Az üdvösség várományosai

Audio file

A hagyományos szemlélet az egyházat hajóhoz hasonlítja, amely utasait viharos tengeren szállítja a „túlsó” partra. A Titanic-luxushajót korszerű biztonsági berendezéssel látták el, utasainak biztos révbe jutást ígértek, a katasztrófa mégis bekövetkezett. Az egyház ütött-kopott hajója biztosan célba ér, erre isteni ígéretet kapott. Sokan nem kockáztatnak, a biztosnak látszó megoldást választják, jegyet váltanak és felszállnak az egyház hajójára. A tengeri átkelés nem leányálom, számolni kell viharokkal, az útitársakkal való együttlét kellemetlenségeivel, a „legénység” sokszor kifogásolható szolgáltatásaival.

Az egyházat az ellentétek bonyolult egysége jellemzi. Azt állítják, hogy szent, miközben tele van bűnösökkel, küldetése az, hogy az emberek segítségére siessen, őket üdvösségükre emlékeztesse, vezesse, mégis gyakran evilági ügyekbe bonyolódik. Sokan egyetemes jellegét hangsúlyozzák, tagjai mégis kis csoportokba verődnek, a fészekmeleget keresik. A hagyományban gondolkodók szeretnék, ha az egyház a változó világban változatlan maradna, és mégis a közelmúltban, az egyetemes zsinaton, számos újítással lepte meg híveit.

Az egyházban szolgálatot teljesítők közül egyesek szerepzavarban vannak: ahelyett, hogy otthonias, meleg légkört teremtenének, folyton az intézmény tatarozásával, az egyházban élők megfegyelmezésével foglalatoskodnak. Karl Rahner felpanaszolta: „télies az időjárás az egyházban”. Lisieux szentje pedig betegágyán arra kérte nővértársait, hogy „fűtsék a zárdát”, mert szenved a hidegtől. Nem cellája hőmérsékletére, hanem a zárdában lévő hangulatra célzott.

A nyugati országok egyházait hosszú évek óta tömeges kilépés jellemzi, akik elhagyják a közösséget, azok a csalódottságuknak adnak hangot, mint mondják, mást vártak. Kijelentik: az egyházban félfeudális állapotok uralkodnak, a bürokráciának való behódolást az engedelmesség erényeként tüntetik fel. A hatalom birtokosai olykor a ház urának szerepében tetszelegnek, természetesnek tartják az ügyintéző, tekintélyelvű, hivatalos magatartást. Nehezükre esik személyes kapcsolatba kerülni az emberekkel. Marad a kérdés: vajon a hűvös légkör, merev magatartás ellenére megtelik-e a „lakodalmas ház vendégekkel”, valóra válik-e a bibliai példabeszéd jóslata?

A mai keresztény önérzetes, nagykorúnak érzi magát, nem lehet felülről bármit ráerőltetni. Az uniformizált egység a sokféleség felszámolását jelenti. A felülről diktált, merev utasítás az egyik, az egyházi tekintélyt elutasító, szektás irányzat a másik véglet. Az arany középutat az egyházzal sorsközösséget vállalók járják az egymásrautaltság szellemében. Az egység és sokféleség az idők folyamán szinte mindig feszültséggel járt, noha egység csak sokféleségből jöhet létre, a sokféleség pedig az egységben éri el a maga teljességét. A bírálat akkor hiteles, ha a bíráló maga is önkritikát gyakorol. Bizonyos, hogy „egy fecske nem hoz ugyan tavaszt”, de megjelenése a tavasz hírnöke lehet.

A történelmi egyházakból kilépők a kalandot választják, szabadúszókká válnak abban a reményben, hogy így is célba érnek. A hagyományos vallások kiüresedtek – mondják. Keressünk hát valami mást, jobbat. Elegünk van az előírásokból, a szigorú erkölcsi szabályokból, az elmeszesedett, magukat vonszoló intézményekből. A kritikusok az egyház múltját folyton felhánytorgatják: megosztotta a társadalmat, konfliktusokat, vallásháborúkat okozott, inkvizíciót hozott létre. Túl nagy hangsúlyt helyezett az ideológiára, miközben elhanyagolta a szeretet gyakorlását a jézusi parancs értelmében. Sorolni lehetne még a divatos, részben megfontolandó, de többnyire elfogult bírálatokat.

A kíméletlen kritikusokat önkritikára, jobb belátásra aligha lehet hangolni, azon viszont ők is elgondolkodhatnának, hogy Isten kegyelme éppen akkor nyilvánult meg leginkább, amikor az egyház emberei a legkirívóbb gyarlóságokat mutatták. Isten akkor támasztotta a legnagyobb szenteket, amikor az egyházat a pusztulás veszélye fenyegette. Szent Hiláriusz szerint az egyház érthetetlen velejárója: akkor ismerik meg tanítását, amikor rágalmazói vélt vagy valós bűneit szellőztetik. Az egyház akkor győz, amikor úgy látszik, mintha halálos sebet kapott volna. A veszedelmek, viharok, támadások ellenére nagyon sokan kitartanak az egyház mellett, mert érzik, hogy a hömpölygő áradatban ez a megmentő bárka. Igazi csoda, hogy a gyarló bűnösökből álló egyház mégis áll, kibírta az évszázadok viharait, a támadásokat, a veszedelmeket. Ugyanaz maradt hitében, tanításában.

Minden emberi alkotás megöregszik, elpusztul. Kultúrák tűnnek el a történelem süllyesztőjében, mint ahogy a kommunizmus is szemünk láttára omlott össze. Az egyház mégis megmaradt, gyarlósága ellenére ma is teljesíti küldetését. A bűnösökből álló egyház valójában szent egyház, mert az krisztusi mű, ami a világ végéig fennmarad.