Petőfi a Távolból című versében írja: „A jövendő tündérkert gyanánt áll, / S csak midőn a tömkelegbe lépünk, / Venni észre gyászos tévedésünk.”

Az olvasók nagy része ezt a nyelvújítás idején keletkezett szót ’tömegnek’ értelmezi, noha annak ’útvesztő’ a jelentése. A költő is ilyen értelemben használja azt. A szó hangzásbeli hasonlósága miatt váltott jelentést, manapság eredeti értelmében alig használják. A tömkeleg útvesztőt jelent, ami az összekuszálódott, modern életet találóan jellemzi. Petőfi nem gondolta, hogy a versében használt szó mintegy kétszáz évvel később valós társadalmi állapotot tükröz. Valóban, manapság nehéz az élet kuszaságában valamire igent mondani, és talán még nehezebb nemmel válaszolni, ezért be kell érni a „nemigen”-nel. A jóléti társadalom szószólói a természeti források kiaknázását sürgetik, nem gondolnak a jövendő nemzedékekre, a természetvédők a környezet védelméért szállnak síkra, egyesek fákhoz láncolják magukat, hogy követelésüknek nagyobb nyomatékot adjanak.

A szén, a kőolaj, a földgáz a természet ajándéka. A tudománynak mind ez ideig nem sikerült ezekhez hasonló energiahordozókat feltalálnia. A gigászi munka a modern kutatás feladata. A gomba módra szaporodó szélturbinák, naperőművek csak szélben és napsütésben képesek áramot termelni, és az egyre dagadó szükségletnek ez csak kis részét biztosítja. Az atomenergia sem végleges megoldás.

Újabban a bionika, a természeti folyamatok megfigyelésével és elemzésével foglalkozik, azt vizsgálja: hogyan lehet a természetben végbemenő folyamatokat alkotó módon a technika területén hasznosítani.

Napjainkban a környezetvédelem az egész emberiség legfontosabb feladata lett. Az ipar megmérgezi a levegőt, a táplálékot, a vizet. Saját civilizációnk lett legfőbb ellenségünk. Annak idején egy angol tudós hívta fel magára a figyelmet, aki a környezetet ért káros hatások miatt tiltakozott. Amikor Angliában elkezdődött a vasúthálózat építése, John Ruskin beadványt juttatott el a parlamenthez, amelyben kérte, hogy szüntessék be a vasútépítést, és térjenek vissza a régi, ló vontatta postakocsihoz, mert a mozdonyok füstje kormozza, mérgezi a festői angol tájat, és zavarja a vadonban élő állatokat. A tudóst kinevették, beadványát, mint furcsa kuriózumot, levéltárba helyezték. Az angol vasúthálózatot kiépítették. Manapság nem a vasút, hanem az ipari létesítmények jelentenek egyre nagyobb veszélyt a környezetre.

Válaszúthoz érkeztünk: jövőnket az határozza meg, mit teszünk, vagy mit nem teszünk a környezet megmentéséért. Temérdek kihívással találja szembe magát az emberiség. A bibliai Évához hasonlóan beleharaptunk a tudás almájába, sokan istennek érzik magukat. Úrrá lettünk a jégkorszakon, a vízözönön, pestiseken, földrengéseken, és vajon képesek leszünk-e a természet elpusztítását, a nukleáris katasztrófát elhárítani? A fellegekben jár technikai tudásunk, de már-már alulmúlhatatlan a felelőtlenség, ami a természet pusztulásával alig számol.

Az utóbbi időben a táplálkozás területén terjed az úgynevezett biomozgalom. Sokan óvakodnak a műtrágya és más növényvédő szerek által mérgezett termékektől. Csak biotermékeket és vegyszermentes kenyeret vásárolnak. A bioüzletekben az egymást szótlanul is értő emberek egyre nagyobb csoportjaival találkozunk. Nő az egészséges táplálék iránti kereslet, ami jobb, hosszabb életet biztosít.

Az ember életét egyszerre két sík jellemzi. Mindennapi életének felszínén igyekszik megfelelni az elvárásoknak: lót-fut, jólétet teremt, ugyanakkor a felszín alatt szembesül a lét nyomasztó kérdéseivel: keresi élete értelmét, küzd a múló idővel, az elmúlás gondolatával. Az ember nem elég önmagának, folyton kilép a maga alkotta szűk keretekből, várakozása a jövőre irányul. Kevésbé érdekli, ami van, annak feszül neki, ami lesz. A jelent bizonytalannak látja, a jövőt annál kevésbé képes kiszámítani. A biztonságot keresi, ugyanakkor a bizonytalanság beárnyékolja életét. A biztonság utáni vágya a jövőre irányul, és éppen ez az, ami kiszámíthatatlan. Ezért megpróbálja a jövőt minél jobban megfosztani jelentőségétől, a biztosítóintézeteknél kötött szerződésekkel akarja magát bebiztosítani. Nem veszi észre, hogy éppen biztosítékai ejtik rabul, hamis illúziókba csábítják. Minél ismertebbek a természet törvényei, annál nyomasztóbb az emberi élet alakulásának ismeretlensége. Minél jobban ismeri az időjárás alakulását, annál kevésbé tudja, mi vár rá a jövőben. A kiszámíthatóság korszakában az ember maradandóan kiszámíthatatlan. Megméri a föld mélységeit, de nem képes felmérni azt a mélységet, amely lelke mélyén tátong.