Életünk legnagyobb problémája a túlhajszoltság. Életritmusunk jellemzője, hogy sokkal több a tennivaló, mint amennyit el tudunk végezni. A kapkodás, a félmunka, az el nem végzett feladatok befolyásolják kedélyállapotunkat. Napközben fáradtak, idegesek vagyunk. Aki számot vet azzal a kérdéssel: Mennyit örültem az elmúlt nap, hét folyamán, gyakran riasztó eredményhez jut. A munka örömtelen kötelességé válik, elvész az élet fénye, maradnak a szürke hétköznapok. Tudomásul vesszük az eseményeket, de nem gondolkodunk el rajtuk, átsiklunk fölöttük. A világot, a környezetet hibáztatjuk, noha önmagunk életvitelén, szemléletén kellene változtatni. Jó lenne, ha a „civil papra”, a pszichológusra is figyelnénk, aki zavarba ejtő kérdéseket tenne fel, amelyekre feleletet várna: Nem tud mit kezdeni önmagával, ha akad egy üres órája? Megriad a csendtől, az egyedülléttől? Észre kellene vennünk az zűrzavart, amit önmagunknak okozunk. Ha megbarátkozunk a muzsikával, fordulatot vesz örömtelen életünk.

A muzsika az emberiség egyetemes nyelve, amelyet kevés ember beszél, de mindenki ért. Lesz-e muzsika a másvilágon? – kérdezhetjük. A Jelenések könyve az utolsó időkkel kapcsolatban számos zenei vonatkozású hasonlatot használ, új énekről szól, harsonázó angyalokról beszél. Bizonyos, hogy a túlvilági muzsika „hangszerelése” egészen más jellegű lesz. Az üdvözültek „új éneket énekelnek” – állítja a Biblia, a földi egyház meghívót kapott, hogy egykor a mennyei kórus tagja legyen. Mint mindennel, a zenével is vissza lehet élni. A zenét is fogyasztási cikknek, múló érzéki örömök felkorbácsolójának lehet tekinteni.

Amikor a muzsika felcsendül, a zene hullámhosszára váltunk, feledjük a nyomasztó gondokat, a költővel valljuk: „Füttyentek rád, zord világ! / Szívemet hol annyi kínnak / Skorpiói szaggaták.” (Petőfi Sándor) A zene az elektronikus készülékek révén soha nem látott mértékben hatja át az emberek életét. A nagy zeneszerzők életrajzát olvasva emberi törékenységükről, gyengeségeikről szerzünk tudomást. Beethoven nem kötött házasságot, és egy elérhetetlen nő iránt érzett szerelmet. Wagner más férfi feleségét szerette el, akárcsak Liszt Ferenc, Csajkovszkij homoszexuális volt. Bármilyen hírnév övezte is Mozartot, mégiscsak egy jeltelen sírban alussza örök álmát. Valamennyien vállalták az emberi sors megpróbáltatásait, miközben halhatatlan életművet hagytak az utókorra. Beethoven ritkán szólt az elismerés hangján, de Händel Messiása maradandó élményt jelentett számára. Ezt írta naplójába: „Händel a valaha élt legnagyobb zeneszerző (…) leveszem a kalapom, és térdre ereszkedem sírja előtt.” Händel utolsó megjelenése alkalmával a Messiást vezényelte, amelyet röpke három hét alatt alkotott. Amikor a kórus elkezdte a Halleluját, a király tisztelete jeléül felállt, és a közönség is állva köszöntötte az Istent dicsőítő muzsikát. Így vált hagyománnyá az Örömének állva történő hallgatása.

A muzsika halhatatlanjai főnixként megelevenednek, elvarázsolnak. A zene mélyebb gyökeret ereszt a lélekben, mint a beszéd. Már a csecsemő is érzékeli a hangokat, sírása közben a dallamra figyel, majd elhallgat. A zene élni segít, megrendít, vigasztal, gyógyít, tisztít, felvidít. A zene a szív nyelve, kimondja a kimondhatatlant. Az irodalom az értelmet ragadja meg, a festmények az érzelmekre hatnak, a zene viszont a lelket keríti hatalmába. Az emberi hang az első hangszerünk – a vándorénekestől a körülrajongott operasztárig.

Az iskola a tárgyi ismeretek elsajátítására helyezi a hangsúlyt, nem fordít elég gondot az érzelmi élet fejlesztésére, noha a teljes emberhez nemcsak a kiművelt értelem, hanem a kifinomult érzelem is társul. Az ember érzelmi világát semmi sem finomítja, gazdagítja jobban, mint a muzsika. A gyermek életre való felkészítésében az érzelmi, emocionális elem döntő fontosságú. Ezért szorgalmazta Kodály, hogy minden iskolában a diákok művészi környezet közelében, zenei légkörben nőjenek fel. A zene természetes szövetségese mindannak, ami a humánummal, az igazsággal, jósággal, szépséggel kapcsolatba hozható. A zene túlmutat önmagán, megérinti a lelket, az élmény révén még a vallástalan embert is istenközelbe emeli. A liturgiában a Biblia örömkiáltása világszerte visszhangzik: Alleluja, dicsérjétek az Urat, ti nemzetek!

A protestáns teológus, Karl Barth, Mozarthoz intézett képzeletbeli levelében ezt írta: „Egyszerűen azt köszönöm meg Önnek, hogy bármikor is hallgatom zenéjét, napfénynél is, zivatarnál is, nappal is, éjjel is, egy jó és rendezett világba helyez engem, utána pedig engem, mint a 20-ik század emberét, mindig megajándékoz bátorsággal, tempóval, tisztasággal, békével.”