A törvényszéken békeidőben is háború folyik, ami egymásnak feszülő érdekek harca. Az ügyvéd Osváth Árpád ennek az arénának felkészült szakértője volt, peres ügyeket képviselt kisebb-nagyobb sikerrel.

A pénzt a föníciaik találták fel. A találmányok lassan beépülnek a tudomány tárházába, elveszítik szenzáció jellegüket, de a föníciai találmány, a pénz, az idők végezetéig megőrzi varázsát, szinte minden körülötte forog.

Az első üzletemberrel, mondhatnánk tőzsdespekulánssal a Bibliában találkozunk. Egyiptomi József volt az, aki kockázatos vállalkozásba kezdett. A fáraó előrelátó tanácsadója a hét bő és hét szűk esztendő látomásából helyesen vonta le a következtetést. A bő esztendők alatt gabonatartalékot halmozott fel, hogy aztán azt a szűk esztendőkben magas áron piacra dobja. Stratégiája a fáraó gazdaságát talpra állította.

A koronajárvány már közel két éve a világgazdaságot károsan befolyásolja. A korábban sikeres nemzetek gazdasága is visszaesett. Kérdés: a bibliai hét szűk esztendőhöz hasonló időszak következik-e, vagy a világméretű gazdasági krízis orvosolható. A világgazdaság hátterében meghúzódó pénzügyi hatalmak a világjárvány haszonélvezői. A kezükben lévő mammut gyógyszergyárak révén az egész világot eladósítják. A kormányok fizetnek, mint a békebeli katonatiszt, csak hogy átvészeljék a válságos időszakot.

A nyereség utáni vágy pénzemberek ezreit csábítja új iparágak létesítésére, tudományos tervek megvalósítására, a kisemberek pénzének bevonásával. Hol lenne a 19. század vasútja, a 20. század autója, a legújabb kor számítógépe, ha a pénzpiac spekulánsai nem szállították volna a százmilliárdokat? A tőke gyarapítása tíz százalék inspiráció és kilencven százalék transzpiráció.

A szakmai ismeret, a megfeszített munka, a spekulálóképesség fontos, de nem elég, Fortuna istennő kegyeibe is be kell férkőzni. A pénzpiacon megtalálni a pesszimisták népes táborát, az uzsorás harpagonokat, akik minden lépést százszor meggondolnak, kivárnak, alig képesek dönteni, mindig rosszkedvűek, a gyomorbetegek benyomását keltik. Olyanok, mint a Karinthy-paródia figurája: „Három év előtt a Stáció utcában még látta valaki mosolyogni – végre azonban elborult a kedélye (...) kemény, kérlelhetetlen szigor jellemzi. (...) Nem tűri, hogy virgonc fiatalságukban elvicceljék a humor komoly ügyét. A humorban nem ismer tréfát.”

A pesszimisták mellett megtalálható az optimisták tábora is. Ők a rámenősek, a pazarlók, a könnyelműek, a kalandorok, akik a fákat égig érőnek látják, és a pénzüket legtöbbször elveszítik.

A pénzpiac egyfajta dzsungel, amelyben az erős, a szerencsés felfalja a gyengét. A kaland szónak felhangja van, hajdan a részvényesek hivatalosan is a „kalandor” nevet viselték. Az 1670-ben alapított angol-kanadai Hudson Bay Társaság közgyűlésén a nyitóbeszédet még ma is ezzel a megszólítással kezdik: „Uraim, kalandorok!”

A pénz az ó- és a középkorban árucserét megkönnyítő eszköz volt, mára bálvány lett, az élet minden területén főszerepet játszik. A nap huszonnégy órájában a tőzsdéken az árfolyamok harca folyik. Mindegy, hogy részvényekről, kötvényekről, nyersanyagról, gyógyszergyártásról van-e szó, mindegyik ugyanott, a tőzsdén köt ki.

A 19. század irodalmában sötét színekben ábrázolták a „pokol templomát”: „Ember, aki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Zola, Balzac, Dumas regényeinek vesztes figurái kígyót-békát kiáltottak pénzük elnyerőire. Abban az időben a pénzéhes kispolgárok is olykor szerencsét próbáltak, a nagybankárok kaftánjába kapaszkodva lesték Fortuna istennő tekintetét, aki legtöbbször a tehetősekre kacsintott.

Manapság a világhálón bárki beléphet a tőzsde kockázatos világába, kevés pénzzel is szerencsét próbálhat az árfolyamok villanásszerű mozgásában. Ha azonban nyereséget remél, tanácsos a magyar haza egykori polgárának, a tengeren túl élő legnagyobb tőzsdespekuláns tanfolyamába beiratkoznia.

A túlvilági kincsekre igényt tartó embert nem kápráztatja el az evilág mammonja, az égi figyelmeztetést komolyan veszi: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved.” (Mt 16,26) Nincs-e igaza Izajás prófétának, amikor megállapítja: az ország tele van ezüsttel, arannyal, harci szekerekkel, de megjelentek a bálványok is, az emberek pedig meghajolnak kezük alkotásai előtt. Körül kell tekinteni és a bálványok máris szembetűnnek. Ott találjuk őket a hatalmas bankok és bevásárlóközpontok csillogó márványból készült pultoltárain. Az izraeliták az aranyborjút imádták, ami azóta is állandó kísértés, a modern ember saját bálványait emeli oltárra.