A szembenállás dilemmája

Audio file

Rómában a közelmúltban nagyméretű román kiállítást rendeztek. A képzőművészeti alkotások, egyházi műkincsek bemutatása nagy érdeklődést keltett. Már a központi épület homlokzatán olvasható transzparens meglepte a belépőt. A „Latin Bizánc” felirat éppen olyan ellentmondásosnak tűnt, mintha valaki görög Rómáról beszélne. A kettős jelleggel bemutatott román kultúra jól hangzik, csakhogy nehéz annak hitelt adni. Nem könnyű annak a sokat hangoztatott állításnak a hiteles elfogadtatása, ami szerint a román kultúra a keleti és a nyugati szintézise lenne. Mintha csak azt mondanánk, hogy két különnemű sejt egybeolvadásából új élet fakad. A biológia világában, a gének bonyolult rendszerében azonban korántsem ilyen egyszerű a folyamat, amint azt a kívülálló gondolná. Csak az élet titkát kutató tudós előtt tárulkozik fel az élet belső, bonyolult világa.

A keleti és nyugati fogantatású román kultúráról alig mondunk valamit, ha csupán a két kultúrkörre és az azok peremén végbemenő szimbiózisra utalunk. A régészet, a történelem, a hitvilág, a néprajz, vagyis az illetékes tudományágak hivatottak feltárni, bemutatni mindazt, ami a felszínen megtévesztőnek látszik.

A középkorban a magyar királyság alá tartozó havasalföldi fejedelemség Kelet és Nyugat ütközőpontja volt, mindkettő érvényesíteni akarta fölötte befolyását. A havasalföldi fejedelem végül is döntött, Bizáncot választotta, mert az közelebb áll a román nép lelkivilágához. A történelemben nincsenek csodák, de igenis vannak kiváltságos pillanatok, amelyekben a sors egyetlen nemzedéknek többet kínál fel, mint a későbbi koroknak. A román politika a lehetőségeket felismerte és kihasználta. Kelet és Nyugat között olykor a mérleg nyelvének szerepét töltötte be.

A román nép között nem voltak hitbéli viták, eretnekségek, a görögkeleti egyház a nemzet egységét minden időben biztosította. A robotoló jobbágynak, nincstelen parasztnak évszázadokon át egyetlen menedéke egyháza volt. A sötét templomocskákban a pislákoló gyertyák fényénél az ikonosztázról letekintő komor szentek a Biblia szavaira emlékeztették: „Arcod verejtékével keresed a kenyeredet, amíg vissza nem térsz a porba.” Isten házában otthon érezte magát, az égiek támogatásában bizakodott. A román görögkeleti egyház ma is hűségesen őrzi nemzeti jellegét. A politikai pártok feltűnnek, majd eltűnnek, de az egyház marad. A görögkeleti egyház befolyásának tudható be, hogy a rendszerváltást követő liberális légkörben is Románia még mindig nemzetállamként határozza meg magát.

Kelet és Nyugat ellentéte a messzi múltba nyúlik vissza. Idők folyamán alakult ki az a szemlélet, hogy a római birodalom keleti határain túl „barbárok” élnek. Az ellentétet az egyházszakadás még inkább elmélyítette. A keresztes hadjáratok dúlásai, a keleti keresztények ellen elkövetett barbár fellépések fájó emlékként élnek a keleti egyház emlékezetében. A lengyel pápa a 2000-ik év küszöbén ismételten bocsánatot kért a latin egyház bűneiért, és kölcsönös kiengesztelődést sürgetett, de kezdeményezésének alig van foganatja.

Oroszország hatalmas területeivel és politikai súlyával Kelet nagyhatalmává nőtte ki magát, és a 19. század második felében a „barbár Kelet” Nyugat fölé kerekedett mind az irodalom, mind a művészet terén. Egyes nyugati irodalomtörténészek Tolsztojt és Dosztojevszkijt Shakespeare és Goethe rangjára emelik. Olyan vélemény is olvasható, hogy Dosztojevszkij egymagában külön kultúrkör. Puskin költészete egyedülálló. Az orosz művészet más műfajokban is olyan alkotásokkal kérkedhet, melyek joggal vívják ki a Nyugat csodálatát. Elég a hagymakupolás templomokra, az ikonfestészet remekeire vagy az orosz zenére gondolni. A román kultúra időtálló értékeit újabban az említett római kiállításhoz hasonló rendezvényeken reklámozzák. A területileg naggyá lett ország kulturális nagyságát is bizonyítani akarja a világ előtt.

A második világháború a germán és szláv szakadékot tovább mélyítette. A kommunizmus győzelme pedig Európa teljes területi és szellemi szétszakadásához vezetett, melynek jelképes választóvonala a „vasfüggöny” volt. A vasfüggöny eltűnt, de a gazdasági és szellemi szakadék megmaradt. Kelet görcsösen ragaszkodik spirituális örökségéhez, Nyugatot pedig a gyakorlati materializmus erkölcsi válságba sodorta. Spengler A Nyugat alkonya című, nagy visszhangot kiváltott könyvében a nyugati civilizáció lassú kimúlásáról értekezik.

A román ortodox egyház a szemlátomást átalakuló világban az ortopraxis lehetőségét latolgatja. Egyrészt nem tagadhatja meg egzisztenciájának keleti fogantatását, másrészt ösztönösen Nyugat felé tájolódik. A „vagy-vagy” helyett inkább az „is-is” mellett döntene.