A művészet színeváltozása

Audio file

A két világháború kitörölhetetlenül rányomta bélyegét a 20. századra. Az emberi életben, szellemiekben, anyagiakban okozott veszteségről könyvtárakat írtak tele, vallomások garmadát gyűjtötték össze, filmek ezreit vetítették vászonra, de a teljes kép – ha ilyen egyáltalán készülhet – még soká várat magára. A régi világ összeomlása azonban nemcsak a politikában, hanem a képzőművészetekben is megmutatkozott.

A hagyományos képzőművészeti irányzatokat elutasító ideológia körvonalait a liberális, kommunista Louis Aragonnak a La Révolution surréaliste 4. számában megjelent tanulmánya vázolta: „Mindent legyűrünk, és tönkretesszük azt a civilizációt, amely oly kedves nektek. (...) Nyugati világ, halálra vagy ítélve. Mi Európa defestái vagyunk. (...) Mindenütt életre hívjuk a zűrzavar és a baj csíráit. (...) Nekünk jó minden barikád, minden béklyó, mely átkozott boldogságotokat gátolja. (...) Hadd szakadjon országainkra a kábítószerkalmárok siserehada. (...) Mi vagyunk azok, akik mindig az ellenségnek nyújtjuk kezünket.”

A beszámolók szerint a szürrealista „tudós” értekezleteken ködös, introvertált előadások hangzanak el, amelyeken a lázadás, az érzékek zűrzavara, az ész vigyora, az akasztófahumor, a sátánimádás folyton visszatérő fogalmak. „Van egy pont – állítják az ideológia képviselői –, ahol az életet és halált, a valót és a képzeletbelit, a múltat és a jövőt, a kimondhatót és kimondhatatlant, a magasztost és alantast többé már nem ellentétesen kell szemlélni, azok valójában összeillenek, új léttartalmat fejeznek ki.” A perverz eszme egyik képviselője nemrég azt nyilatkozta, hogy a legegyszerűbb szürrealista tett az, ha az ember fegyvert fog, és vaktában lövöldözni kezd a tömegre. A törvény tiltja ugyan az ilyen fellépést, de az határozott jeladás az idejétmúlt civilizáció felszámolására. Ez az agyrémnek tűnő irányzat nem maradt meg a Párizsi Iskola keretei között. Előbb Belgiumban, majd Svájcban, Csehországban, Angliában, sőt még Japánban is elterjedt. Az Egyesült Államokban pedig egyre nagyobb teret hódít.

Az olvasó talán fejét csóválja és kérdezi: egyáltalán miért kell erről a rémirányzatról említést tenni? -Többnyire azért, mert a szabados szellemben felnövő nyugati fiatal nemzedékek körében ezek a világrendet felforgató eszmék termékeny talajra találnak. Az utóbbi amerikai elnökválasztás alkalmával keletkezett anarchia, tömeghisztéria nem ezt igazolja? A hosszú heteken át tomboló erőszakhullám majdhogynem megbénította a világhatalmat.

A romboló szellem számos nyugati színházat is hatalmába kerített. Tristan Tzara román származású, Párizsban élt dadaista ideológus kiáltványában hadat üzent minden hagyományos színházi kultúrának, a rombolást, a káoszt állította „művészete” középpontjába, létrehozva a tagadás magatartásformáját. Botrányba fulladó színpadi előadásokon konzerves dobozokat, kulcsokat összecsapkodva „szórakoztatták” a közönséget, és a felháborodott nézők kiabálása közepette verseket, újságcikkeket olvastak fel, vagy éppen fogat mostak a színpadon. Értelemtől függetlenített, esztétikától mentes hatást akartak elérni, ami olyannyira sikerült, hogy a közönség kifütyölte őket, és harsány hangon követelte a „színészek” távozását.

Egyik absztrakt festő szobanagyságú vásznain négykézláb mászva csapkodja szét vödréből a festékeket. A megdöbbenő szemlélő kérdésére így válaszol: szépnek sikerülhet valami véletlenül is. A művész igyekezete nem biztosíték arra, hogy műve kiváló lesz. Az absztrakt művészt semmi nem hozza zavarba, könnyedén érvel: miért korlátozzam magam azokra a képzetekre, érzésekre, amelyeket a látvány kelt bennem. Az én „képeim” is érzelmeket keltenek, és nem tartom fontosnak, hogy azokat szavakkal körülírjam. A nézők gyönyörködjenek a színfoltokban, hiszen azok önmaguk helyett beszélnek. Ha valaki azt kérdezi: mit ábrázol a mű, a válasz egyszerű: színeket, formákat, fényeket, árnyakat.

John Lennon Londonban nagy reklámmal beharangozott kiállítást rendezett. Rajongóit különös trükkel lepte meg. A híres galériában a közönség legnagyobb meglepetésére egyetlen kép sem volt kiállítva, csak az utolsó terem falán függött egy pici képkeret, és benne a három betűből álló „You” szó. London kiállításra járó közönsége napokon át erről beszélt. A „tárlat” rendezőjétől valaki azt kérdezte: lehet-e a megdöbbenést tovább fokozni, mire jött a spontán válasz: Lehet. Még nagyobb lett volna a meglepetés, ha még az a kis képkeret sem lett volna a falon. Az ötlet atyja a képkeretben látható „You” szócska üzenetét is megfogalmazta: Néző, te vagy az új világ megálmodója, neked kell az idejétmúlt civilizációt, kultúrát elseperned.