Szendrei Zsigmond Nagyszalontán, Arany János szülővárosában kezdte pályafutását. A nagy író szellemi örököseként a népi értékek továbbadását tekintette feladatának. Az ő korában a nemzeti szellem ápolása természetes volt, ma, a liberális eszmeáramlat térhódításával egyre nagyobb akadályokba ütközik. A nemzeti hangvételre rásütik a bélyeget: „nacionalista”.

A szabadelvű pedagógia is a gyermek szellemi kibontakozását, jövendő boldogságát iktatja programjába. Jövendő boldogság? De mit jelent ez az anyagelvű világban? A gyermek gyűjtési szenvedélye már zsenge korban elkezdődik, amit a szórakoztatóipar tovább gerjeszt. Egy-egy tehetős család háza táján bazárra emlékeztető játékkészlet látható: a gyermek alig győzi felsorolni, hogy a Mikulás- és angyaljárás után játékkészlete mi mindennel gyarapodott. A diktatúra elején a párttagok a karácsony és húsvét megünneplésével egzisztenciájukat veszélyeztették, még a kisgyermek előtt sem beszéltek a vallási eseményről, nehogy a gyerek illetéktelen helyen elszólja magát. A vallásos környezettől hermetikusan elzárt óvodás mégis meglepte szüleit. Elmondta, hogy barátjánál a Mikulás és a Jézuska is járt, de náluk csak a Télapó. A kissrácot magyarázkodással aligha lehetett megnyugtatni.

A profit haszonélvezői váltig állítják, hogy az újabb játékszerek növelik a gyermek korai beilleszkedését a modern világba. De a felnőttek sem különbek, nyugtalanok, míg nem tesznek szert a legújabb mobiltelefonra, a bonyolult műveleteket gombnyomással irányító újdonságokra. Elvégre lépést kell tartani a divattal.

Ha a jelenség okát keressük, rájövünk, hogy az új játékok iránti kereslet valami hiányt jelez, a felnőttek túlzott játékvásárlási hajlama valójában pótcselekvés, amelynek legfőbb motívuma az alig érzékelhető lelkiismeret-furdalás. A felnőttek baljós sejtelme, hogy valamit elmulasztottak: a törődés és szeretet időrabló foglalatossága helyett inkább előveszik pénztárcájukat, és vásárolnak valamit a gyermeknek. Egyik elemző megjegyezte: „Gyermekeim néhány hét alatt több játékszert dobtak ki, mint én negyvenöt év alatt.” A fogyasztói társadalomban minden eldobandó, ami a karácsonyi ünnepek után különösképpen látható. A drága ajándék fölösleges, gyakran értéktelen. A játékpiacot a nosztalgikus szülők üzemeltetik.

A birtoklás vágya mélyen emberi, ami már a kisgyermek magatartásában nyomon követhető. Ennek elferdült kifejlete a kapzsiság, az irigység. Az egoistává nevelt gyermek felnőttkorában az altruizmust ostobaságnak tartja.

A kisgyermeknek színes mesevilág kell – tudják ezt az üzleti világ szakértői is. A hírek szerint rövid idő alatt tízmillió példány kelt el J. K. Rowling Harry Potter-sorozatának hatodik kötetéből, minden eddigi rekordot megdöntve, és jócskán megnövelve a világ egyik leggazdagabb emberének tartott szerző vagyonát. Az óvatos kiadó 1997-ben mindössze kétezer példányt dobott piacra, azóta a reklámokkal világszerte divattá, sőt hóborttá vált a sorozat. A pszichológusok közül sokan kifejezték aggodalmukat a jelenséggel kapcsolatban, hiszen a varázslók, boszorkányok okkultista jellege veszélyes irányba tereli a gyermekek képzeletét.

Az irodalmi „szakma” értetlenül áll a silány minőségű sorozat előtt, hiszen ezeknél a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom második vonala is képes jobbat felmutatni. A liberális média azonban következetesen reklámozza a „bestsellert”, legfőbb érve az, hogy a gyermekek, fiatalok legalább olvasnak valamit. Különben is – mondják – a mesék és kalandregények is tele vannak rémségekkel, fantasztikus elemekkel.

A fantasy huszadik századi mestere, Tolkien afféle ősforrásnak számít, csakhogy A gyűrűk ura ma már magas irodalomnak tűnik, a Harry Potter-könyvek pedig értéktelen, szubkulturális termékek, amelyek az analfabetizmuson túljutott tömegeknek kínálnak az „irodalom mezében feltüntetett” szórakozást, azon a színvonalon, amelyen a kereskedelmi rádiók, televíziók, bulvármagazinok tartják fogyasztóikat.

A Harry Potter szerzője olvasóit ki akarja léptetni a valós világból egy képzelet szülte birodalomba, ahol sem az isteni, sem az emberi törvények nem érvényesek, sőt még a természeti törvények is hatályukat vesztik.

A divatjelenséggel fölösleges vitába szállni, idővel újak tűnnek fel, a piackutatás mindig megtalálja azt, amire a tömegek áhítoznak. A globalizáció és az internet felgyorsítja az olcsó szellemi divat terjedését. A hagyományos szellemi értékek védelmezői aggódva látják, hogy Harry Potter mint „logó”, ott virít a gyermekek füzetein, mindennapi tárgyain, trikóin, uzsonnástáskáin mindaddig, amíg az újabb bálvány fel nem tűnik.

Benedek Elek apó mesehősei: Jancsi és Juliska, a táltos király, az óriás és a törpék sírba szálltak? Lesznek-e mesemondók, akik feltámasztják őket?