „bízzatok, én legyőztem a világot!” (Jn 16,33) A halálba induló és a halált legyőző, a feltámadt Krisztus mondja ezt a benne hívőknek!