„A nők a szépség örök papnői” (Illyés Gyula)

Audio file

A demokráciának számos vadhajtását láthatjuk, de nemes hajtásairól sem feledkezhetünk meg. A demokrácia hozta meg a nők számára az igazi „új kort”, amelyben minden valamirevaló alkotmány biztosítja számukra a férfiakhoz hasonló jogokat. Jó száz évvel ezelőtt az éllovas Németországban a nők mozgásterét még a gyermeknevelés, a háztartás és az egyházban történő szolgálat határozta meg: Kinder, Küche, Kirche – hangoztatták a közéletben és az egyházi igehirdetésben. A XX. században a változás a választójognak a nőkre való kiterjesztésével kezdődött el. Idővel azonban jóval radikálisabb követelések is megfogalmazódtak az igazságosság és méltányosság jegyében. Mindez hatott az egyházakra is, sokan követelték a nők pappá szentelését, amit a protestáns egyházak már gyakorlatba is ültettek. A teológiát talán még ennél is radikálisabb kihívás érte az Isten mint Atya ábrázolásával kapcsolatban. Sokan kifogásolták, hogy a hagyományos kereszténység döntően patriarchális, férfiuralomra épült, ami a nőkre nyilvánvaló alárendelt szerepet rótt. Jó példa erre némely egyházatya állítása, amely szerint csak a férfi istenkép hiteles.

Isten az embert férfinek és nőnek teremtette, ezért mindkét nem a maga vízióját vetíti Istenre, aki nemek feletti végtelen szellem. Férfiak és nők olykor kölcsönös formában közelítenek Isten misztériumához: sok nőhöz közelebb áll a férfi formában ábrázolt Isten, mint ahogy számos férfi a Mária-tisztelet révén jut el a tökéletesebb istenképhez. Bizonyos, hogy az anyai szeretet hasonlít leginkább Isten irántunk tanúsított szeretetére. A mindössze egy hónapot hivatalban lévő I. János Pál pápa az egyik szerdai kihallgatáson tartott homíliájában kijelentette: Isten Atyánk, de még inkább Anyánk. Sokan meglepődtek ezen. A pápának – nyilván – igaza volt, hiszen aki Izajás próféta könyvét olvassa, az a női istenkép kontúrjaival találkozik.

A nők az édenkert emlékeiből többet megőriztek, mint a férfiak. A testi és lelki szépség iránti érzékük szinte töretlen. Mulandó dolgokból szépet alkotni a legnagyobb emberi teljesítmény. A nőknek erre adottságuk van. Ha testi szépségükhöz lelki szépség is társul, elkápráztatják a világot. A nő lelkiereje, ösztönös ráérzése, teherbírása lénye forrásából fakad. Nem véletlen, ahogy a művészi alkotások a nőt ábrázolják. A nő az életláng hordozója, benne látjuk létünk forrását. A középkori lovag felnézett a nőre, ha veszélybe került, érte akár életét is kockára tette. A férfiak a történelem folyamán az értelem hangsúlyozásával a világot már számtalan esetben válságba sodorták, míg a nők szívükre hallgattak, és az elesett világ sebeit gyógyították.

A liturgia szárnyaló himnuszt zeng: „Egészen szép vagy, Mária…”, az egyház hirdeti: Amit Évának kellett volna tennie, azt Mária, a második Éva váltotta valóra. Mária által lett a profán történelemből üdvtörténet. A hívő egy életen át Máriához fohászkodik: „Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.” Máriával készül fel a végső küzdelemre, hogy a győztesek seregébe érjen.

A Mária-tiszteletet a keresztények soraiban sokan ellenzik. Édesanyjuk, élettársuk, kislányuk fényképét magukkal hordják, de a keresztények Nagyasszonyát mellőzik.

Mária nem istennő, nem hasonlít az Olümposz gráciáira, ő teremtmény, a nő prototípusa, olyan, mint minden nő, és mégis más. Benne ismerhetjük fel, hogy mi volt Istennek a nőre vonatkozó elgondolása. Mária élete másra utalt élet. Krisztusra utaltságának titka akkor kezdődött, amikor lemondott vágyairól, terveiről, feltétel nélkül elfogadta és kiszolgáltatta magát a felülről jövő üzenetnek. Nem féltette hírnevét, és kiválasztottságával sem kérkedett. Nem képzelte magát nagynak, ezért nem is panaszolta fel az őt ért sérelmeket. A zarándok egyház anyjának tekinti, mert sorstársát látja személyében.

A modern világ a szépségverseny győztesét ünnepli, a hívő az égbe emelt eszményi nőt csodálja. A Mária-tisztelet nem ósdi hagyomány, a Krisztus-kép beárnyékolása, Mária a zarándok keresztény útitársa.

A Mária-tisztelő szentéletű pápa első látogatása alkalmával arany rózsát vitt a Fekete Madonnának. Második útjára sem indult üres kézzel, átlőtt reverendáját helyezte el a Nagyasszony lábánál. Később golyóálló ruhát ajándékoztak neki, hogy veszélyes zarándokútjain biztonságban érezze magát, de ő mégsem a technika csodájába, hanem Máriába vetette bizalmát.