„És lesz gyümölcs a fán?” Az alábbi allegorikus példázat talán ad némi választ a kérdésre. A kert egyik részén csupa vadnövény látható, a másik oldalon beoltott csemeték sorakoznak. A lemetszett ágak elszáradtak, a törzsön maradt hajtások fejlődésnek indultak. Első látásra lenyűgöző a szemközti oldalon látható vadnövények friss hajtásainak látványa. A kertész felhívja növendéke figyelmét a termés esélyeire, majd megjegyzi: csak a beoltott növények hoznak hasznos gyümölcsöt. A kertész közben újabb vadhajtásokat is észlel, és jelzi: ezek is éltető nedvet szívnak el a növénytől, majd a metszőkést növendéke kezébe adja. Mesd le őket – mondja –, hiszen veszélyeztetik a termést. Mivel elégedetlen növendéke kíméletes eljárásával, maga veszi kezébe az ollót, és eltávolítja a nem kívánatos hajtásokat.

A liberális szülő felhördül a példázat hallatán. Tiltakozását azzal kezdi, hogy a kertész nem tulajdonos, csak megbízott. A tulajdonos azt tesz a kertjével, amit akar. A kertnek a vadon benyomását kell keltenie, a természet a maga érintetlenségében igazán lenyűgöző, amint azt a Zöldek Pártja fennhangon hirdeti.

Tanárok, pedagógusok szemlélete szöges ellentétben áll egymással. Egyeseknek hagyományon alapuló elveik vannak, amelyekhez görcsösen ragaszkodnak, mások úsznak az árral, a divatos szabadelvű nevelést szorgalmazzák. Zavarossá vált az erkölcsi tudat, sokan már fel sem teszik a kérdést: mi a jó, és mi a rossz? Nietzschével szólva mintha már túljutottunk volna a „jó” és „rossz” fogalmán, és már csak a „hasznos” és „káros” ellentétpárban gondolkodnánk.

A horrorfilmek, krimik, népszerűsítése következtében a „vadhajtások” egyre inkább mutatkoznak, nő a gyermekek, fiatalok agresszivitása. Egy óvónő a közelmúltban arról panaszkodott, hogy a kisgyermekek, miután az Esti mese című műsorban egy olyan rajzfilmet néztek végig, amelyben a mese hőse legyőzi és kegyetlenül megbünteti a gyengébbeket, másnap a gyermekek játék közben egymásnak estek, alig lehetett lecsendesíteni őket. A nagyobb korosztálynál az agresszivitás csak fokozódik: pedagógusok, tanárok testi bántalmazása a híradás gyakori témája. Nem véletlen, hogy egyes iskolákban máris megjelent a karhatalom képviselője, hogy az agresszív fiatalokat megfékezze. Az angol viktoriánus korban a pedagógusok agresszivitását tükrözték a regények, manapság számos esetben a diákok támadnak oktatóikra.

„Vissza a természethez” – hangoztatják a liberális szülők, nevelők. Szerintük Rousseau elve mérvadó: ami természetes, ösztönös, annak szabad utat kell engedni. A tanár oktasson, a szülő a világnézetének megfelelő nevelőre bízza a nevelést, ha egyáltalán szükség van még nevelésre, hiszen az uralkodó korszellem a legjobb nevelő. Az idejétmúlt vallásos nevelés önmegtagadást hirdet, a mai fiatal viszont önmegvalósításra törekszik.

A híradás naponta elénk tárja, hogy mi folyik a világban. A kétgyermekes fiatalasszony elhagyja férjét, mert ráunt, és neki egyébként is szabadságra van szüksége „önmegvalósítás” jogcímén. Egy másik férfi a felesége mellett barátnőt tart, mert állítása szerint a személyisége csak így tud kiteljesedni. Az egyházi ember hátat fordít hivatásának, és „pályakiigazításról” beszél, hiszen a modern világ újabb és újabb lehetőségeket kínál.

Az ifjúság a felnőtt nemzedék tükörképe. Elgondolkodtató Illyés Gyula verse: „Fiatalok, ti tisztességre nevelők, / fiatalok, ti, bátorságra lovalók, / megszégyenítők azzal, ha megromlotok, / bukásotokkal bennünket is büntetők…”

Gyermekek, fiatalok naponta ilyen és hasonló élethelyzetekkel szembesülnek, olykor családjuk vagy éppen nevelőik körében. Ember legyen a talpán a hagyományos értékrendhez ragaszkodó pedagógus, ha ilyen és hasonló körülmények között legalább az együttélés erkölcsi szabályait és a fegyelmet megköveteli tanítványaitól. A szabados szellemben növekvő gyermekek izgalmas órákat várnak. Az óra lehetőleg hasonlítson a tv-ben látott műsorokhoz, a magyar történelem csak akkor „menő” tárgy, ha azt a tanár krimiszerűen adja elő.

A hagyományos erkölcsi elvekhez ragaszkodó nevelő a napjainkat jellemző káoszban sem veszíti el a küldetésébe vetett hitét. Hatalommal, a szeretet hatalmával rendelkezik, ami szolgálatát hitelessé teszi. Tiszteletben tartja növendéke egyéniségét, egyediségét, de felvázolja a boldogulás kockázatos útvesztőit. Átéli a kibontakozó élet reményeit és veszélyeit. Megérdemli, hogy az Írás szavait alkalmazzuk életére: „Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,3)