A gondolat hősei

Audio file

Az anekdota szerint a Görögországban járó turista régi várak után érdeklődött. Barangolása során egy idős emberrel találkozott, akitől megkérdezte: mennyi idő alatt érek az ősi Milétosz várához? Menj – hangzott a válasz. Az ifjú bosszankodva mormogta: ostoba vénember, és továbbment. Ám kis idő múlva az idős ember megszólalt: két óra múlva célba érsz. Mire az ifjú: miért csak most, és nem az imént válaszoltál, amikor kérdeztelek? – Látni akartam lépteid ütemét – mondta az aggastyán. A turista elszégyellte magát, és mentegetőzve megjegyezte: megfeledkeztem arról, hogy a filozófusok földjén járok.

A karácsony harmadnapján született Gál Kelemen a „bölcsek kövének” keresésére indult, a filozófiában találta meg örömét. Brassai Sámuelt, a polihisztor tudóst tekintette mesterének, akinek munkásságáról tanulmányokat tett közzé. A múlt szellemi termékei között filozófiai értekezést alig találunk. A magyar haza nagyok termőföldje: az irodalom, a művészet, a zene területén a szellemi élet mesterei maradandót alkottak. Csaknem annyi Nobel-díjas tudósunk van, mint ahány szentje az Árpád-háznak. Ha viszont a filozófiatörténetben kutakodunk, szerény eredményre jutunk. Kevés híres magyar filozófust találunk, ami korántsem jelenti azt, hogy a magyar embernek nincs érzéke a bölcselethez. A filozófiai iskolák létrejöttéhez csendes, nyugodt időszakokra van szükség, amire a fennmaradásért vívott harcokban vajmi kevés lehetőség kínálkozott. Már a régiek is megállapították: „fegyverek között hallgatnak a múzsák”.

Pázmány, a filozófia professzora grazi egyetemi tanársága után itthon nem a filozófia berkeiben szorgoskodott, nem a lét és nemlét filozófiai kategóriákról értekezett, hanem a magyar valóságot, a nemzet elesett helyzetét tartotta szem előtt. Apáczai Csere János, a jeles filozófus sem folytathatta zavartalanul tudományos munkásságát, hiszen itthon szűk látókörű riválisai kereszttüzébe került. A Hollandiában ünnepelt tudóst a fejedelmi önkény büntetésből a híres gyulafehérvári kollégiumból a kolozsvári kisiskolába száműzte. Mennyi tűz, mennyi szent fájdalom – írta róla később Erdélyi János filozófus, a sárospataki főiskola tanára –, Apáczai Csere János szava „még kétszáz esztendő után is éget és pirít”.

Madách Imrét a költők közé soroljuk, de miért ne tekinthetnénk filozófusnak is? Az ember tragédiája, a magyar drámairodalom gyöngyszeme, ami valójában bölcseleti létértelmezés, a legtöbbet elemzett irodalmi mű, hiszen minden kor számára újat mond. A híres drámában nyomon követhetők a kor filozófiai irányzatai, amelyek ma is gondolkodásra késztetnek. A főhős megnyugtató választ szeretne kapni kínzó kérdéseire: halhatatlan-e a lélek, haladás vagy körforgás jellemzi-e a történelmet, van-e értelme az emberi életnek? Csupa filozófiai töprengés. Mit válaszol minderre az Úr? Bizonytalanságban hagyja Ádámot, és a meg nem válaszolt kérdés szavatolja az ember erkölcsi méltóságát, szabadságát.

A filozófia napjainkban a diszciplínák hierarchiájában háttérbe szorult. A filozófia tanszéken nincs tolongás, a jelentkezőket készséggel fogadják. A filozófiára és teológiára a maradiság címkéjét ragasztják: azzal vádolják, hogy e két szellemtudomány egy helyben topog, semmi újat, látványosat nem tud felmutatni. A filozófia és a teológia nem is lohol babérok után, nagyon is tudatában van annak, hogy olyan problémákkal foglalkozik, amelyekre a tudomány képtelen választ adni, ezért nagy ívben elkerüli őket.

A tudomány analitikus leírás, a filozófia szintetikus magyarázat. A tudós részekre bontja az egészet, a filozófus egészében szemléli a létrendet, a valóságot. A folyamatok aprólékos megfigyelése, elemzése a tudomány feladata, a lét végső értelmének keresése, a célok kijelölése a filozófiára tartozik. Napjainkban az ideák, ideálok háttérbe szorultak, a természettudósra figyel a világ, aki a részletekben elvész, a fától nem látja az erdőt. A tudomány filozófia és teológia nélkül céltévesztett, lázas igyekezet.

Olyanok vagyunk, mint Mitya A Karamazov testvérekben – „aki nem milliókat akar, hanem választ kérdéseire”. Felkutatni a múló dolgok végső értelmét, kiemelkedni az információtengerből. Tudni, hogy mi a lényeges és lényegtelen, mi a fejlődő világ végső kifejlete. A filozófus és teológus úgy akarja látni és láttatni a dolgokat, jelenségeket, aminőnek mindörökké látszani fognak.

Van valami csábítóan fennkölt a filozófiában és teológiában, a szellemtudományok beavatottjai nem hagyják, hogy lerántsák őket az egzakt tudományok bonyolult világába.