A magyar nyelv tömörségére vall, hogy ugyanazzal a három betűvel, jeligeszerűen fogalmazva a fogyasztói civilizáció lényege összefoglalható: Tedd, vedd, edd!

Tedd! Dolgozz, teljesíts, gyarapodj, nem szabad leállnod! Ha az iramot feladod, a társadalom peremére sodródsz, értéktelen leszel. Státusszimbólumok határozzák ma meg, ki mit ér. Mekkora a háza, milyen autója, nyaralója van, milyen vastag a pénztárcája. A társadalmi tekintélyhez felmutatható anyagi javak kapcsolódnak. A hagyományos humánus eszmék: a hit, a szolidaritás, a családközpontú gondolkodás, a becsület, a nemzeti érzés idejétmúlt ócskaságok, az új világban nincs értékük. A divatos jelszó mérvadó: a cél szentesíti az eszközt. Bármi áron gyarapodni kell, kerül, amibe kerül.

Vedd meg, amit szemed, szád kíván, ami érzékeidet csiklandozza, kielégíti. Ami nem kell, azt dobd el. A reklám ajánlotta új termék olcsóbb és jobb. Ez a szemlélet az emberi kapcsolatokba is beszivárog. Csökken a felelősséget vállaló párválasztás, csökken a házasságok száma. Egy sikeres üzletembert kollégája megkérdezte: üzleti utaidra miért nem viszed a feleségedet? – Miért cipelném őt, amikor másutt nála különbet találok? – válaszolt kérdéssel az üzletember. Egyszer használatos dolgok világában élünk, az egyszeri, a rövid kapcsolatok divatosak, nehogy a sokat hangoztatott szabadságot a felelősségteljes elköteleződés gúzsba kösse.

Edd! Ez a kulcsszó, a konzumvilág varázsszava. Ne mondj le semmiről, fogyaszd, amit az uniformizált világ reklámoz. Próbálj ki olyan élvezeti cikkeket is, amelyeket tiltanak: kábítószert, pszichostimulánsokat, mesterséges révületkeltő újdonságokat. A mámor a fontos, amiben oldódik a stressz. Akár folytatnánk is a „kínálatot”, de talán ez is értésünkre adja, hogy a manipulált ember előbb észrevétlenül függővé, majd a káros szenvedélyek rabjává válhat.

Minden civilizáció hosszú történeti fejlődés eredménye. Alakulásában több tényező is fontos szerepet játszik. Így jött létre a nyugati civilizáció is, amely a világot egy önmagába zárt egységnek tekinti. Nem érzi szükségét, hogy saját létének értelmét keresse, egyszerűen kikapcsolja a kezdet és a vég problémáját. A mélylélektan azonban Jung kutatásai nyomán kimutatta, hogy a transzcendens létről való megfeledkezés csak látszat. A vallás tudatszférán kívülre szorítása, mint minden más elfojtás, azt eredményezi, hogy a psziché tudat alatti rétegében ismét megjelenik. Ha nem fogadjuk barátként a tudatban, ellenséggé válik a tudatalattiban. Ennek a zavaró „ellenségnek” legfeljebb hátat lehet fordítani, de végérvényesen nem lehet elmenekülni előle.

A fogyasztói civilizáció „evangéliuma” büszkén hirdeti, hogy a társadalmi fejlődés, a munkaidő lerövidülése, a nehéz fizikai munka visszaszorítása, a szabadidő meghosszabbítása, a szolgáltatóipar kínálata – mindez együttvéve – megteremtette az ember könnyebb életvitelének lehetőségét. A reklámok látványos, színes életet kínálnak, a kalandfilmek héroszai, hősei a sikeres emberi élet élményét sugározzák. A reklámvilág ügynökei nagyon is tudják, hogy az élet varázsa a modern nyugati világban a legvonzóbb eszköz. Ezért mást sem tesznek, mint hirdetik, hogy az eladandó árucikk és a szórakozás a tökéletes boldogság nélkülözhetetlen kellékei. A fogyasztó, ha ezt olcsó pénzen megveszi, akkor élete kiteljesedik. Az élet felszínén élő embernek szüksége van erre a teljességigényre, a pillanatnyi boldogság illúziójának örömére. A reklámok világában élő ember enged a csábításnak, vásárol, töltekezik, csillogó tárgyakkal tölti ki az élet szorongással teli ürességét. Mindene megvan, csak éppen az egyetlen „árucikk”, a tartós boldogság hiányzik. A pszichikai felmérések hitelesen tükrözik, hogy az anyagi javak mohó megszerzése mögött szorongás húzódik meg. Az árral, a divattal úszó ember folyton azt érzi, hogy valami mindig hiányzik életéből. Nem jön rá, hogy a valami valójában Valaki, akit semmi nem pótol.

A bölcs nem reked meg a felszínen, a mélyre ás, és megtalálja, amit keres. Amikor a felszínen keresgélők igyekezetét látja, megjegyzi: „Ezek a boldogtalanok szétszórják, szétszórakozzák önmagukat, és elveszítik esélyüket az igazi élet megszerzésére.” Vajon nem nézné-e rémülettel a középkor embere a diszkók kavargó táncát, nem mondaná-e, hogy ez haláltánc, a semmibe hulló világ utolsó felvonása.

A szerzeteshez így szólt tanítványa: Atyám, régen voltak olyan emberek, akik Isten közelében éltek. Ma miért nincsenek ilyenek? – Azért, fiam, mert az emberek ma nem hajolnak mélyre. Ha a vándor szomját oltani akarja, mélyen le kell hajolnia a forrás szintjére.