A szavak egyre sűrűsödő záporában élünk. A szózuhatagban a hírek, reklámok egyre inkább kikezdik belső világunkat, alig van alkalmunk, időnk, hogy a csendben önmagunkra találjunk. Leginkább a nyelvész, a nyelv őre érzékeli a köznyelvben a szavak torzulását, fogalmak összemosását, különösen akkor, ha a szavak eszményekre, erkölcsi értékekre vonatkoznak. A mindennapi nyelvben az olyan szavak, mint „alázat”, „áldozat”, ósdivá váltak. A hagyományos értelemben vett „megváltást” az utca nyelve pénzváltásra fordítja. A „bűn” egyesek számára gyermekkori sérülés pszichés maradványa. A „szerelem” szó hallatán sokan szexre gondolnak. A médián csüngők „valóságként” a kézzelfogható, földközeli dolgokat érzékelik. Változó korunk új felfedezések, szenzációk mámorában él, amelyben – Ady szerint – „dáridózni lehet a percnyi létben”, de emberhez méltó módon, a szóba sűrített igazság szerint már alig.

Erdély a Kárpát-medencében beszélt magyar nyelv fontos szigete. A diktatúra idején a több évtizedes bezártság, elszigeteltség, az uralkodó államnyelv hatása, a hiányos anyanyelvi oktatás nem tett jót a tömeges nyelvművelésnek. Nem az a gond, hogy Erdélyben különböző nyelvjárások vannak, és hogy a lakosság ezt, vagy azt beszéli. Ettől a nyelv még ízesebbé, színesebbé, szebbé válik. A probléma az, hogy a nagyközönség nem ismeri elég jól a kiművelt magyar köznyelvet. A nyilvánossághoz intézett beszéd közügy, és aki szólásra emelkedik, annak meg kell becsülnie a nyelvet is, meg a hallgatóságot is. A magánbeszélgetés magánügy. Az egyszerű ember úgy beszél, ahogy tud. Az iskolázatlan ember beszédének megvan azonban a maga átláthatósága, tisztasága. Krisztus nem véletlenül mondta: „Beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,37) A jézusi kijelentés jelzi, hogy az őszinteség és az igazság elválaszthatatlan. Az „igen” és a „nem” a törvényszéken szokásos esküformák eleme. A Krisztust követő embernek is az élet minden helyzetében ezt a szabályt kell követnie. Az őszinteségen túl csak hazugság található, ami János evangélista szerint a hazugság atyjától származik. (Jn 8,44)

A nyelvi változatosság egyedi jellege azt jelenti, hogy minden embernek csak rá jellemző nyelvhasználati sajátosságai vannak. Nincs két teljesen azonos anyanyelvű ember, aki ugyanolyan helyzetben ugyanúgy beszélne, írna. Az „ahány ház, annyi szokás” közmondás nyelvhasználatra alkalmazott értelme ez: ahány beszélő, annyi nyelvhasználat. De hogy lehet ebben a káprázatos sokféleségben személyek, csoportok, országrészek között pontos információt közvetíteni, hogy a beszélők ne keveredjenek bábeli nyelvzavarba? – Nyilván körülírt, félreérthetetlen, mindenki által ismert nyelvi formák révén.

Mit ér a szó versemben? – kérdezte Radnóti Miklós. Mit ér a szó mindennapi életünkben? Át nem gondolt, odadobott hangjel csupán, amelyet sem az nem vesz komolyan, aki mondja, sem az, aki hallgatja. Adyt idézve a perc-emberek mit kezdenek a szóból értő, a szókimondó, a szavatartó emberekkel? Jelenlétük zavarja őket? Dobálózunk a szavakkal. Pillanatnyi érzéseinket, folyton változó hangulatunkat hozzuk mások tudomására. Ha a jövőről ejtünk szót, a valóságtól elrugaszkodott, pillanatnyi hangulatunkat vetítjük a holnapba. A szóáradat szennyes felszínén úszunk.

A nyelvészek valóságtartalmuk, kötelező érvényük szerint osztályozzák a szavakat, hiszen számos olyan helyzet adódik, amelyekben felértékelődik egy-egy szónak a súlya, jelentősége. A törvény megszavazásakor, az államok közötti tárgyalások eredményeinek rögzítésekor, szerződéskötéskor a valóságot kifejező, kötelező erejű szavak nélkülözhetetlenek. De az ember személyes élete sem nélkülözheti a valóságot tükröző szavakat. Az esküvőn, a papszentelésen, a szerzetesi fogadalom letételekor kiejtett szavak az eskü kategóriájába tartoznak. Ezek a szavak: egyszer s mindenkorra, holtomiglan-holtodiglan, végérvényes döntést rögzítenek.

Az adott szó felelősségteljes kötelezettséget jelent. Korunk egyik jellegzetes vonása, hogy a nagy döntéseket kollektívák hozzák. De ezzel a névtelenségbe való meneküléssel, burkolózással lényeges értéktől fosztja meg magát az ember. A hiteles szó kijelentett lét. A régi idők emberei hittek a szó szentségében, ezért gyakran nem is készítettek írásos szerződést. Aki szavát adta, az lényével pecsételte meg ígéretét. A lélek a teremtő, a szó teremtmény. Az ember szavaiban mondja ki önmagát. A megbízható szó embertől emberig terjedő eleven híd, amelyen át egyik ember belép a másik életébe.