Információzápor

Audio file

Az újságok, sajtótermékek ablakot nyitnak a környezetre és a nagyvilágra. Kérdés, átlátható-e az ablak? Egy ablak sem tökéletesen tiszta – egyiken át jobban kilátni, a másikon kevésbé. Az újságírói tárgyilagosságnak ablaktisztító szerepe lenne, hogy a közvetített kép hiteles legyen. Hogy a híradás gyakran milyen távol áll a valóságtól, azt bárki lemérheti a piacorientált lapok híranyagában, hangvételében. A cikkírónak sokszor alig van ideje és energiája, és olykor nem is rendelkezik megfelelő szakmai ismerettel ahhoz, hogy a kényes ügyek hátterét feltárja. Szükségmegoldásként azoktól szerzi be a híranyagot, akiket éppen elér. Így aztán gyakran vak vezet világtalant, aminek következménye: mindketten a hamis híradás gödrébe esnek. Eltűnődhetünk, hol tartana ma a kereszténység, ha annak idején az evangélisták is sok mai riporterhez hasonló munkát végeztek volna.

Az újságíró, a rádió- és televíziókommentátor nincs közvetlen kapcsolatban olvasóival, hallgatóival. A médiában a hírek ellenőrzése a tömeg számára hozzáférhetetlen. Az elhallgatás, a kiragadott mozzanatok, a vágások, a kamera különböző szögből való beállítása egy-egy tényt teljesen ellenkező előjelűvé fordíthatnak. Ráadásul digitálisan úgy alakítható a „hír”, hogy csak virtuálisan létezik, ezért hamis voltát nem is lehet bizonyítani, következésképpen: a véleményalkotás kifordul önmagából. A média mérlegel, elemzi: minek van hírértéke. Az nem hír, hogy a kutya megharapta a postást, de ha a postás harapja meg a kutyát, az szenzációnak számít.

Az újságírónak „termelnie kell”, a cikkgyártásban a mennyiségi szempontnak érvényesülnie kell még akkor is, ha a minőség annak kárát vallja. Ha pedig a gyertya a cikkíró körmére ég, minőségi írás aligha várható. A „vénás” tollforgató a lényeget gyakorta járulékkal pótolja, tudja, hogy a szép szavak nemcsak közvetítik, de olykor el is rejtik az igazságot. Az újságírók szakmai képzésben részesülnek, de az etikai törvények ismeretéről nem kell számot adniuk. Tisztelet adassék azoknak, akik egy tál lencséért nem adják el lelküket.

Tisztázzuk a fogalmakat: más az alkalmazkodás, és más a megalkuvás. A megalkuvás megaláz, az alkalmazkodás számol az adott helyzettel. Az alkalmazkodás szabad akarati döntés eredménye, a megalkuvás a jellem csorbulása. Aki elfogadható határig alkalmazkodik, az nem adja fel elveit – a megalkuvó viszont gyávaságból kiszolgáltatja magát. Az alkalmazkodás reálszemlélet, a megalkuvás az ügy elárulása. Az ember valójában akkor követi el önmagával szemben a legnagyobb bűnt, ha engedi, hogy összetörjék benne azt, ami tartalmat és értelmet ad életének.

A manipuláció szó eredetileg kézzel végzett munkát jelentett, aminek értelme időközben megváltozott, ma „mesterkedést”, fondorlatot, gyanús, megtévesztő szellemi tevékenységet jelent. Egy dúsgazdag, láthatatlan háttérhatalom manipulálja a tömegeket, hogy nagyobb előnyökre tegyen szert. A manipuláció ma már valóságos tudománnyá nőtte ki magát, felhasználja a pszichológia, a szociológia, a technika minden eredményét. Leginkább a tömeglélektan megfigyeléseit kamatoztatja: mosolygós arcok, csillogó otthonok, festői tájak, csinos nők, vidám férfiak, aranyos gyerekek sugározzák a boldogságot. Minden szép és jó karnyújtásnyira van, csak éppen élni kell a lehetőséggel. És a világ javaival töltekezni kívánó polgár azt érzékeli, hogy a háttérből végre súg neki valaki, megmondja, mit kell a dolgokról gondolnia, miben kell hinnie, mit kell tennie. Végre gondolkodni sem kell, csak dönteni, elfogadni mindazt, ami könnyedén ölébe hull. Minden diktatúra, minden demokrácia ugyanezt teszi, a tömegkommunikáció révén meglovagolja a tömegek hiszékenységét.

A manipuláló szellemi hatalom mindig a tömeghez szól, lefelé nivellál. A tömeghatás nélkülözhetetlen eleme a kidolgozott retorika. A politikus el akarja adni programját, ezért elkezdi dicsérni a népet, a polgárok bölcsességét, türelmét csodálja. Közvetlenségével, szerénységével sejteti, hogy ő nem rendkívüli személyiség, csak egy a sok polgár közül, ismeri a kisemberek gondjait, bajait, hiszen ő is ezek között vergődött hosszú éveken át. Felelősségteljes szolgálatát csak hazája, népe boldogulásáért vállalja.

A népszerűség-hajhászó folyton szakértőkre hivatkozik, állításai hitelességét bölcs munkatársai véleményével támasztja alá. A médiával összefonódva mindent megtesz, hogy az önzetlen, közösséget szolgálni akaró elöljáró ünnepi arcát mutassa. A „vakulj, világ” stratégia egyre gyakrabban eléri célját. Változás csak akkor lehet, ha a választópolgárnak „kinyílik” a szeme.