A siker a kétely elűzője

Audio file

A siker a mindennapi életben gyakran jelentéktelen dolgokon múlik: azon, hogy a csatár kettőt még balra, vagy egyet jobbra lép, az eladó emlékszik a vasárló nevére, a haragos felveszi a telefont, a katona tisztán tartja fegyverét. A sikerek felkészítenek a sikertelenségek elviselésére.

A művészet világában a siker nem apróságokon, véletlenszerű villanásokon múlik, annak istenadta tehetség és kemény munka a feltétele. Barabás Miklóst tehetséggel áldotta meg az ég, amit szorgalommal kamatoztatott. Mind a festészetnek, mind a tollforgatásnak mesterévé vált. Hetvenhét éves korában írt emlékirata ma is lenyűgöző olvasmány.

Önéletrajzát így indítja: „Megható történet az apátlanná vált fiúról, akinek édesanyja otthagyja részegessé vált férjét, de a szülői házban sem becsülik meg, miután pedig újból férjhez megy, az új férj családja nem nézi jó szemmel, hogy egyáltalán enni ad kisfiának, aki ide-oda vetődve, kallódva, valósággal nyomorban tölti kisgyermek- és kamaszkorát, komisz rokonoknál, szigorú iskolában.”

A szerző emlékei mellett a felvilágosodás és reformgondolkodás kibontakozásának hű képét is felvázolja. Rávilágít a magyar nemesség és a feltörő polgárság művelődési igényére. A XIX. században alig akad regény, amely hitelesebben ábrázolná az akkori viszonyokat, mint Barabás önéletrajza. A viszontagságos gyermekkor után kibontakozik egy karriertörténet. Az ifjú született tehetség, amit hallatlan fogékonysággal, szorgalommal fejleszt. Felfigyelnek rá, egyik megbízást a másik után kapja. Rövid idő alatt sikert arat, az ellenséges szellemű bécsi Akadémián éppúgy, mint Bukarestben.

Londonban elmegy az Akadémia egyik tárlatára, ahol felfigyel két angol úr hangos beszédére. A két műkedvelő összehasonlítja egy másodrangú angol festő és a népszerű Turner festő képét. Barabás hívatlanul odalép, és kioktatja a két angol urat: „Turneré pedig nem is kép, csak egy darab vászonnak a színekkel való betarkítása, ész, értelem és gondolat nélkül. De másutt nincs olyan tárlat a világon, ahol ezt a képet tárlatra fogadnák...” A két műkedvelő elámul – ki ez az ismeretlen fiatal, aki kedvenc mesterüket semmibe veszi, jegyzik meg bosszúsan. A tehetség szókimondó, nem diplomata.

A XIX. század magyar festőművészeti történetébe két mester írta be kitörölhetetlenül a nevét. Munkácsy Mihály és Barabás Miklós a „festő”, mint ahogy Petőfi és Arany „a költő” a nép számára.

Barabás Miklóst a biedermeier kor művészei közé sorolják, ami meghatározta a 19. század első felének stílusát. Ez az irányzat rányomta bélyegét az akkori társadalom ízlésére, divatjára, bútorkultúrájára éppen úgy, mint az irodalomra és művészetre. Ebben a korban Európa keleti felében leginkább arra törekedtek, hogy a társadalom széles rétegeit közelebb hozzák a művészet változatos kifejezési formáihoz. Az udvarházak, kastélyok urai mindent megtettek, hogy elegáns bútorokat, díszes ruhákat, családi galériákat helyezzenek el otthonaikban. Örömmel fogadták a vándorfestőket, hogy azok a régi festményeket felújítsák, és a család tagjait egy-egy portrén megörökítsék. A vándorfestő Barabást inkább a tájképfestés vonzotta, amire fiatal éveiben ritkán nyílt alkalma, többnyire portrékat kértek tőle, amelyekkel elkápráztatta megrendelőit, műkedvelőket.

Az arc a személy lényegét, lelkét tükrözi. A keresztény kultúrában Isten arca Isten dicsőségének kisugárzása, lényegének képmása. Az ároni áldás harmadik tétele így hangzik: „Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen néked üdvösséget.” (Szám 6,26)

Barabás Miklós belelátott modelljei lelkébe, az arcképfestés mestere lett. Megfestette Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Vasvári Pál, Batthányi Lajos, Teleki László, Liszt Ferenc, Petőfi Sándor, Jókai Mór és más jeles személyiségek portréit. E remekművek nélkül szellemiekben szegényebbek lennénk, kevésbé tudnánk megidézni a 19. század szellemiségét. E műveknek sajnos csak kis része maradt fönn az utókor számára. Az 1848-as szabadságharc alatt felégetett kastélyokban és a két világháború forgatagában számos portré elveszett, sőt a békeidőben sem szűnt meg a pusztulás. A kommunizmus az úri osztályt felszámolta, bebörtönözte, udvarházak, kastélyok váltak idegenek prédájává, a magyarok Erdélyből való tömeges exodusáról nem is beszélve. Barabás számos műve eltűnt, de ami megmaradt, az hitelesen tükrözi az alkotó tehetségét, hírnevét.

A művész személyében megcsodálhatjuk a székely ember konok életrevalóságát, talpraesettségét, szülőföld iránti szeretetét. A nagy székely festőművész Budapesten, a Kerepesi úti temetőben alussza örök álmát, de művészi alkotásaiban tovább él.